Hollandért futottunk, zsákutcába jutottunk

Vágólapra másolva!
2011.09.29. 08:30
null
Wilco van Buuren nem ért el hosszabb távú sikereket Magyarországon (Fotó: archív)
Jelenleg fényesen és büszkén lobognak a magyar zászlók, ha labdarúgó-válogatottunkról esik szó, hiszen a véghajrára is maradt – méghozzá nem csak minimális matematikai, de egyértelműen mérhető – továbbjutási esélyünk az Eb-selejtezőcsoportunkból, ráadásul az együttes játéka is fejlődött. Két évvel ezelőtt pedig U20-as legjobbjaink értek fel világversenyen(!) a dobogóra. A kettőben közös, hogy a látványos eredmények előtt holland szakembertől kerültek vissza magyar kézbe az érintett csapatok. Ha a történetnek egyáltalán volt hazai vesztese, az Sisa Tibor, akitől anno egy siker után vették el a rábízott korosztályos gárdát. 

Három évvel ezelőtt, 2008. szeptember 29-én hivatalossá vált: attól fogva már nemcsak a nagyválogatott, hanem a közvetlen utánpótlás szakmai munkájáért is holland szakember felelt a Magyar Labdarúgó-szövetségben.

Erwin Koeman év eleji kinevezését követően a 46 esztendős Wilco van Buuren is az MLSZ alkalmazásába állt, ő lett a korosztályos nemzeti együtteseinket (U18, U19, U20, U21) irányító operatív edzői csapat vezetője.

A korábban az Ajaxban, valamint a PEC Zwolle, a Willem II és a Den Haag profi alakulataiban is futballozó korábbi középhátvéd kinevezését sokan meglepetéssel fogadták, hiszen egy Magyarországon alig – vagy inkább egyáltalán nem – ismert trénerről volt szó (aki amúgy Jámbor László fejlesztési igazgató közbenjárásával került az itthoni szövetség kötelékébe).

„Három évig dolgoztam Jámbor Lászlóval az Ajax utánpótlásbázisán – mesélte az NS érdeklődésére Wilco van Buuren. – A kapcsolatunk azóta megszakadt, éveken át alig-alig beszéltünk egymással, éppen ezért váratlanul ért a hívása, amikor a közelmúltban megkérdezte: nem lenne-e kedvem Magyarországon jönni?"

Nos, volt. A korábban a Willem II, a Waalwijk, az Ajax és a NEC fiataljaival foglalkozó, később egy bahreini klub felnőttjeinek és utánpótlás-akadémiájának vezetésével is megbízott szakember ezúttal a magyar utánpótlás megreformálására érkezett hazánkba.

Szerződését egy esztendőre kötötték, kölcsönös elégedettség esetén azonban meghosszabbítható volt a londoni olimpiáig. Nagy kérdésnek tűnt viszont, hogy a magyarországi viszonyokat alig ismerő Wilco van Buuren mire lehet képes egy operatív csapat élén?

„Vannak terveim – szögezte le az edző. – Rengeteg munka vár rám, sorba kell vennem a klubokat, meg kell ismernem a játékosokat, az erényeiket, a gyengéiket, és a közeljövőben a válogatottak hadrendjét, taktikai felállását is ki kell dolgoznom. Gyorsan tisztáznám: nem szeretném ugyanazt a játékrendszert ráerőltetni az összes együttesre, a kereteket megismerve alakítom ki a legalkalmasabb formációkat. Fontos számomra, hogy mostantól kizárólag egy országot, Magyarországot képviselem. Ám mind közül a legsürgetőbb feladat, hogy megnevezzem azokat a trénereket, akik tagjai lesznek a csapatomnak..."

Wilco van Buuren azt rögtön elárulta: kizárólag magyar kollégákkal kíván együtt ténykedni.

„Magam szeretném kiválasztani a munkatársaimat – mondta a szakember. – Olyan edzőket keresek, akik szeretnek dolgozni, ismerik az utánpótlást, elhivatottak, és látják a fejlődés lehetőségét. Hosszú távra választok, így alaposan szeretném megnézni, hogy kik jöhetnek szóba, kik között kell döntenem." A holland nem tagadta: a kiválasztásban az MLSZ főtitkára, Elbert Gábor, illetve Jámbor László segítségét veszi igénybe.

Itt jön a képbe az U19-es válogatottal Európa-bajnoki bronzérmet szerző Sisa Tibor. Az ő története meglehetősen magyarosan alakult. Amikor az 1989-es születésű legjobbjaink (az elitkörben Portugáliát, az Eb-n Bulgáriát és Spanyolországot legyőzve) a kontinens legjobb négy együttese közé verekedték magát, a játékosok mellett a szerény szakember számított a legnépszerűbb embernek a honi futballéletben.

Sisa Tibor
Sisa Tibor

Talán ez volt a baj – sokak szerint. A csapat ugyanis kiharcolta a 2009. évi egyiptomi U20-as világbajnokságon való részvétel jogát, de mert ez egy előre nem tervezett tornát jelentett (...), az MLSZ-nek határoznia kellett arról, ki irányítsa a gárdát a vb-n. A józan paraszti ésszel gondolkodók szerint egyértelműnek látszott, hogy az vigye tovább a társaságot, aki eljuttatta oda, de nálunk nem így mennek a dolgok. A 2008. júliusi, olaszok elleni elődöntő (0–1) után ugyanis senki sem egyeztetett Sisa Tiborral.

Végül az MLSZ nagy sokára kihirdette: az utánpótláscsapatokat egy team vezeti majd, amelyet Jámbor László koordinál, és amelynek nem tagja a 21 évesekkel Belgrádban nem sokkal korábban Eb-selejtezőn 8–0-s vereséget szenvedő Várhidi Péter – de Sisa Tibor igen.

Mégis az történt, hogy... „találkoztam Elbert Gábor főtitkár úrral, és békében elváltunk egymástól – sóhajtott nagyot Sisa Tibor. – Amikor a megalakuló teamről Jámbor Lászlóval beszélgettem, világosan értésemre adta: az történik, amit ő mond. Most idekerült Wilco van Buuren, így én már nem kellenék oda. Egyértelművé vált számomra, hogy az eddigi önállóságom nagy mértékben csorbulna, ezért úgy érzem, az a korrekt, ha a távozásommal segítem az új elképzelést."

Világos a helyzet, csakhogy Kisteleki István korábban úgy fogalmazott: a tudás hiányzik a magyar futballból, azt kell importálnunk. Alighanem ennek a jele volt az Ajaxnál is dolgozó egykori kosárlabdatréner, Jámbor László, aztán Wilco van Buuren megjelenése is. Miért baj tehát, ha valaki segítő szándékkal elmondja a véleményét? – vetette fel a Nemzeti Sport.

„Eddig is teammunkában dolgoztam a segítőimmel – reagált Sisa Tibor. – És ha volt jó meglátás, akkor azt beillesztettük a közös munkába, de itt most végrehajtószerep jutott volna nekem. Azt mondják, ha a fiatal fülemülét varjak közé teszik, megtanul károgni. De én nem vagyok már fiatal, másrészt szerintem az sem baj, ha a fülemüle a saját nyelvén rendesen beszél."

Baj inkább azzal volt, hogy két hónap alatt nem tudta eldönteni az elnökség, mi is legyen Sisa Tiborral. Más futballkultúrájú országokban a szövetség nem győzött volna hálálkodni, hogy végre valaki minőségi munkát végzett, de itt nem kifejezetten ez a módi érvényesült. Sisa Tibor tehát elköszönt.

„Voltak, vannak megkereséseim, sőt a nyáron érkezett egy busás ajánlat az arab világból – mondta a tréner. – Csakhogy akkor az MLSZ-re vártam, abban bízva, hogy önállóan, felelősségteljesen dolgozhatom az U20-as vagy az U19-es csapatnál. A várakozás közben elúszott néhány lehetőségem, de ez magánügy. Annyit papoltam a srácoknak a címeres mezről, a nemzeti színek fontosságáról, a hazáról, hogy nem is tehettem mást, vártam a döntést.

Nincs bennem harag, az MLSZ-szel közösen beláttuk, hogy az új teamhez túl önálló lennék. Hétszer lépett egy osztállyal feljebb az a csapat, amelynél dolgoztam, így megtanultam: mindig és mindig menni kell tovább, dolgozni és újra bizonyítani. Higgye el, senkire sem haragszom, és tudom magamról, hogy a siker nem változtatott meg: ha vásárolni megyünk a nejemmel, az Eb-bronz miatt nem várom el, hogy most már ő cipelje a szatyrot, és a falumban továbbra is előre köszönök a szomszéd Mari néninek.

Azt mondják, az utolsó percekben lepereg előttünk életünk filmje, nos, egy kép előttem lesz akkor is. Vigyázzba állva hallgatom a Himnuszt, és a kispadunkkal szembeni lelátót beborítják a piros-fehér-zöld zászlók..."

Efféle katartikus pillanatokból a nyári Eb-elődöntő után egy ideig sajnos nem sok jutott. Bár Wilco van Buuren már a harmadik hivatali napján tetszetős sikert ért el, hiszen a londoni olimpiát szem előtt tartva összeválogatott U20-as csapatunk élén Kecskeméten 2–1-es győzelemnek örülhetett az olaszok – még tán a miénkénél is kísérletibb együttese – ellen, hamarosan a szlovákoktól (szintén az Alpok–Adria-kupában), majd 2009 nyarán Walesben (az új U21-es Eb-selejtezősorozatban) egyaránt 4–1-re kaptak ki legjobb fiataljaink.

SZLOVÁK U20–MAGYAR U20 4–1

Tény, hogy később ez utóbbi két meccset – ahogy a Várhidi-féle belgrádi 0–8-at is – a fogadási botrányok sorába illeszkedő vesztegetési ügy gyanúja árnyékolta be. Mindenesetre mivel csapataink, bár menet közben németalföldi irányítójukkal több győzelmet is arattak, összességében nem a tervnek megfelelő eredményeket értek el – valószínűleg a második 1–4 volt az utolsó csepp a pohárban –, a holland szakember nem tölthette ki a mandátumát, az MLSZ2009. szeptember elsejével megszüntette a munkaviszonyát.

Ekkor, mindössze pár héttel a rajt előtt nevezték ki a közelgő U20-as vb-re készülő együttes élére Egervári Sándort, akivel a gárda – gyatra kezdést követően – végül meg sem állt a magyar futball utóbbi évtizedeit tekintve kiugrónak számító bronzéremig!

Ismét magasan lenghettek a magyar zászlók, amiben – kimondva, hiszen többször el is hangzott – az akkori kapitányon kívül elődjei közül kettőnek, a korosztályt annak idején útjára indító Both Józsefnek, illetve Sisa Tibornak szintén megvoltak az érdemei. Wilco van Buurent ilyen vonatkozásban senki sem emlegette...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik