YOG: a gyorskorcsolyázó Major Dominik megnyerte a B-döntőt

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.21. 17:34
Major Dominik (Fotó: MOB-Média/Szalmás Péter)
Major Dominik volt a leggyorsabb a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres számának B-döntőjében, ezzel hatodik lett, a női 3x3-as jégkorong-válogatott pedig nagy fölénnyel nyerte mindkét vasárnapi mérkőzését a IV. téli ifjúsági olimpiai játékokon (YOG).

A Magyar Olimpiai Bizottság beszámolója szerint Major Dominik és Végi Laura is közel volt az A-döntőhöz 1000 méteren, utóbbinak mindössze három ezredmásodpercen múlott, hogy éremért léphessen jégre a dél-koreai Kangvonban, így viszont végül a nyolcadik helyen zárt. Mindkét magyar versenyző megküzdött az ellenfelekkel, Véginek – amint arról beszámolt – kínai vetélytársa többször megütötte a sípcsontját és fejét, míg Majort a célnál hátráltatták.

„Az elődöntőben karral húztak vissza a második helyről, ha ez nem történik meg, akkor A-döntőbe jutok, de így maradt a B, amit sikerült megnyernem. Nem ez volt a cél, hanem a dobogó, de talán még az is összejöhet” – mondta Major Dominik, aki Szigeti Dóra, Végi Diána és Keszthelyi Dávid mellett hétfőn 500 méteren áll rajthoz.

Az alpesi sízők szuper-óriásműlesikló versenyében Schneider Milán a 35. helyen végzett, míg sílövészetben a magyar vegyes váltó, Bozóki Laura és Kunos László 24. lett.

A 3x3-as női jégkorongcsapat előbb a törököket verte 18–0-ra, majd a kínaiakat 13–3-ra, így három győzelemmel eddig veretlen a tornán.

„A két meccs között kevés idő volt a pihenésre, ráadásul egy erős kínai csapattal találkoztunk, de a lányok nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Az eredmény nagyon nagy különbséget mutat, de nekünk nagy elvárásaink is vannak. A lányok a legjobbak akarnak lenni a világon, remélem, be is bizonyítják, hogy azok” – mondta Marleen Collins Delaney szövetségi kapitány.

A Magyarország–Kína jégkorong-mérkőzésen Gyulay Zsolt MOB-elnök személyesen továbbította Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőjének a kézzel írt levelét és ajándékát a snowboardos Tóth Emmának, aki a verseny előtti utolsó edzésen könyöksérülést szenvedett, így nem tudott rajthoz állni az ifjúsági téli olimpián. Bach – amint arról a MOB a honlapján beszámolt – mielőbbi felépülést kívánt, és kárpótlásként a kihagyott versenyért ajándékba küldött egy olimpiai ötkarikás órát.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik