La Liga: Ilyenre csak a Real Madrid képes – Rodrygo

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.04.18. 10:24
null
Rodrygo nagyot játszott a Sevilla ellen (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a Real Madrid kétgólos hátrányból felállva 3–2-re nyert a Sevilla ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 32. fordulójának vasárnap esti rangadóján. A főszereplők értékelték a mérkőzést.

„Hihetetlen érzés, mi mindig a végsőkig harcolunk – mondta a Real Madrid honlapján Rodrygo, aki gólt lőtt, majd a 92. percben előkészítette Karim Benzema győztes találatát. – Tudtuk, hogy nehéz csata lesz, de hátborzongató, ahogy játszottunk a második félidőben. Nagyon értékes három pontot szereztünk, mivel más csapat nem nyert itt. Ilyenre csak a Real Madrid képes. Büszkeséggel tölt el, hogy a csapat tagja lehetek, és hogy részese vagyok ezeknek a feltámadásoknak. A győzelemmel közelebb kerültünk a célunkhoz, vagyis a bajnokság megnyeréséhez.”

„A Sevilla általában kevés gólt kap, így sokatmondó, hogy mi háromszor is betaláltunk – értékelt Thibaut Courtois, a madridiak kapusa. – A második félidőben szervezettebben védekeztünk, és nagyobb nyomást helyzetünk az ellenfelünkre. Nem akartunk megelégedni a 2–2-vel, tovább mentünk a győzelemért. Mindig nehéz megverni őket a hazai pályájukon, és ez most sokat jelent, mert ezzel nagyot léptünk előre a bajnoki cím felé.”

„Az első félidő az én hibám volt, a másodikban a játékosaim kvalitása döntött – mondta Carlo Ancelotti, a madridiak vezetőedzője. – Nem veszítettük el a fejünket, rendbe tettünk néhány dolgot, ami nem működött az első félidőben. A statisztikák megmutatják, hogy Rodrygo milyen nagy játékos.”

„A második félidőben nem futballoztunk annyira higgadtan, így nem tudtuk annyit birtokolni a labdát – értékelt Julen Lopetegui, a Sevilla vezetőedzője. – Camavinga szabálytalankodását senki sem vette észre a játékvezető és segítői közül. Márpedig kétgólos fórral és emberelőnnyel teljesen más lett volna a játék képe. Fontos három pontot veszítettünk, és most nincs más választásunk, nagyon gyorsan fel kell kelni a padlóról.”

SPANYOL LA LIGA
32. FORDULÓ
Sevilla–Real Madrid 2–3
(2–0)
Sevilla, Ramón Sánchez-Pizjuán Stadion. Vezette: Cuadra
Sevilla: Bono – Navas, Koundé, D. Carlos, Acuna (Gudelj, 62.) – Jordán, Rakitic, A. Gómez (O. Torres, a szünetben) – Lamela (Ocampos, 72.), Martial (Mir, 41.), Corona (Augustinsson, 62.). Vezetőedző: Julen Loupetegi
Real Madrid: Courtois – Carvajal, Militao, Alaba, L. Vázquez (Nacho, 81.) – Kroos, Camavinga (Rodrygo, a szünetben), Modric (Asensio, 81.) – Valverde, Benzema (M. Díaz 90+6.), Vinícius Jr. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Rakitic (21.), Lamela (25.), ill. Rodrygo (50.), Nacho (83.), Benzema (90+2.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Vasárnap

Atlético Madrid–Espanyol 2–1 (Carrasco 52., 90+10. – a másodikat 11-esből, ill. De Tomás 74.)
Kiállítva: Kondogbia (Atlético, 74.)
Athletic Bilbao–Celta Vigo 0–2 (Aspas 11., Beltran 37.)
Granada–Levante 1–4 (Collado 90+2., ill. Dani Gómez 17., Morales 56. – 11-esből, Malsa 77., Soldado 90+5.)
Kiállítva: Germán Sánchez (Granada, 54.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Getafe–Villarreal 1–2
(Ünal 63., ill. Gerard Moreno 7., Trigueros 16.)
Elche–Mallorca 3–0 (Mojica 42., Bigas 58., Li Kang In 81. – öngól)
Alavés–Rayo Vallecano 1–0 (Joselu 64.)
Valencia–Osasuna 1–2 (Soler 83. – 11-esből, ill. Chimy Ávila 50. – 11-esből, Budimir 74.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Real Sociedad–Real Betis 0–0

Kiállítva: David Silva (Real Sociedad, 90+4.)

HÉTFŐN
21.00:
Barcelona–Cádiz (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

A LA LIGA ÁLLÁSA
1. Real Madrid 32 23 6 3 66–28 +38 75
2. Barcelona 30 17 9 4 60–31 +29 60
3. Sevilla 32 16 12 4 46–25 +21 60
4. Atlético Madrid 32 18 6 8 59–39 +20 60
5. Betis 32 17 6 9 56–37 +19 57
6. Real Sociedad 32 15 10 7 32–30 +2 55
7. Villarreal 32 13 10 9 51–31 +20 49
8. Athletic Bilbao 32 11 12 9 36–32 +4 45
9. Osasuna 32 12 8 12 33–41 –8 44
10. Valencia 32 10 12 10 44–46 –2 42
11. Celta Vigo 32 10 9 13 36–35 +1 39
12. Espanyol 32 10 9 13 37–44 –7 39
13. Elche 32 9 8 15 35–44 –9 35
14. Rayo Vallecano 31 9 7 15 32–38 –6 34
15. Getafe 32 7 11 14 29–37 –8 32
16. Granada 32 6 11 15 36–56 –20 29
17. Mallorca 32 7 8 17 27–53 –26 29
18. Cádiz 31 5 13 13 26–43 –17 28
19. Levante 32 5 10 17 39–62 –23 25
20. Alavés 32 6 7 19 25–53 –28 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik