Eltiltották a lefejelt másodedzőt

Vágólapra másolva!
2011.03.20. 11:38
null
Jordan beszólt, mire Gattuso torokra támadt (Fotó: Action Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) egy mérkőzésre eltiltotta Joe Jordant a Tottenham Hotspur másodedzőjét, akit az AC Milan elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzésén lefejelt az olasz csapat játékosa, Gennaro Gattuso.

Az ítélet értelmében Jordan nem ülhet le a kispadra, nem mehet be az öltözőbe és semmilyen formában nem kommunikálhat a csapattal a londoni klub történetének első Bajnokok Ligája negyeddöntős mérkőzésén, amit a spanyol fővárosban játszanak a Real Madrid ellen.

Az UEFA indoklása szerint a szakember provokálta Gattusót, aki ezért folyamodott (egyébként négymeccses eltiltást érő) tettlegességhez. Az olasz szerint a skót származású tréner kib***tt olasz k****gnek nevezte őt, amit azonban az egykor a Milanban is játszó Jordan cáfolt a vizsgálat során, és csak annyit ismert el, hogy a „fuck off", azaz a „b...meg" kifejezés hagyta el a száját.

A Tottenham menedzsere, Harry Redknapp értetlenül fogadta a hírt.

„Botrányos ez a döntés! Mit tett Joe? Semmi rosszat nem csinált. Soha senkire nem tenne rasszista megjegyzést. Ez tiszta őrület! Nagyon csalódott lesz, hogy nem lehet ott mellettünk Madridban, nem ezt érdemelte. Szánalmas ez az egész, hihetetlen."

Maga az érintett, Joe Jordan azonban nem volt meglepve.

„Egyáltalán nem lepődtem meg. El akartak ítélni és el is ítéltek. Olyan volt az egész, mint, amikor az embert elkapják a rendőrök. Ugyanakkor csalódott vagyok, mert ez egyike azon kevés eseteknek, amikor valóban nem érdemeltem büntetést, mert nem tettem semmi rosszat."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik