Claudio Ranieri szerint Torinóban kisütött a nap csapata fölött

Vágólapra másolva!
2008.11.02. 13:41
Az olasz bajnokságban szombat este a Juventus 2–0-ra legyőzte a Romát, így a vasárnapi mérkőzések előtt feljött a tabellán az ötödik helyre, és csak négy pont a lemaradása a tegnap a Reggina legyőzésével élre álló Interrel szemben. A Juventus vezetőedzője, Claudio Ranieri már arról beszélt a siker után, hogy csapatának igazából most kezdődött el a szezon, miközben Luciano Spaletti számára lehet, hogy máris véget ér. A „farkasok” szurkolói ugyanis egyre nehezebben viselik el a folyamatos kudarcokat – a vereség után megdobálták a játékosokat szállító autóbuszt.
Tiago ünnepli Del Piero gólját, amivel megszerezte a vezetést a Juve a Roma ellen
Fotó: Reuters
Tiago ünnepli Del Piero gólját, amivel megszerezte a vezetést a Juve a Roma ellen
Tiago ünnepli Del Piero gólját, amivel megszerezte a vezetést a Juve a Roma ellen
Fotó: Reuters
Tiago ünnepli Del Piero gólját, amivel megszerezte a vezetést a Juve a Roma ellen

„Eddig sötét volt, de a nap sugarai már átlátszanak a felhőkön” – mondta igencsak csöpögősen hangzó nyilatkozatában Claudio Ranieri, a Juventus vezetőedzője, miután csapata szombaton hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Romát.

„Nem állítom, hogy ez volt az idény legjobb játéka, de mindenképpen biztató teljesítményt nyújtottunk a jövő heti, Real Madrid elleni BL-csata előtt” – tette hozzá a szakvezető.

Ranieri szerint játékosai fizikailag és mentálisan is elkapták a fonalat, és ez most már az eredményekben is megmutatkozik.

A Juventus az olasz bajnokság első hét fordulójában három döntetlent játszott, kétszer pedig kikapott két győzelem mellett, az előző három meccsén viszont 9 pontot szerzett, ráadásul időközben a Real Madrid ellen is nyert a Bajnokok Ligájában, így valóban úgy tűnik, hogy a „zebrák” kimásztak a gödörből.

Nem úgy a Roma! Luciano Spalletti együttese ugyanis az újabb vereségével kieső helyre kerülhet, ha a Bologna (Cagliariban) vagy a Chievo (Palermóban) nyer vasárnap. Igaz, a fővárosiak egy meccsel kevesebbet játszottak (a Sampdoria elleni hétközi bajnokijuk a heves eső miatt elmaradt).

A Romára tehát az ellenkezője lehet igaz, mint a Juventusra: Claudio Ranieri szerint most kezdődött a szezon, míg Luciano Spalletti számára lehet, hogy máris véget ér…

A klub szurkolói ugyanis egyre nehezebben viselik a sikertelenséget, amit jelez, hogy a szombati mérkőzés után spontán tüntetést szerveztek és különböző tárgyakkal dobálták meg a játékosokat szállító autóbuszt, amikor hazatértek Rómába. Személyi sérülés szerencsére nem történt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik