Turánék pontszerző helyen a bolgár vb-futamon

Vágólapra másolva!
2010.07.09. 20:00
null
Turánék egyelőre szenzációsan szerepelnek
Sebastien Loeb – ki más? – vezet a rali-világbajnokság bolgár futamának első napja után. Az utóbbi évek egyeduralkodójának fölénye egyértelmű (majd' fél perccel előzi meg a második Dani Sordót és 38 másodperccel Petter Solberget), a francia ralizseni mégsem nyugodt. Bár nagyon tetszenek neki a pályák, tart a heves esőzéstől, amit szombatra ígértek a meteorológusok.

A nap egyik szenzációja Kimi Räikkönen nevéhez fűződik: a Formula-1-es világbajnok pályafutása eddigi legjobb formájában autózott a bolgár gyorsaságikon, s az abszolút ötödik helyen állt, amikor a napi utolsó szakasz legvégén beesett a fák közé. A pilóta és a navigátora sértetlenül megúszta az esést, sőt, a Citroën Junior csapat főnöke szerint elképzelhető, hogy élnek a szuperrali szabály adta lehetőséggel és szombaton folytatják a csatározásokat. Persze, biztosat csak azután tudnak mondani, hogy a tetején landoló autót kiszabadítják a fák fogságából.

És akkor a magyarokról. A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős Kimi esése miatt etapként teljesítette a negyedik szakaszt, amit nagyon sajnált a magyar pilóta, mert tetszett neki az a pálya, viszont így is a szenzációs nyolcadik helyről várja a folytatást, ami (ha ez a verseny vége lenne) négy vb-pontot érne. De szépen hangzik...

„Csak az út szélén láttuk Kimit és a navigátorát, úgy tűnt, jól vannak, de az autójuk eléggé összetörhetett,mert az útról nem is lehetett látni. Velünk azonban szerencsére minden rendben van. Sőt, nagyon rendben: az abszolút nyolcadik helyen állunk, ami várakozáson felüli, főleg, hogy megelőzzük például a már évek óta a világbajnokságon autózó Matthew Wilsont. Mondta is viccesen az apja – Malcolm Wilson, a Ford gyári csapatának főnöke – az egyik szerelőnknek, hogy nagyon ciki lesz, ha elverjük a fiát. Szóval minden remek, jó, hogy a portugáliai gondok után végre tényleg az élmezőnnyel tudunk küzdeni" - mondta a Synergon Turán Motorsport pilótája, aki azt is hozzátette: a Peugeot WRC fantasztikusan muzsikál. Az első kör után változtattak egy kicsit a beállításokon, s azáltal még jobb lett.

Érdekesség, hogy a páros teljesített abszolút hetedik időt, ami egyszerűen fantasztikus. Az pedig eléggé hízelgő, hogy a gyári csapatok pilótái és szerelői már elkezdték nézegetni az ismeretlen magyar kettőst. Vajon kik ők, és mire lehetnek még képesek...?

A magyar drukkerek már tudják. Nem véletlen, hogy számtalan magyar zászlót látni a pályák mentén, ezt  az utolsó szakaszon volt alkalmuk megfigyelni, amikor csak úgy át kellett autózni.

„Azt mondtam Gabinak, már azért megérte idejönnünk, hogy minden harmadik-negyedik kanyarban magyar zászlót lássunk. Feldob, hogy érezzük, mennyien szorítanak értünk. Az első napunk gond és hibamentes volt, nyolcadikok vagyunk a nagyok között, ami egyszerűen csodálatos. Tetszenek a pályák, remélem ugyanígy tudjuk majd folytatni. A csapatunk elégedett velünk, s mivel ez egy 2005-ös autó, még jobban elismerik a teljesítményünket. Nekünk meg fülig ér a szánk: csak vigyorgunk..."

BOLGÁR RALI
Az élcsoport állása az 1. nap (4 gyorsasági, 118,68 km) után:
1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói, Citroën C4)1:05:26.7 ó
2. Dani Sordo, Marc Marti (spanyol, Citroën C4) 28.1 másodperc hátrány
3. Petter Solberg, Chris Patterson (norvég, brit, Citroën C4) 38 mp h.
RÄIKKÖNEN BALESETE
 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik