Atlético: balhé a láthatáron – a klub reagált a Barca-elnök szavaira

Vágólapra másolva!
2019.07.05. 21:12
null
Az Atlético Madrid szerint a Barcelona tiszteletlen volt a klubbal Antoine Griezmann ügyében (Fotó: AFP)
A La Ligában szereplő Atlético Madrid labdarúgócsapata hivatalos közleményben reagált az FC Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu pénteki sajtótájékoztatójára.

 

Mint ismert, a katalánok elnöke Antoine Griezmann kapcsán arról beszélt, hogy a Barcelona vezérigazgatója, Óscar Grau csütörtökön személyesen találkozott az Atlético Madrid vezérigazgatójával, Miguel Ángel Gil Marínnal, hogy a francia válogatott támadó klubváltásáról egyeztessenek.

A madridi klub hivatalos közleményben reagált Bartomeu szavaira, megerősítve, hogy csütörtökön valóban tárgyaltak a felek. Az Atléticónál viszont úgy vélik, hogy a gránátvörös-kékek ténykedése az egész ügyben tiszteletlen volt, ezért elutasították a Barca azon felvetését, hogy 120 millió euróért eladják Griezmannt, akinek a szerződésében szerepel egy záradék, miszerint a 200 millió eurós kivásárlási ára július elseje után 120 millió euróra csökken.

Az Atlético Madrid a közleményében rámutat, hogy Griezmann május 14-én tájékoztatta a klub illetékeseit azon döntéséről, hogy az idény végén távozik a gárdától, az Atlético pedig közben azt is megtudta, hogy a világbajnok futballista már márciusban megállapodott a Barcelonával, ráadásul Griezmann és a Barca már február közepe óta tárgyalásokat folytatott.

Az Atlético tehát a jelek szerint 200 millió alatt nem engedi el Griezmannt, a csütörtöki találkozó után pedig az alakulat tájékoztatta a játékost, hogy tegyen eleget a szerződésében szereplő elvárásoknak, s jelenjen meg az Atlético Madrid hamarosan kezdődő felkészülésén.

„Ezzel a közleménnyel az Atlético Madrid elutasítja a Barcelona és a futballista magatartását, de főleg a Barcelonáét, amely egy rendkívül kiélezett időszakban környékezte meg Griezmannt, s vette semmibe a játékos érvényes szerződését a Madriddal, amikor a klub a BL-ben a Juventus elleni párharcban volt érdekelt, a bajnokságban pedig nagy versenyt folytatott a bajnoki címért. Úgy hisszük, hogy ezzel megszegték az alapvető szabályokat, hogy mikortól lehet tárgyalni a játékosokkal, amivel az Atlético Madridnak, illetve szurkolók millióinak okoztak hatalmas károkat.”


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik