Torres szerint Agüerónak el kell hagynia az Atlético Madridot

Vágólapra másolva!
2009.03.31. 22:51
Fernando Torres szerint Sergio Agüerónak egy napon el kell hagynia az Atlético Madridot. A jelenleg a Liverpoolt erősítő spanyol csatár korábban ugyancsak a madridi klubban játszott, és elmondása szerint – bár továbbra is imádja nevelőegyesületét – nem bánta meg, hogy két éve Angliába igazolt. Közben a Barcelona egyik alapembere, Andrés Iniesta kijelentette, ha rajta múlik, a Barcelonából megy nyugdíjba.
Hogy mit mondott Torres?
Fotó: Action Images (archív)
Hogy mit mondott Torres?
Hogy mit mondott Torres?
Fotó: Action Images (archív)
Hogy mit mondott Torres?

Agüero hétről hétre remek teljesítményt nyújt az Atlético Madridban, aminek következtében több európai élcsapat érdeklődését is felkeltette. Ő azonban nem egyszer kijelentette az elmúlt hónapok során, hogy nem szándékozik elhagyni a madridi egyesületet. Fernando Torres szerint viszont karrierje érdekében előbb-utóbb ezt kell tennie.

„Kun az Atlético egyik legjobb játékosává nőtte ki magát, de eljön majd a pillanat, amikor megérti, hogy el kell hagynia a klubot – mondta a La Razonnak Torres, aki 2007-ben igazolt a Liverpoolba a spanyol csapatból. – Biztos vagyok benne, hogy remekül érzi ott magát, de egyszer majd belátja, hogy lépnie kell, a nagy klubok sem várnak rád örökké.”

„Amikor elérkezik a pillanat, a klubnak meg kell értenie a játékos érdekeit. Ha Agüero szerencsés lesz, akkor az Atlético nem áll az útjába, csakúgy, ahogy az enyémbe sem állt” – folytatta Torres, aki elmondta, hogy még mindig a szíve csücske nevelőegyesülete, de egyáltalán nem bánta meg, hogy 2007-ben elhagyta.

„Olyan döntést kellett hoznom, ami a legjobban szolgálta a pályafutásomat. Mai fejjel talán még hamarabb a váltás mellett döntenék, de ez már nem változtat a dolgokon” – zárta mondandóját az Eb-győztes csatár.

INIESTA A BARCÁBÓL MENNE NYUGDÍJBA

Hogy Agüero elhagyja-e valaha jelenlegi klubját azt még nem lehet tudni, Andrés Iniesta viszont – Messihez hasonlóan – örök életében a Barcelonát erősíti majd, legalábbis ha rajta múlik.
„Nem befolyásolhatom, hogy az emberek miket pletykálnak rólam, a szerződésem 2014-ig szól, és ha Isten is úgy akarja, akkor ebből a klubból vonulok vissza – nyilatkozta a középpályás. – Ez az álmom. Mindenki megválaszthatja, hol akar játszani, én pedig csak itt szándékozom.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik