FTC: Pirlónak nem kell, az olasz harmadosztályban folytatja a középpályás

Vágólapra másolva!
2023.07.29. 11:38
null
Simone Trimboli a Mantovához igazolt (Fotó: Getty Images)
Az olasz harmadosztályban szereplő Mantovánál folytatja pályafutását a 2022–2023-as idény tavaszi szezonját a Sampdoria kölcsönjátékosaként az FTC harmadosztályú második csapatánál töltő Simone Trimboli – számolt be honlapján a középpályás szerződtetéséről új klubja.

 

A 21 éves, olasz utánpótlás-válogatott középpályást, Simone Trimbolit februárban adta kölcsön a Sampdoria az FTC-nek.

Trimboli csupán háromszor került be a zöld-fehérek NB I-es keretébe, de nem lépett pályára, míg az NB III-ban 15 mérkőzésen kapott lehetőséget, 13-szor kezdőként, és öt gólt szerzett. Az olasz labdarúgó egy alkalommal az FTC másodosztályú fiókcsapatában, a Soroksárnál is nevezve lett, de nem lépett pályára a PMFC ellen.

A Sampdoriánál nevelkedő, ott az ifjúsági csapat kapitányi tisztségét is betöltő Trimboli az idény végeztével távozott a Ferencvárostól és visszatért anyaegyesületéhez, s Genovában elkezdte a felkészülést az Andrea Pirlo által irányított csapattal, de a harmadosztályú Mantova végül szerződtette őt, a játékos pedig 2026-ig szóló kontraktust írt alá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik