El: Herczeg András nem szeretne a Barcelona hibájába esni

Nem szeretne a Barcelona hibájába esni a Kukësi elleni El-selejtezős párharc első felvonásán háromgólos előnyt szerző debreceni együttes – erről Herzceg András, a DVSC vezetőedzője beszélt a csütörtöki visszavágó kapcsán.

El: máris megvan a Honvéd ellenfelének új edzője

A portugál Joao Martins lett az Európa-liga selejtezőjében a Budapest Honvéd elleni visszavágóra készülő Zalgiris Vilnius vezetőedzője – olvasható a klub hivatalos honlapján.

El: három nappal a Honvéd elleni visszavágó előtt távozott az edző

Távozik az Európa-liga selejtezőjében a Budapest Honvéd elleni visszavágóra készülő Zalgiris Vilnius vezetőedzője, Marek Zub – adta hírül a litván klub hivatalos honlapja.

BL, El: a válogatottnak már szerencsét hozott a Fehérvár-meccs bírója

Az Európai Labdarúgó-szövetség nyilvánosságra hozta, mely játékvezetők fújják a sípot az e heti Bajnokok Ligája- és Európa-liga-selejtezőkön.

Európa-liga: a Fehérvár egyedülálló eredményt ért el

A Mol Fehérvár hivatalos honlapja a csütörtöki, a montenegrói FK Zeta fölött aratott, 5–1-es idegenbeli sikerhez kapcsolódva több érdekes statisztikát is összegyűjtött az Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában játszott mérkőzések alapján. Marko Nikolics ennek ellenére a meccs nem minden szakaszával volt maradéktalanul elégedett.  

El: Szalai győztes meccsen debütált – az összes eredmény egy helyen

A három magyar csapat (a Debreceni VSC, a Fehérvár FC és a Budapest Honvéd), valamint a dunaszerdahelyi DAC mérkőzésén kívül összesen 39 találkozót rendeztek az Európa-liga első selejtezőkörében csütörtökön. Szalai Attila győztes meccsen mutatkozott be az Apollon Limassolban, míg a Nagy Dominikkel felálló Legia Warszawa nem bírt gibraltári ellenfelével.

Fehérvár: a válogatott védő megsérült, kihagyja az El-meccset

Sérülés miatt biztosan nem játszik csütörtökön az Európa-ligában Vinícius, a Fehérvár FC magyar válogatott labdarúgója.

Honvéd: a három új igazolásból csak kettőt neveztek az El-re

A Budapest Honvéd nyilvánosságra hozta keretét az Európa-liga első selejtezőkörére. A héten igazolt három új labdarúgó közül kettő neve ott van a listán.

BL, El: a Fradi meccsén izraeli, a Fehérvárén grúz bíró dirigál

Az Európai Labdarúgó-szövetség nyilvánosságra hozta, mely játékvezetők kapnak feladatot a Bajnokok Ligája és az Európa-liga e heti mérkőzésein. Íme, a magyar klubcsapatok meccseire vonatkozó játékvezetői küldése!

El: hiába győzött, véget ért az egyetemi csapat tündérmeséje

Véget ért az Európa-liga előselejtezője! A walesi egyetemista csapat, a Cardiff MU ugyan 2–1-re győzött, mégsem jutott tovább.

El: A Zeta minőségi csapat, de mi erősebbek vagyunk – Hadzic

Anel Hadzic, a Mol Fehérvár FC bosnyák futballistája csapata Zeta elleni Európa-liga-selejtezője előtt beszélt a montenegrói FOS Mediának a párharcról, valamint az NB I-ről is.

El: remek motiváció a Lokinak – a Roma lehet a 2. ellenfél!

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szerdán elkészítette az Európa-liga-selejtező nem bajnoki ágának, azaz a fő ágnak a párosítását a 2. fordulóra: eszerint – ha továbbjut az első fordulóból – a DVSC a Romával játszik, a Fehérvár izlandi vagy liechtensteini, a Honvéd azeri vagy román ellenféllel találkozik.

A Debrecen számára a tét az albánok ellen: a Roma jöhet az El-selejtező 2. körében

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szerdán elkészítette az Európa-liga-selejtező nem bajnoki ágának, azaz a fő ágnak a párosítását a 2. fordulóra: eszerint – ha továbbjut az első fordulóból – a Debreceni VSC az AS Romával játszik, a Fehérvár izlandi vagy liechtensteini, a Honvéd azeri vagy román ellenféllel találkozik. A DAC-ra a görög Atromitosz, az NK Osijekre bolgár vagy montenegrói klub vár. Az első mérkőzéseket július 25-én rendezik meg, az elsőként kihúzott csapat otthonában, a visszavágókat egy héttel később, augusztus 1-jén.

BL: ha továbbjut a Fradi, máltai vagy luxemburgi ellenfele lesz

A svájci Nyonban szerdán a déli órákban elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának sorsolását: eszerint, ha továbbjut a bolgár Ludogorec elleni első fordulóbeli párharcból, a következő körben a luxemburgi Dudelange-zsal vagy a máltai Vallettával játszik a Ferencváros.

Luxemburgi vagy máltai ellen folytathatja a Fradi a BL-ben

A svájci Nyonban szerdán a déli órákban elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának sorsolását: eszerint, ha az FTC továbbjut a bolgár Ludogorec elleni első fordulóbeli párharcból, a következő körben a luxemburgi Dudelange-zsal vagy a máltai Vallettával játszik. A 2. fordulóban az első mérkőzéseket július 23-án és 24-én rendezik meg, az elsőként kihúzott csapat otthonában. A visszavágókat egy héttel később, vagyis július 30-án és 31-én. A pontos időpontokat az Európai Labdarúgó-szövetség (az UEFA) később ismerteti a klubokkal. 

El: 20 órakor fogadja a Vidi a montenegrói Zetát

A Mol Vidi FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy az FK Zeta elleni párharc első mérkőzésére július 11-én, 20 órakor kerül sor a fehérvári Mol Aréna Sóstóban. 

El: az UEFA megváltoztatta a DAC programját

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a keddi El-sorsolást követően megváltoztatta a dunaszerdahelyi DAC és a lengyel KS Cracovia párharcának menetrendjét, vagyis a sorsolással ellentétben az első mérkőzést játsszák Dunaszerdahelyen, a Mol Arénában július 11-én, míg a visszavágót egy héttel később a krakkói Marshal Józef Pilsudski Stadionban rendezik.

A DVSC albán, a Honvéd litván, a Fehérvár montenegrói ellenfelet kapott az El-ben

A svájci Nyonban kisorsolták a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörének párosítását. A DVSC az albán Kukësit kapta, a Honvéd a litván Zalgiris Vilniust, míg a Mol Fehérvár FC a montenegrói FK Zetát. A DAC a lengyel Cracoviával találkozik.

ICC: a Roma visszalép a korai El-selejtezők miatt

Az olasz élvonalbeli AS Roma mégsem vesz részt a nyári Nemzetközi Bajnokok Kupája (ICC) felkészülési tornán, mert már a második selejtezőkörben pályára lép az Európa-ligában.

Videó: Sarri egy doboz cigarettát kapott ajándékba a sajtótájékoztatón

Európa-liga-győzelemre vezette a Chelsea-t Maurizio Sarri, az olasz edző csapata a szerdai El-döntőben 4–1-re legyőzte az Arsenalt. A Chelsea 60 esztendős menedzserét a finálé utáni sajtótájékoztatón néhány honfitársa meglepte egyik kedvenc szenvedélyével...