profile

GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)

373 Cikk
Kosárlabda
2002.12.18. 22:53

Diósgyőr: huszonkét pontos győzelem, mégis kiesés

A diósgyőrieknek mindenképpen nyerni kellett ahhoz, hogy csoportmásodikként esélyük legyen a továbbjutásra. A találkozó elején négy diósgyőri triplakísérlet tévesztett célt, ráadásul a hazaiak többször csúnyán eladták a labdát. Az oroszok se jeleskedtek, ordító ziccereket puskáztak el. Az első negyed végén Brosovszky rázta meg magát és két hármast termelt.
Kosárlabda
2002.10.30. 21:46

Bemelegítésnek jó volt

A kezdés előtt Honos Péter, a DKSK ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az amerikai Jill Chapman menedzsere bejelentette, a játékos anyai örömök elé néz, ezért távozik a klubtól. A találkozó elején a DKSK elkapta a fonalat, közelről és távolról egyaránt remekül dobott, s jelentős előnyt gyűjtött. A piros-fehérek keményen védekeztek, sokat mozogtak, ráadásul szórták a triplákat.
Kézilabda
2002.08.23. 22:41

Győzelem hatalmas csatában

A norvégok ellen találkozón a mieink kezdték a játékot, harminc másodperc után leindításból mégis az ellenfél talált először a kapuba. Az északiak rendkívül erős tempót diktáltak, Farkas Ágnesék azonban felvették a kesztyűt. A nagy igyekezetben mindkét oldalon becsúszott egy-egy eladott labda, ziccerek is kimaradtak, de ezek a jól védő kapusok "számlájára" írhatók.
Kosárlabda
2002.08.04. 20:05

Centert várnak Diósgyőrbe

A DKSK női csapata is elkezdte az alapozást. A piros-fehérek a miskolci Városi Sportcsarnokban gyűjtik az erőt, de néhány hét múlva dolgoznak majd az egyetemvárosi komplexumban is. A tervek szerint szeptemberben Jugoszláviába mennek, Szabadkán és Újvidéken játszanak felkészülési meccseket, aztán itthon és vendégként több találkozót vívnak szlovák csapatok ellen, a bajnoki rajt előtt pedig a bonyhádi nemzetközi tornán lépnek pályára.
Kosárlabda
2002.07.12. 22:19

A DKSK indul az Európa-kupában

Sajtótájékoztatót tartottak az élvonalbeli női csapatot fenntartó DKSK Sport-, Marketing-, Szolgáltató Kft. vezetői, amelyen ismertették az elmúlt hetek történéseit, és szóltak terveikről. A tulajdonosi kör Honos Pétert kérte fel az ügyvezető igazgatói tisztségre. A sportvezetőről köztudott, hogy nagyon szereti a kosárlabdát, a diósgyőrieknél 1994 és 1998 között öt esztendőt húzott le, közben volt második és első ember, majd lemondott.

19

/

19