Sílövő-vk: Soukalová mesterhármasa Hantiban

Vágólapra másolva!
2013.03.17. 11:54
A nők 12.5 kilométeres tömegrajtos versenyével folytatódott a sílövők világkupa-sorozata az oroszországi Hanti-Manszijszkban. A győzelmet a cseh Gabriela Soukalová szerezte meg a francia Marie Dorin Habert és a finn Kaisa Mäkäräinen előtt.

A csütörtöki sprintet és a szombati üldözéses versenyt is megnyerő cseh versenyző vasárnap sem talált legyőzőre, amit annak is köszönhetett, hogy a mezőnyben egyedüliként ő tudott hibátlan lövőteljesítményt nyújtani.

Az utolsó sorozatnál még együtt volt az ukrán Vita Szemerenkóval, aki azonban ott rontott egyet, s így végül a dobogóról is leszorult. A második így a harmadik lövészete során egyet rontó Dorin Habert lett 11 másodperces hátránnyal, míg a bronzérmes Mäkärainen két hibával, nagy hajrában előzte meg az orosz Olga Viluhinát és Szemerenkót.

Az összetett világkupát már korábban megnyerő norvég Tora Berger ezúttal három lövőhibával a 13. helyen végzett, de még ez is belefért abba, hogy begyűjtse a szakági vk megnyeréséért járó kristálygömböt is.

Sílövő-vk, Hanti-Manszijszk (Oroszország)
NŐI 12.5 KM-ES TÖMEGRAJTOS VERSENY
1. Gabriela Soukalova (cseh) 38:22.4 (0 lövőhiba)
2. Marie Dorin Habert (francia) +11.2 (1)
3. Kaisa Mäkäräinen (finn) +22.9 (2)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Tora Berger (norvég) 1234 pont
2. Darja Domracseva (fehérorosz) 924
3. Andrea Henkel (német) 856

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik