Rp. gyorskorcsolya: a lányok „jutalma” ezüst és bronz az Eb-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2023.01.15. 19:14
null
Jászapátiék eredményes napot zártak (Fotó: Árai Károly, archív)
Nem szakadt meg a sorozat: bár akadtak, akik temették rövid pályás gyorskorcsolyázóinkat a Liu testvérek távozása után, a csapattagok és a szakemberek nem tartoztak közéjük – kettőzött erővel vágtak neki a felkészülésnek, ez eredményezte, hogy egy ezüsttel és egy bronzzal zártuk a gdanski kontinensviadalt, vagyis 2006 óta minden Eb-n szerzett érmet a magyar válogatott.


Kezdjük a fényesebbikkel, már csak azért is, mert számunkra ez a döntő zárta ezt az Európa-bajnokságot: a Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Bácskai Sára Luca, Sziliczei-Német Rebeka összetételű kvartett a toronymagas esélyes hollandok árnyékában korcsolyázott be a második helyen a célba!

„A lányok majdnem elkapták a hollandokat is! – lelkendezett Bánhidi Ákos, a csapat szakmai vezetője, utalva arra, hogy Bácskai nagyon „rámászott” holland vetélytársára, és kis híján előzésre is lehetősége nyílott. – Ez egy gyönyörű futás volt a részükről: elszántak, rendezettek, magabiztosak voltak.”

És mellette szívet melengetően szólt a nyilatkozatuk, melyet Kónya Zsófia tolmácsolt ugyan, ám társai egyetértően bólogattak: „Ez az érem Somodi Majáé is, aki ugyan a nyakfájdalmai miatt nem lépett jégre a váltóban, ám ebben a sikerben ő is benne van.”

A fiatal Somodi még szombaton sérült meg, amikor az ezerötszázas elődöntőben a palánknak csapódott, s bár megjárta a gdanski kórházat is, vasárnap vállalta az ezer métert, és a B-döntőig menetelt.

„Azt, hogy egy fiatal lány így jön ki a szombati sokkból, nem fognám a szerencsére, noha az ezer méteres elődöntőben bukta Maja előtt. Nem hasonlítanám Jászapáti Petrához egyelőre, ám a B-döntőben villantott magából valamit. Azt hiszem, ha »megszagolja«, mire is képes valójában, onnantól egy ragadozóval több lesz a csapatunkban” – fogalmazott Bánhidi Ákos.

A csapat jelenlegi ragadozóját úgy hívják: Jászapáti Petra.

Azok után, hogy szombaton rásérült az egyébként sem ép bal bokájára, nemcsak a női váltót vezényelte, hanem ezer méteren is nagyot alkotott, hiszen bejutott a fináléba – a döntőben egyébként éppen a táv öt legjobb európai short trackese lépett a jégre, és Jászapáti szenzációs utolsó métereinek köszönhetően betolta a pengéjét a harmadik helyre!

„Lehet, hogy akadnak olyanok, akik meglepetésként értékelik Petra bronzérmét, számomra nem az – mondta Bánhidi Ákos. – Harcosan, keményen állt bele ebbe a számba is Petra, pedig fájt a bokája. Az ilyen sikerek még nagyobb lendületet adnak neki.”

Bár a szívünk a döntőbe várta a vegyes váltót is, sajnos az elődöntőben hibáztak a fiúk, de emiatt csak kicsit kesereg Bánhidi Ákos: „A franciáknál jobbak vagyunk, és a lányok ki is harcolták az előnyt, ezt kellett volna megtartani. Ez nem a srácok hibája, inkább a miénk, edzőké, üvöltenünk kellett volna nekik, hogy tartsák a tempót. Tanultunk belőle, de sajnálom, hogy nem futottunk döntőt.”

Férfi 1000 méteren Tiborcz Dániel a délelőtti reményfutamokból küzdötte vissza magát, aztán meg hirtelen a B-döntőben találta magát: remekül élt a kínálkozó helyzetekkel, így összességében a nyolcadik helyen zárt ezen a távon.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, GDANSK

Férfiak. 1000 m. Európa-bajnok: Stijn Desmet (Belgium) 1:27.652, 3. Jens van 'T Wout (Hollandia) 1:27.785, 3. Furkan Akar (Törökország) 1:34.780, ...8. Tiborcz Dániel (Magyarország), ...14. Nógrádi Bence (Magyarország), 15. Varnyú Alex (Magyarország). Váltó (5000 m). Eb: Hollandia (Itzhak de Laat, Friso Emons, Jens van 'T Wout, Melle van 'T Wout) 7:19.783, 2. Olaszország (Mattia Antonioli, Tommaso Dotti, Thomas Nadalini, Pietro Sieghel – Lua Spechenhauser) 7:24.210, 3. Lengyelország (Pawel Adamski, Lukasz Kuczynski, Michal Niewinski, Diane Sellier) 7:27.891, ...6. Magyarország (Bontovics Balázs, Talabos Attila, Tiborcz Dániel, Varnyú Alex). Nők. 1000 m. Eb: Hanne Desmet (Belgium) 1:32.443, 2. Suzanne Schulting (Hollandia) 1:32.524, 3. Jászapáti Petra (Magyarország) 1:32.640, ...8. Somodi Maja (Magyarország, ...15. Kónya Zsófia (Magyarország). Váltó (3000 m). Eb: Hollandia (Selma Poutsma, Suzanne Schulting, Yara van Kerkhof, Xandra Velzebouer –Michelle Velzeboer) 4:13.118, 2. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka) 4:13.355, 3. Olaszország (Elisa Confortola, Gloria Ioriatti, Arianna Sighel, Arianna Valcepina – Nicole Botter Gomez) 4:13.407. Vegyes váltó (2000 m). Eb: Hollandia (Suzanne Schulting, Xandra Velzebouer, Itzak de Laat, Jens van 'T Wout – Selma Poutsma, Melle van 'T Wout) 2:43.870, 2. Belgium (Hanne Desmet, Tineke den Dulk, Ward Petre, Stijn Desmet – Alexandra Danneel, Adriaan Dewagtere) 2:43.920, 3. Olaszország (Arianna Sighel, Arianna Valcepina, Pietro Sieghel, Thomas Nadalini – Elisa Confortola, Luca Spechenhauser) 2:44.117, ...5. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel – Jászapáti Petra, Talabos Attila)

Bánhidi Ákos, a magyar válogatott szakmai vezetőjének nyilatkozata

„A lányok fantasztikus melót végeztek, majdnem elkapták a toronymagas esélyes hollandokat is, Bácskainak még előzési kísérlete is volt. Elszántak, rendezettek, magabiztosak voltak. Pazar teljesítményt nyújtottak.

A vegyes váltónál a lányok adtak 15 métert a franciáknak, azt tovább kellett volna vinni. Utána pedig öt kérdéses szituációban mindannyiszor rossz lapot húztunk. Persze a fináléban a legjobb három olyan teljesítményt nyújtott, amire még nem biztos, hogy érettek vagyunk, de a döntőre igen.

Jászapáti Petrában 500 és 1000 méteren mindig benne van a jó eredmény. Ez a bronzérem különösen szépen csillog annak a fényében, hogy az ötfős döntőben tényleg a táv öt legjobbja szerepelt. Bokasérülése ellenére harcosan és keményen állt bele ebbe az 1000-be, nagyon megérdemelte. Régóta tarsolyában volt az egyéni érem, ami most lendületet adhat neki” – mondta a magyar csapat legjobb egyéni szerepléséről Bánhidi.
„A short trackben a szerencse egy faktor. Amikor felrúgták, szerencsétlen volt. Abból a stresszből, CT-ről így visszajönni, ilyen bátran versenyezni, az nem szerencse. Főleg a B döntős futásnál villant meg, ahol bátran tört előre. Lesz egy momentum, amikor meg fogja szagolni, hogy mire is képes, és onnantól egy ragadozóval több lesz” – mondta Bánhidi a 18 éves Somodi Majáról, aki végül nyolcadik lett. (MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik