Real Madrid: „Beszéltem Wengerrel, érdekelte a klub”

Vágólapra másolva!
2015.09.10. 10:52
null
Arsene Wengert érdekelte a Real Madrid, de maradt az Arsenalnál (Fotó: Reuters)
Ramón Calderón, a Real Madrid labdarúgócsapatának korábbi elnöke elárulta, Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere közel állt ahhoz, hogy a spanyol klub vezetőedzője legyen.

A 64 éves Ramón Calderón 2006 és 2009 között volt a királyi gárda első embere, és a brit Mirror azt is tudni véli, Calderón majdnem a Real Madridhoz csábította Arsene Wengert, az Arsenal menedzserét.

„Bárkiről elképzelem – legyen az vezetőedző vagy játékos –, hogy karrierje egy szakaszán érdeklődést mutat egy olyan klub felé, mint a Real, különösképp akkor, ha ugyanannál a gárdánál van már jó ideje” – idézi a korábbi elnök szavait az újság.

„Beszéltünk a blancókról akkoriban, és nagyon is érdekelte a csapat, valamint az ottani történések. Emlékszem, azt kérdezte: »Ismét Hollywoodba mész, vagy futballcsapatot csinálsz?« Arra gondolt, hogy filmsztárokkal és Galaktikusokkal tervezek, vagy a megfelelő együttest építem-e fel.”

„A dolgok nem jöttek össze, Wenger egyértelműen szeret az Arsenalnál lenni. Tisztelettudó, akitől sosem látod, hogy vitatkozna. Lehet, hogy néha panaszkodik a játékvezetőkre, de nem úgy, ahogy azt Mourinho szokta. Kedves ember, fantasztikus menedzser, és jó látni, hogy ennyire sikeres – úgy vélem, Madridban is nagyon eredményes lett volna. Persze, néha nagyon nehéz ennél a klubnál…”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik