Célfotó: Manszúr-Tottenham 3-2

2367391 23673912367391 2367391
Vágólapra másolva!
2012.01.22. 21:01
Szoros meccs volt. Aki látta az tudja, hogy az iksz lett volna a legigazságosabb eredmény. Ha a hosszabbítást nem nézzük, akkor döntetlen esetén...

Szoros meccs volt. Aki látta az tudja, hogy az iksz lett volna a legigazságosabb eredmény. Ha a hosszabbítást nem nézzük, akkor döntetlen esetén mi lehettünk volna boldogabbak, hiszen 0-2-ről álltunk föl idegenben (ráadásul Szavics adta a lökést a feltámadáshoz). Az a Defoe-ziccer a végén persze megváltoztatta a lelkiállapotunkat - akkor már inkább keserű volt a szánk íze. A legeslegutolsó percben történtek aztán gondolom teljesen kiborítottak minden Spurs-kötődésű szurkolót. Kegyetlen érzés volt így kikapni, miután 93 percen át tartottuk a lépést a Sejk válogatottjával - de ebből erőt is meríthetünk, hiszen, ha a liga legdrágább (és legerősebb) csapata ellen is egyenrangú felek tudunk lenni, akkor tényleg bárkit elkalapálhatunk. Ráadásul így könnyebb lesz ráhangolódnia a csapatnak a Wigan elleni hazai bajnokira, ami talán a győzelmet követő garantálható másnapossággal problémásabb lehetett volna. (Tudom, ez nagyon erőltetett módja a pozitív hozzáállásnak...)Szoros meccs volt. Aki látta az tudja, hogy az iksz lett volna a legigazságosabb eredmény. Ha a hosszabbítást nem nézzük, akkor döntetlen esetén mi lehettünk volna boldogabbak, hiszen 0-2-ről álltunk föl idegenben (ráadásul Szavics adta a lökést a feltámadáshoz). Az a Defoe-ziccer a végén persze megváltoztatta a lelkiállapotunkat - akkor már inkább keserű volt a szánk íze. A legeslegutolsó percben történtek aztán gondolom teljesen kiborítottak minden Spurs-kötődésű szurkolót. Kegyetlen érzés volt így kikapni, miután 93 percen át tartottuk a lépést a Sejk válogatottjával - de ebből erőt is meríthetünk, hiszen, ha a liga legdrágább (és legerősebb) csapata ellen is egyenrangú felek tudunk lenni, akkor tényleg bárkit elkalapálhatunk. Ráadásul így könnyebb lesz ráhangolódnia a csapatnak a Wigan elleni hazai bajnokira, ami talán a győzelmet követő garantálható másnapossággal problémásabb lehetett volna. (Tudom, ez nagyon erőltetett módja a pozitív hozzáállásnak...)

MECCSBEN VOLTUNK

Nem tűnt úgy mintha kifejezetten jól játszottunk volna - de az ellenfél minőségét tekintve nem is várhattuk, hogy minden fogaskerék hibátlanul fog forogni. Mindkét csapat sokat hibázott, de fogjuk ezt úgy fel, hogy rákényszerítették egymást a hibázásra a pályán lévők. Különösebb probléma nélkül letudtuk az első félidőt - igazán komoly ziccere nem volt a hazaiaknak (egy közeli Agüero-lövés ugyan telibetalálta Friedelt), bár az igaz, hogy egy kicsivel több Spurs-helyzetet azért el tudtunk volna viselni. A második félidőben aztán rövid időn belül beindult az ipar. Először a sejkék szereztek egy gyönyörű gólt - Silva passza zseniális volt, Nasri pedig sajnos nagyon simán faképnél hagyta Walkert, Kaboul sem ért oda időben, a pénzéhes francia pedig védhetetlenül vágta be Friedel fölött. Ez benne volt - ahogy nálunk vdV és Modric bármikor képes varázslatra úgy a Shitty-nél is megvannak erre a megfelelő emberek. A második góljuk azonban borzasztó idegesítő volt - megint egy szöglet, megint egy kiszámítható forgatókönyv. Dzeko megcsúsztatja, Lescott tehéncsordaként zúdul és lesodorja Parker lábáról a felszabadításra váró labdát.

VÁLASZ

Valljuk be ekkor nem igazán tűnt úgy, hogy vissza fogunk jönni a meccsbe. Azonban Kaboul hosszú indítása Szavics béna érintésével éppen Defoe útjába került, aki csodálatosan hidegvérűen verte be a szépítést. A gólhelyzet kialakulásának körülményei csak jót tehettek a meccsnek a szempontunkból. Ha Lescott Arany Málna-díjas gólja idegesítő volt a mi számunkra, akkor ez a találat kétszer annyira dühíthette a hazai szurkolókat (no, meg a játékosokat is). A Shitty azonban nem tört össze, és Dzeko-t újra helyzetbe hozták (a bosnyák jó helyről méterekkel fölécsűrte a labdát). De ekkor már látni lehetett, hogy visszatért a hit a mieinkbe és a meccs legszebb találatával ki is egyenlítettünk: Lennon gurított vissza egy labdát Bale-nek lövésre, és az addig eléggé felemás teljesítményt nyújtó wales-i csodaszépen és 100%-ig védhetetlenül kanyarította kapásból Hart fölött a hálóba a labdát.

HÜLYEREDKNAPP

Velünk volt a lendület, most jöttünk vissza 0-2-ről egy eddig hazai pályán hibátlan csapat otthonában! Két gólt vágtunk nekik az eddig összesen beszedett négy találatuk mellé. Ütni kell a vasat amíg meleg! Gyerünk! Gyerünk! Meg lehet nyerni!... erre az első dolog ami történik: a végig kifejezetten élénken mozgó és felspannolt van der Vaart le, a topcsapatok ellen egyértelműen nagyon csekély Livermore be. Nem Jake-et akarom ekézni, csakis Redknapp-et. Miféle üzenetet hordozott ez a csere? Legkreatívabb játékosunkat, az árnyékéket lehozzuk, hogy egy eleve csakis védekezésre alkalmas játékost hozzunk be a helyére. A nagyobb baj az, hogy Jake még teljesen egyértelműen nem jár azon a szinten, hogy a PL legjobb csapatai ellen hárítsunk rá kulcsfeladatokat. Én értem, hogy saját nevelés, meg Spurs-vér Spurs-csörgedezik a Spurs-ereiben - mindenki értékeli ezt, de a csapat és a játékos kárára is válik, ha túl mély vízbe dobjuk a srácot. Rengetegszer téblábolt céltalanul a kezdőkörben, nem zárt rá a közeledő shitty-s arcokra, semmivel nem lett szilárdabb a középpályánk az érkezésével, ellenben az előrejátékunk szegényedett.

Szerintem ordas hiba volt. (Akadt ilyenből a nap másik rangadóján is - ott Wenger herélte ki a saját csapatát egy Oxlade-Chamberlain le -> Arshavin be cserével.) Mancini legalább nem rontott a természetes állapoton (bár nagy szerencséje volt, hogy Balotellivel nem fürdött be). Redknapp sosem volt nagy taktikus, de most alulmúlta önmagát. Egy dolog vdV-t Defoe-ra cserélni egy meccs hajájában (bár azt sem feltétlenül komálom), teljesen más tészta egy Championship-szintű védekező középpályást behozni helyette. A Lennon-Pienaar váltás is furcsa volt - a meccs hajrája elképesztően nyitottá vált, ami tökéletesen feküdt volna Azzának. De Pienaar legalább rutinos, felnőtt PL-játékos, és rajta látszott, hogy majd' megszakadt abban a pár percben amit pályán töltött. (Jake egy kicsit sokat sétált és mutogatott az én ízlésem szerint.) Persze másról jártatnám a számat, ha Defoe nem hagyja ki az (hiperbola riadó!) évszázad helyzetét. Bale adhatta volna korábban is, gyengébben is - de ez nem ok arra, hogy egy csatár lemaradjon egy ENNYIRE kiszámítható labdáról. Messze nem volt elérhetetlen az a passz. Repülnie kelett volna JD-nek, nem repült. Jó ideig nem fogom tudni ezt neki megbocsátani. Na, jó, ez túlzás. De ettől még elképesztően keserű következményekkel járó hiba volt.

WEBB, LESCOTT, BALOTELLI

Két kirívó sportszerűtlenség - nulla szankció. Lescott még a rendkívül anglofil BBC tudósítója szerint is nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy megúszta Kaboul arcontülkölését. Egy haverom szerint csak védte magát az angol, de én az ismétlések során sem láttam indokot a mozdulatsorra. Balotelli megmozdulása hasonlóan gyomorforgató volt. Természetellenes volt az a visszalépő mozdulat - nem is arra vitte a lendület. A végén bemutatott bakugrás sem az őszinteség csalhatatlan jele - földhöz vágta magát, biztos ami biztos. Adebayort annak idején kevésbé egyértelmű szituációt követően meszelték el egy Shitty-Arse meccs után, kiváncsi vagyok, hogy ennek lesz-e folytatása. Kétlem. (Én egyébként jókat szoktam szórakozni Balotellin és sosem szidom a síkhülyesége miatt, de ez nem szimpla együgyűség volt, hanem színtiszta rosszindulatú taplóság.) Webb persze egyik esetnél sem látott okot szankciók kiszabására. Az csak hab a tortán, hogy a mindent eldöntő találatot Balotelli egymaga hozta össze csapatának.

A tizenegyes természetesen jogos volt. Kingnek nem maradt választása, meg kellett próbálnia hátulról szerelnie olyan helyzetben, ahol elenyésző esély volt a sikerre, hiszen Balotelli egyedül találta volna magát Friedellel szemben. King hibája előtt is csináltunk pár hülyeséget. Assou-Ekotto fél perccel az eset előtt nem engedett ki taccsra egy lecsorgót, ahelyett, hogy dobott volna inkább előrebikázta a labdát ami jött is egyből vissza, és valahogy odapattogott az afro-olasz elé. Persze Benny észjárását is meg lehet érteni, hiszen épp akkor hagytunk ki egy ordenáré ziccert, a kamerunit alighanem elkapta a hév és úgy gondolta jobb lesz ha indítunk egy utolsó támadást.

TRAGÉDIA? MILYEN TRAGÉDIA?

A célunk továbbra is a BL-helyek egyike. Öt ponttal vagyunk a negyedik helyezett orosz off-shore cég előtt, míg Wengeréket kerek tíz egységgel előzzük. Jelenleg miattuk kell aggódnunk. Az csak bónusz, hogy a második helytől is olyan távol állunk mint a negyediktől. Kellemes kis "senki földje" ez a harmadik hely jelenleg, egyáltalán nem bánnám ha itt ragadnánk a szezon hátralévő részében. A játék képe alapján az adebayortalanított Spurs teljesen partiban van a Kompany- és Touré-hiányos Shitty-vel. Ez nagyon jó jel, nemcsak a szezon hátralévő részére, de a következő szezonra nézve is. Ha harmadik helyre hoznánk be a hajót az nagy segítséget jelentene a legjobbjaink megtartásához. (Márha Harry nem üldözi el vdV-t a maihoz hasonló eszement cserékkel...)

Szégyenkezni nincs oka a csapatnak. Egyenlő erők küzdelme volt, amit egy félkegyelmű döntött el (most nem Webbre gondolok). Centiken múlt, hogy nem távoztunk győztesként az Etihadból - ez hatalmas fegyvertény. Hiszen Harry-nek abban teljesen igaza van, hogy ennyi pénzből egy Antonov-122-es robotpilótája is behozná a Shitty-t (Chelsea-t, Charltont, Shrewsbury-t, Dagenheim&Redbrigde-et, stb.) Premier League-bajnoknak. Szép volt fiúk. Kár a végéért. De ha továbbjutunk a Watford ellen és legyűrjük a Wigant a hó végén akkor semmi ok a szontyolodásra.

COME ON YOU SPURS!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik