Felkészülés: a végén egyenlítettek a lengyelek a skótok ellen

Vágólapra másolva!
2022.03.24. 19:14
null
Bicsahcsjan (labdával) gólja örmény győzelmet ért (Fotó: Getty Images)
Felkészülési mérkőzésen Örményország 1–0-ra nyert Montenegró ellen Jerevánban, ezzel megnyerte a Henrih Mhitarjan visszavonulása utáni első válogatott meccsét, egyben első győzelmét aratta Románia tavaly márciusi legyőzése óta. Skócia hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott Lengyelországgal.

A vendég Montenegró kapuját az MTK kapusa, Milan Mijatovics védte az első félidőben, így ő kapta a mérkőzést eldöntő gólt is, amikor egy labdaszerzés után Vahan Bicsahcsjan lőtt 18 méterről precízen a jobb alsó sarokba. A meccset a hazaiak emberhátrányban fejezték be, miután Sztyopa Mkrtcsjan a 84. percben megkapta a második sárga lapját is.

Az eredeti tervek szerint Lengyelország az oroszok ellen vb-pótselejtezőt játszottak volna, ám őket Ukrajna megszállása miatt kizárták. A skótok viszont éppen az ukránok ellen léptek volna ma pályára szintén vb-pótselejtezőn, ezt a találkozót viszont későbbre halasztották. Ilyen előzmények után végül a lengyelek a skótokkal kötöttek le mára felkészülési mérkőzést, amelyen a gól nélküli első félidőt követően a skótok Kieran Tierney fejesével a 74. percben szereztek vezetést, majd a vendég lengyelek egy 94. percben megítélt és Krzysztof Piatek révén értékesített büntetővel egyenlítettek. Hogy aztán ez mennyiben szolgálta a lengyelek felkészülését a svéd–cseh meccs továbbjutója elleni vb-pótselejtezőre, az öt nap múlva elválik.

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Örményország–Montenegró 1–0
(Bicsahcsjan 19.)
Skócia–Lengyelország 1–1 (Tierney 74., ill. Piatek 90+4. – 11-esből)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik