Belehalt a sérüléseibe a kislány, ötre emelkedett a ralis tragédia áldozatainak száma

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.03.26. 19:09
A baleset helyszíne (Fotó: MTI)
Ötre emelkedett a 11. Esztergom-Nyerges ralin vasárnap történt baleset halálos áldozatainak száma. Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség korábbi elnöke a Facebookon azt írta, egy kislány halt bele a sérüléseibe.

„Az esemény következtében sajnálatos módon a halálos áldozatok száma ötre emelkedett. A baleset következtében további hét személy megsérült, közülük többet jelenleg is kórházban ápolnak” – írta a police.hu.

Oláh Gyárfás a Facebookon részleteket is közölt.

„Imádkoztunk egy kislányért, akiért napok óta küzdenek az orvosok, sajnos sikertelenül. Ma délelőtt feladta a harcot! Mérhetetlen gyász, de ugyanakkor hallgatva a nyilatkozatokat düh van bennünk, próbálunk válaszokat kapni miértekre és hogyanokra” – írta a sportvezető.

Mint megírtuk, a rendőrség a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja – halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik