La Liga: három délutáni meccsen nem volt annyi gól, mint a Sociedad–Getafén

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.09.24. 20:59
null
<ul><li>Mikel Oyarzabal kétszer is betalált a Getafe ellen (Fotó: Getty Images)</li></ul>
A Real Sociedad 4–3-ra megverte a Getafét a spanyol labdarúgó La Liga kora délután rendezett mérkőzésén. A később kezdődő, három másik délutáni meccsen összesen nem volt annyi gól, mint ezen az egy mérkőzésen.


A Real SociedadGetafe mérkőzés a fordulatokban és a gólokban is bővelkedett, hiszen azok után, hogy a japán Kubo Takefusza révén már a 2. percben vezettek a hazaiak, a vendégek a szünetig fordítani tudtak. A második félidőben azonban a két gólt is szerző Borja Mayoral vezérletével 4–2-re megléptek a hazaiak,de a hosszabbítás perceiben Juanmi Latasa még szépített.

Az ezt követő három délutáni meccsen összesen nem született annyi gól mint a Real Sociedad és a Getafe találkozóján. A Rayo–Villarreal meccsen már a 16. percben kialakult az 1–1-es végeredmény, míg a Cádiz a Villarrealhoz hasonlóan hiába szerezte meg idegenben a vezetést, be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel a Betis ellen. A későbbi, délutáni meccsek ötödik gólját Kirian Rodríguez szerezte a Las Palmasban, csapata ezzel nyert 1–0-ra a Granada ellen.

SPANYOL LA LIGA
6. FORDULÓ
Real Sociedad–Getafe 4–3
(Kubo 2., Mikel Oyarzabal 61., 88. – az elsőt 11-esből, Brais Méndez 66., ill. Carles Alená 39., Borja Mayoral 45+5. – 11-esből, Juanmi Latasa 90+2.)
Később
Rayo Vallecano–Villarreal 1–1 (Kike Pérez 16., ill. Sörloth 15.)
Real Betis–Cádiz 1–1 (G. Rodríguez 60., ill. Chris Ramos 41.)
Las Palmas–Granada 1–0 (Kirian Rodríguez 90+2.)

21.00:Atlético Madrid–Real Madrid (Tv:Spíler2)– élőben az NSO-n!

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Péntek

Deportivo Alavés–Athletic Bilbao 0–2(I. Williams 18., Oihan Sancet 76.)
Szombat
Barcelona–Celta Vigo 3–2 (Lewandowski 81., 85., Joao Cancelo 89., ill. Strand Larsen 19., Duvikasz 76.)
Girona–Mallorca 5–3 (David López 26., Dovbik 33. – 11-esből, Iván Martín 37., Y. Herrera 45., Sávio 57., ill. Muriqi 4.– 11-esből, Abdón Prats 89., 90+5.)
Osasuna–Sevilla 0–0
Almería–Valencia 2–2
(Arribas 59., 69., ill. Diego Kópez 14., Javi Guerra 63.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 6 5 1 16–6 +10 16
2. Girona 6 5 1 16–7 +9 16
3. Real Madrid 5 5 10–3 +7 15
4. Athletic Bilbao 6 4 1 1 11–4 +7 13
5. Valencia 6 3 1 2 9–6 +3 10
6. Rayo Vallecano 6 3 1 2 7–9 –2 10
7. Real Sociedad 6 2 3 1 12–10 +2 9
8. Cádiz 6 2 2 2 6–8 –2 8
9. Betis 6 2 2 2 6–11 –5 8
10. Atlético Madrid 4 2 1 1 10–4 +6 7
11. Osasuna 6 2 1 3 7–8 –1 7
12. Villarreal 6 2 1 3 9–11 –2 7
13. Getafe 6 2 1 3 8–11 –3 7
14. Alaves 6 2 4 5–9 –4 6
15. Las Palmas 6 1 2 3 2–4 –2 5
16. Mallorca 6 1 2 3 7–10 –3 5
17. Sevilla 5 1 1 3 6–8 –2 4
18. Celta Vigo 6 1 1 4 6–10 –4 4
19. Granada 6 1 5 9–17 –8 3
20. Almeria 6 2 4 7–13 –6 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik