5próba Rióba: az utolsó próbák szombaton a Margitszigeten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.22. 17:01
Szombaton 7 és 16 óra között zárul a Margitszigeten az 5próba Rióba elnevezésű szabadidősportos programsorozat. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által életre hívott rendezvényen az első, szilveszterkor rendezett esemény óta mintegy 6800-7000-an sportoltak. Szélpál Tamás projektvezető elmondta, a 40-50 év közötti korosztály adta a legtöbb résztvevőt a programsorozathoz.

Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nagy Sportágválasztó szóvivője hangsúlyozta, fontos, hogy sokan sportoljanak Magyarországon.

„Olimpiai bajnokként nagyon örülök, hogy csatlakozhattam ehhez a programsorozathoz. Sokat várunk a záró rendezvénytől, felfokozott a hangulat az olimpia miatt, így szeretném, ha összességében elérnénk a tízezres résztvevői létszámot" – fejtette ki Kiss, aki az újságírók jókívánságaival ellátott, az olimpiai csapatnak szánt magyar zászlót adott át a háromszoros országos bajnok Józsa Gábornak. Utóbbi maratoni futóként lesz ott Rióban.

Július 23-án a Margitszigeten a résztvevők találkozhatnak többek között Józsa Gáborral, aki a futás 9 órás rajtját indítja el, de vendég lesz Staicu Simona, Berki Krisztián, Kövér Márton, Kammerer Zoltán is, aki futás, kerékpározás és úszás tusát teljesít, valamint Pulai Imre és Zala György is. A margitszigeti záró eseményen öt próbából négyben – kerékpározásban, futásban, úszásban és gyaloglásban – mérethetik meg magukat a résztvevők és zsebelhetik be az értük járó „Riói pontokat", amelyekkel értékes nyereményekért szállhatnak harcba és akár a Riói olimpiára is eljuthatnak, csupán 1000 Ft-os nevezési díjak mellett.

A játékban való részvételnek nem feltétele, hogy egy résztvevő mind az ötféle mozgásformában próbára tegye magát, szabadon választott, hogy hány tusában vesz részt. A július 23-i eseményre a szervezők keresik a legaktívabb önkormányzatot, vállalkozást és egyesületet így még mindenkinek van lehetősége a csoportos nevezésekre, amit szombaton a helyszínen is megtehet.

Választható tusák (több tusa is teljesíthető):
FUTÁS: 5.35 és 21.1 km
GYALOGLÁS, Nordic Walking: 6 és 12 km
ÚSZÁS: 300 és 1500 méter
KERÉKPÁROZÁS: 18 km

Fontos hangsúlyozni, hogy az 5próba Rióba eseménysorozata nem verseny, hanem a bevonásra és a teljesítésre koncentrál, ennek érdekében szintidők ugyan szerepelnek a rendszerben, de itt valóban a részvétel a fontos. A pontozási rendszer nem díjazza, támogatja a jobb időeredményeket (az időmérés csak egy tájékoztató adatot jelent a résztvevők számára).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik