Barcelona: kevés volt a 35 millió a francia csodagyerekért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.14. 12:42
Francia lapértesülések szerint a Ligue 1-ben szereplő Rennes elutasította a Barcelona Ousmane Dembéléért tett ajánlatát.

A France Football állítása szerint a katalánok vezetősége 35 millió eurós ajánlatot tett a Rennes 18 esztendős támadójáért, aki a jelenlegi szezonban 17 bajnoki mérkőzésen összesen kilencszer volt eredményes, emellett három gólpasszt osztott ki. A Rennes vezetősége elutasította az ajánlatot.

Mint azt megírtuk, Robert Fernández, a Barcelona technikai igazgatója és segítője, Urbano Ortega a helyszínen tekintette meg a Rennes–Nantes bajnoki mérkőzést, hogy testközelből is szemügyre vegyék Ousmane Dembélét.

A francia korosztályos válogatott csatár mesterhármast ért el azon az összecsapáson.

Az 1997-es születésű támadó szerződése 2018-ban jár le a Rennes-nél, értékét a transfermarkt.de hárommillió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik