Európa-liga: kizárták a Milant, a Roma helyett a Torino várhat a DVSC-re

A Milan megegyezett az Európai Labdarúgó-szövetséggel arról, hogy a klubot a 2019–2020-as európai kupaidényből zárják ki. A döntést a nemzetközi Sportdöntőbíróság jóváhagyta, így eldőlt, hogy a Debrecen az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában az így automatikusan főtáblás AS Roma helyett a Torinóval találkozhat, ha továbbjut az albán Kukësi ellen.

AZ NB I 2019–2020-AS IDÉNYÉNEK TELJES MENETRENDJE ÉS EREDMÉNYEI

A Magyar Labdarúgó-szövetség elkészítette a labdarúgó NB I 2019–2020-as kiírásának menetrendjét. Az új idény is 33 fordulóból áll, augusztus 3-án kezdődik, az utolsó fordulót május 16-án rendezik meg. Az NB I-ben pontegyenlőség esetén továbbra is a győzelmek száma rangsorolt. A 12 csapatból a 11. és a 12. helyezett esik ki az NB II-be.

NB I: Ferencváros–Debrecennel indul a következő idény – TELJES MENETREND

Kisorsolták a labdarúgó NB I 2019–2020-as kiírásának menetrendjét. Az első fordulóban a Ferencváros hazai pályán fogadja a Debrecent, az Újpest a Puskás Akadémia FC ellen kezd.

DVSC: szerb támadót igazolt a Loki

Nikola Trujics személyében többszörös szerb utánpótlás-válogatott, középpályásként és csatárként is bevethető játékost igazolt a DVSC – írja a klub hivatalos honlapja.

Felkészülés: a DVSC a 88. percben egyenlített az ukrán klub ellen

2–2-es döntetlent játszott a Debrecen az ukrán másodosztályban szereplő FK Minaj ellen első felkészülési mérkőzésén a 2019–2020-as idény előtt.

DVSC: hosszabbítottak a válogatott kerettag védővel

A DVSC saját nevelésű védője, Ferenczi János 2022 nyaráig szóló új szerződést írt alá a klubbal – számolt be róla a Loki hivatalos oldala.

DVSC: arab klub szerződtetné a gárda 19 éves tehetségét

Távozhat a Debrecentől a 19 éves Kusnyír Erik, a hátvédet a Nemzeti Sport értesülése szerint az Egyesült Arab Emírségekbeli el-Naszr nézte ki magának.

NB I: kameruni támadót igazolt a Debrecen – hivatalos

A Debreceni VSC labdarúgócsapata a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a 21 éves kameruni Florentin Bouoli Effát, aki a francia bajnokságban is megfordult. 

Debrecen: 45 évesen letette az érettségit Dombi Tibor

Túl van a szóbeli vizsgán is, így sikeresen letette az érettségit Dombi Tibor, 35-szörös korábbi válogatott labdarúgó, adta hírül a Blikk.

DVSC: elfogadta az ajánlatot, a Viditől érkezik támadó

Tehetséges támadót igazolt át a Debreceni VSC, a 20 éves Bévárdi Zsombor ugyanis elfogadta a klub ajánlatát.

El: litván ellenfele egyszer már megtréfálta a Honvédot

Mint arról korábban beszámoltunk, kisorsolták a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulós párosításait. A Mol Vidi montenegrói, a Debrecen albán, a Bp. Honvéd pedig litván csapattal találkozik. A kispestiek revansot vehetnek ellenfelükön, hiszen a Zalgiris Vilnius egyszer már kiütötte a Honvédot, még az Intertotó-kupából 2002-ben. Juhász Rolandék 19 éves csatártehetségre figyelhetnek oda; a Debrecen ellenfele tíz éve még másodosztályú volt. Az első mérkőzéseket július 11-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik meg.

Felkészülés: a DVSC nyolc mérkőzést játszik a bajnokság kezdetéig

Körvonalazódik a labdarúgó NB I legutóbbi kiírásában bronzérmet szerző Debreceni VSC nyári felkészülési programja.

DVSC: Míg élek, nem felejtem el azt a napot és estét – Herczeg

Edzői pályafutása egyik legszebb napjának tartja a Paks elleni idényzárót Herczeg András, aki szerződést hosszabbított a Lokival, és reméli, július 11. nem csak a születésnapja miatt marad emlékezetes.

Aranyat érő bronz – Herczeg András is tudja, milyen értékes a harmadik hely

Két éve, amikor éppen csak megmenekült a kieséstől a Loki, régi-új időszak vette kezdetét: saját nevelésű, debreceni kötődésű játékosokkal igyekszik eredményesen szerepelni.

DVSC: meghosszabbította nyáron lejáró szerződését a védő

A labdarúgó NB I-ben bronzérmet szerző Debreceni VSC a hivatalos honlapján bejelentette, Bényei Balázs két évvel meghosszabbította szerződését.

NB I: Zsóri Dániel a jövő héten Fehérvárra szerződhet

A Nemzeti Sport úgy tudja, a Ferencváros kapujába februárban parádés gólt ollózó debreceni Zsóri Dániel érkezését a jövő héten bejelenthetik a Mol Vidinél.

DVSC: távozik a jegygyűrűs eset főszereplője – hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC a hivatalos honlapján jelezte, közös megegyezéssel szerződést bontott Erik Cikossal.

NB I, NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019–2020

Június 15-én kezdődött, és augusztus 31-én éjfélig tart a nyári átigazolási időszak a labdarúgó NB I-ben. Kövesse nyomon a csapatonkénti változásokat táblázatainkban!

Ezért maradt bent újra a DVTK, és esett ki ismét az MTK

A labdarúgó NB I idénybeli utolsó, 33. fordulójára is visszatekintünk a játéknap „legjeivel”, ahogy azt olvasóink az évad során már megszokhatták. Ezúttal fókuszban a Diósgyőr immár hagyományosan remek  bajnoki hajrája, Herczeg András és a debreceni szurkolók közös ünneplése, Böde Dániel beszéde, na meg a kispesti Djordje Kamber teljesítménye.

DVSC: hosszabbított a kapitány, Tőzsér marad Debrecenben

Egy évvel meghosszabbította a szerződését a labdarúgó NB I legutóbbi kiírásában bronzérmet szerző DVSC-vel Tőzsér Dániel, a csapat kapitánya – adta hírül hivatalos honlapján a debreceni klub.