Téli olimpia: Ledecká megvédte címét hódeszkában

Vágólapra másolva!
2022.02.08. 09:05
null
Ester Ledecká (balra) megvédte címét (Fotó: AFP)
Cseh és osztrák aranyérem született a hódeszkások párhuzamos óriás-műlesikló versenyszámában, a pekingi olimpia keddi versenynapján. A négy éve Pjongcsangban két sportágban is győztes cseh Ester Ledecká meg tudta védeni címét.

Kedden rendezték a hódeszkások párhuzamos óriás-műlesiklását, amelyben az a cseh Ester Ledecká volt a címvédő, aki négy éve még alpesi síben is nyert, azaz két sportágban tudott aranyérmet szerezni.

Ezúttal is gond nélkül jutott be a fináléba, mert a nyolcaddöntőktől kezdve minden ellenfele nagyot hibázott, így rendre könnyed futamokkal jutott tovább. Nem történt ez másképpen a fináléban sem, ahol az osztrák Daniela Ulbing volt az ellenfele, de ő is rontott, így nem is ért végül célba. Ledecká így újabb történelmi aranyat szerzett, hiszen ő az első, aki ebben a versenyszámban meg tudta védeni címét. A bronzéremért a holland Michelle Dekker és a szlovén Gloria Kotnik csapott össze, s itt pedig az előbbi rontott akkorát, hogy nem is ért célba, így szlovén bronzérem született.

A férfi bronzmeccsen két „veterán” csapott össze, hiszen a 40 esztendős olasz Roland Fischnaller és a még „csak” 35-nél járó, 2014-es olimpiai bajnok, amerikai születésű, de orosz színekben versenyző Viktor Vajd (Victor Wild) mérte össze tudását, amelyből végül utóbbi jött ki győztesen. A döntőben viszont a szlovén Tim Mastnak kezdett jobban, a táv nagy részében vezetett is két tizedmásodperccel, azonban nem sokkal a vége előtt megbillent, le kellett tennie a kezét és ez annyira lelassította, hogy a korábbi olimpiai ezüst- és bronzérmes osztrák Benjamin Karl meg tudta fordítani a finálét és 82 századmásodperces előnnyel ért végül elsőként a célba.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
HÓDESZKA, FÉRFI PÁRHUZAMOS ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Benjamin Karl (Ausztria)
2. Tim Mastnak (Szlovén)
3. Viktor Vajd (Orosz csapat)
4. Roland Fischnaller (Olaszország)

NŐI PÁRHUZAMOS ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Ester Ledecká (Csehország)
2. Daniela Ulbing (Ausztria)
3. Gloria Kotnik (Szlovénia)
4. Michelle Dekker (Hollandia)

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik