Szaúd-Arábia: ritkán látható banális hiba vezetett büntetőhöz – videó

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.12.08. 14:28
null
Tozé különös körülmények következtében lőhetett tizenegyest (Fotó: Getty Images)
A szaúdi bajnokság utolsó helyezettje, az Al-Hazm 2–0-ra legyőzte az Al-Fatehet. A hazaiak második gólját megelőzően olyan történt, amit ritkán látni labdarúgó-mérkőzésen.

 

A 15 mérkőzésen egy győzelemmel, öt döntetlennel és kilenc vereséggel álló Al-Hazm már az 5. percben vezetést szerzett az Al-Fateh ellen. Nem sokkal később a vendégek kapusa felvette a földről a labdát, majd a mellette elfutó csapattársa, Fahad Al-Harbi odament, hogy lepacsizzon Jacob Rinnével.

A 26 éves védő azonban véletlenül kiütötte a labdát kapusa kezéből. Mivel az eset a tizenhatoson belül történt, ezért a játékvezető kezezés miatt tizenegyest ítélt a hazaiknak. Az Al-Fateh játékosai először nem értették, hogy miért végezhet el tizenegyest az Al-Hazm és körbevették a játékvezetőt, de a videóbíró megerősítette az ítéletet. Tozé belőtte a büntetőt, s az Al-Hazm megszerezte idénybeli második győzelmét.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik