Németország: Torghelle gólt lőtt, mégis kikapott a Jéna

Vágólapra másolva!
2007.11.05. 22:31
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga II.) 12. fordulójának hétfő esti záró mérkőzésén a Torghelle Sándorral felálló Carl-Zeiss Jena vereséget szenvedett a Borussia Mönchengladbach otthonában. A magyar támadó szerezte a vendégek egyetlen találatát.
A hazai együttes Oliver Neuville találatával már a 9. percben előnybe került, a lendületes kezdés után pedig némileg visszavett a vezetés birtokában átadva a teret a látogatóknak.A találkozó második góljáig a 34. percig kellett várni, ekkor Torghelle Sándor kért szót, a PAOK Szaloniki mezét jénai szerelésre cserélő csatár Stegmayer beadását Heimeroth kapujába fejelte, ezzel egyenlített.A félidő hátralévő részében és a térfélcsere után sokáig hiánycikk volt az újabb gól, a hajrában azonban újra rezdült a háló. Újabb név azonban nem került a góllövők közé, a második, egyben győztes hazai találatot is Oliver Neuville szerezte. Nagy bajban a jénai alakulat, amely egy győzelem mellett csupán három döntetlent tud felmutatni, ezzel pedig az utolsó előtti, a 17. helyen szerénykedik a táblázaton. Már most fenyeget a harmadosztály réme.

NÉMET MÁSODOSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (BUNDESLIGA II.)

12. FORDULÓ:
Borussia Mönchengladbach - Carl-Zeiss Jena 2-1 (1-1)
Gól: Neuville (9., 80.), ill. Torghelle (34.)

NÉMET MÁSODOSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (BUNDESLIGA II.)

12. FORDULÓ:
Borussia Mönchengladbach - Carl-Zeiss Jena 2-1 (1-1)
Gól: Neuville (9., 80.), ill. Torghelle (34.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik