Serie A: a Sassuolo a 92., a Frosinone a 94. percben lőtt győztes gólt

Vágólapra másolva!
2023.11.26. 17:42
null
A Cagliari az első félidőben még vezetett, de nem tudott győzni a Monza ellen (Fotó: facebook.com/cagliaricalcio)
Az olasz Serie A 13. fordulójának kora délutáni találkozóján a Cagliari hiába vezetett már a 10. percben 1–0-ra a Monza ellen, nem tudta otthon tartani a három pontot Claudio Ranieri vezetőedző jubileumi mérkőzésén. Sokáig döntetlenre állt a két késő délutáni mérkőzés is, de a sérülések miatti ráadásban a Frosinone és a Sassuolo is képes volt győztes gólt szerezni – utóbbi hétgólos csatát nyert meg az Empoli vendégeként.

CAGLIARI–MONZA 1–1

A Cagliari jól kezdte a Monza elleni hazai meccset, ugyanis már a 10. percben megszerezte a vezetést. Viola szögletét Goldaniga fejelte kapura, és bár elsőre védett Di Georgio kapus, a kipattanót közelről Alberto Dossena bal lábbal továbbította a gólvonal mögé. Dossena az első gólját szerezte a Serie A-ban, ebben az idényben. 1–0

A Monzának a folytatásban voltak egyenlítési lehetőségei, kapufáig is eljutottak a vendégek, a 61. percben pedig a csereként beállt horvát Mirko Maric szöglet utáni fejesével egyenlítettek is. A hajrában a monzaiaknak voltak további helyzeteik (a 94. percben egy újabb kapufa), de az eredmény már nem változott. 1–1

A Cagliari így nem tudott nyerni Claudio Ranieri jubileumi meccsén, a 72 éves szakembernek ugyanis ez volt a 450. mérkőzése a Serie A-ban vezetőedzőként.

FROSINONE–GENOA 2–1

Ruszlan Malinovszkij hatalmas gólt lőtt az első félidő hajrájában, és sokáig úgy tűnt, a szép lövés mellé pont is jár a Genoának. Csakhogy a sérülések miatti ráadásban, egy jól felépített hazai támadás végén az egyik csereember, Ilario Monterisi közelről a kapuba talált, így a két feljutó csapat meccsét az eddig nagyszerűen szereplő Frosinone végül is megnyerte.

EMPOLI–SASSUOLO 3–4

Francesco Caputo büntetőjével az Empoli korán előnyhöz jutott, aztán a 20. percre fordult az állás, és a hazaiak onnantól üldözték az eredményt. Kétszer sikerült egyenlíteniük, ám a sors úgy akarta, hogy e rendkívül szórakoztató meccsnek is legyen nyertese: a második félidő derekán egy tizenegyest értékesítő Domenico Berardi a 92. percben belőtte a Sassuolo győztes gólját.

OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ
Cagliari–Monza 1–1 (Dossena 10., ill. Maric 61.)
Empoli–Sassuolo 3–4 (Caputo 3. – 11-esből, Fazzini 25., Kovalenko 86., ill. Pinamonti 9., Matheus Henrique 20., Berardi 66., 90+2. – az elsőt 11-esből)
Frosinone–Genoa 2–1 (Soulé 34., Monterisi 90+4., ill. R. Malinovszkij 38.)
KÉSŐBB
Roma–Udinese 3–1 (Manchini 20., Dybala 81., El Shaarawy 90., ill. Thauvin 57.)
Juventus–Internazionale 1–1 (Vlahovics 27., ill. Lautaro Martínez 33.)
HÉTFŐ
18.30: Verona–Lecce (Tv: Sport1)
20.45: Bologna–Torino (Tv: Sport1)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Atalanta–Napoli 1–2 (Lookman 53., ill. Kvarachelia 44., Elmasz 79.)
Salernitana–Lazio 2–1(Kasztanosz 55., Candreva 67., ill. Immobile 43. – 11-esből)
Milan–Fiorentina 1–0 (T. Hernández 45+2. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale13102130–7+2332
2. Juventus1393120–8+1230
3. Milan1382321–14+726
4. Napoli1373326–14+1224
5. Roma1363425–15+1021
6. Atalanta1362521–13+820
7. Fiorentina1362520–17+320
8. Bologna1246213–10+318
9. Monza1346314–12+218
10. Frosinone1353519–21–218
11. Lazio1352614–15–117
12. Torino1244410–14–416
13. Sassuolo1343620–24–415
14. Lecce1235413–16–314
15. Genoa1342714–18–414
16. Udinese131849–18–911
17. Cagliari1324713–25–1210
18. Empoli133198–25–1710
19. Verona122287–16–98
20. Salernitana1315710–25–158
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik