Profi boksz: Pascal pontozással győzte le Butét

Vágólapra másolva!
2014.01.19. 09:00
Nem kedvezett a súlycsoport váltás a korábbi nagyközépsúlyú IBF-világelső Lucian Buténak, hiszen a vasárnap hajnalban rendezett Québec-i gálán egyhangú pontozásos vereséget szenvedett az ugyancsak kanadai, egykori WBC-bajnok Jean Pascaltól.  

A mérkőzés tapogatózó menettel indult, Bute kihasználva a karhosszbeli előnyeit kívülről szurkált, míg Pascal némileg passzívabban, kontrákra próbált berendezkedni. A második menet hasonlóképp folytatódott, Pascal a menet első felében megpróbálta magara húzni a meglehetősen óvatos Butét, majd az etap hajrájában néhány széles pofonnal sikerült kibillenteni az egyensúlyából. A következő menetek hasonló ütemben zajlottak, Bute feltehetőleg saját testi épsége megóvása érdekében nem erőltette a közelharcot, míg Pascal a menetek utolsó percere tartogatta a rakétáit és menetrendszerűen letámadta Butét.

A 8. menetben Bute padlóra került, viszont Michael Griffin vezetőbíró csúszásnak minősítette az esetet. A 10. menetben Bute az orra felett felszakadt egy vétlen fejelés következtében, ám a vérzés nem okozott komolyabb problémát. Az utolsó menetben érthetetlen módon Pascal a sarokba hátrált, majd hagyta, hogy Bute bokszzsákként gyakoroljon rajta és bár komolyabb kárt nem sikerült benne tenni, mégis úgy tűnt, hogy sokat kivett belőle a saját felelőtlensége.

A 12 menet leteltével Pascal örülhetett, hiszen a pontozók 116–112,117–110,117–111 arányban őt látták a mérkőzés győztesének és begyűjtötte az NABF félnehézsúlyú bajnoki övét.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik