Akikre Jászai Mari is irigykedne – avagy színészek a futballpályán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.05. 14:02
Címkék
A futballközvélemény (beleértve a szurkolókat, játékosokat, edzőket és játékvezetőket) nagy része elítéli őket. Tettük legtöbbször ellenszenvet, rosszallást vált ki a sportszerű, tiszta játékot kedvelők körében. Igen, a színészkedő labdarúgókról van szó, akik néha olyan hihetetlen módon próbálják átverni a bírókat, hogy az már inkább nevetést vált ki a nézőből, mint dühöt vagy haragot. Összeállításunkban ezekből a bravúros (?) produkciókból szemezgettünk.
Szállj el, kismadár!
Fotó: Action Images
Szállj el, kismadár!
Szállj el, kismadár!
Fotó: Action Images
Szállj el, kismadár!

MEGPRÓBÁLTA, BEJÖTT NEKI
A legutóbbi esethez nem is kell sokat visszamennünk az időben, ugyanis csak néhány napja történt. Kolumbiában, az Atlético Junior–America de Cali bajnokin Emerson Acuna, a hazaiak támadója talán maga sem hitte, hogy alakításáért büntetőt kap majd, pedig így történt. A sasszeműnek nagy jóindulattal sem nevezhető játékvezető – aki talán Kolumbia legfőbb exportcikkének hatása alatt állt – ugyanis mintegy másfél másodperc habozás után a 11-es pontra mutatott. A büntetőből az Atlético megszerezte a vezetést, de a színészkedő Acuna későbbi kiállítása miatt emberelőnyben játszó America egyenlíteni tudott, így 1–1 lett a vége.

SZEMÜVEGET A BÍRÓNAK!




TÉRDEN RÚGTÁK, BELEFÁJDULT A FEJE
Egy másik dél-amerikai labdarúgó nem egy hétköznapi bajnokin, hanem a 2002-es világbajnokságon bizonyította be, hogy a sportág igazi (szín)művésze. Rivaldóról van szó természetesen, akit a Törökország elleni csoportmeccsen egy szöglet elvégzése előtt olyan erővel rúgtak térden a labdával, hogy először azt se tudta, hova kapjon, végül fájdalmában az arcát fogta kezeivel, közben pedig egy kiadósat fetrengett is. A hatás nem maradt el, a merényletet elkövető Hakan Ünsalt a sok nagy csatát megélt dél-koreai bíró sporttárs második sárga lappal kiállította.

RIVALDO NAGYJELENETE


Rivaldo – akit az eset után 10 ezer svájci frankra büntetett meg a FIFA – „sérülése” szerencsére nem volt súlyos, tudta vállalni a játékot a torna hátralévő mérkőzésein, és jó teljesítménnyel járult hozzá a brazil válogatott végső győzelméhez.


JOBB KÉSŐN, MINT SOHA
Hogy drámai alakításokra nem csak latin futballisták képesek, arra a legjobb bizonyíték a norvég Knut Anders Fostervold esete, aki némi fáziskéséssel ugyan, de végül csak reagált az őt ért sérelemre, és egy gyönyörű félcsavart bemutatva a földre vetette magát. A Molde egykori védője 2003-ban sérülés miatt vonult vissza az aktív játéktól – rossz nyelvek szerint éppen a kérdéses esetnél szerezte a pályafutása végét jelentő derékhúzódást.

SVÉDCSAVAR HELYETT NORVÉGCSAVAR




LI JUNG-PJO vs SEAN DAVIS
Egy Portsmouth–Tottenham mérkőzésen néhány néző olyan szerencsés helyzetben volt, hogy egészen közelről tekinthette meg a dél-koreai és az angol színjátszás egy-egy kitűnő gyöngyszemét. Utóbbit Sean Davis, a hazaiak középpályása prezentálta, ihletője pedig a dél-koreai Li Jung-Pjo volt, aki a kelleténél kicsivel nagyobbat repült Davis belépője után. Az eset szépsége, hogy a két játékos 2005 őszén a Tottenham színeiben még egy csapatban szerepelt.

ANGOL–DÉL-KOREAI PÁRHARC




KIÁLLÍTOTTÁK A JÁTÉKOST, MERT LEFEJELTE AZ ELLENFÉL EDZŐJE
Hogy egy csapat játékosai mennyire hajlanak a különböző trükkök bevetésére, nagyban függhet az edző személyiségétől is. Na de mit szóljunk ahhoz, ha a tréner saját maga mutat rossz példát fiainak? 2005. december 6-án Németországban pontosan ez történt. Norbert Meier a Duisburg edzőjeként fejelt bele a kölni Albert Streit arcába, mely után teátrális mozdulatok kíséretében mindketten összeestek. A játékvezető a játékost állította ki, de a felvételek megtekintése után egyértelművé vált, hogy valójában a szakember volt a bűnös, így előbb klubja függesztette fel, majd a német szövetség is eltiltotta három hónapra. Jelenleg a Fortuna Düsseldorf labdarúgói vannak abban a szerencsés helyzetben, hogy a jó fej edző tart nekik edzéseket.

SZINKRONESÉS




AMIKOR A KAPUS MUTAT BE PENGÉS MEGOLDÁST
Minden idők egyik legnagyobb port kavaró színészkedését 1989-ben, a Brazília–Chile vb-selejtezőn mutatta be Roberto Rojas, a vendégek kapusa, aki abban az időben az egyik legjobbnak számított a világon a posztján. A riói Maracana Stadionban megrendezett találkozón a brazilok 1–0-ra vezettek, a vereség pedig azt jelentette volna Chilének, hogy nem jut ki az 1990-es olaszországi világbajnokságra.

A 70. percben – az amúgy a Sao Paulo FC-ben védő – Rojas mellett felrobbant egy nézőtérről bedobott rakéta, s a kapus elterült a földön. A vérző fejű hálóőrt levitték a pályáról, társai pedig nem voltak hajlandóak folytatni a mérkőzést, hivatkozva a veszélyes körülményekre, így a találkozót végül nem fejezték be.

PLASZTIKAI SEBÉSZ A KAPUBAN (4:25-NÉL)


Az esetről készült felvételeket tanulmányozva azonban kiderült, hogy Rojas sérüléséhez a tűzijátéknak semmi köze nem volt, a kapus ugyanis saját magát vágta meg egy pengével, amit korábban a kesztyűjében rejtett el. A mérkőzés pontjait így 2–0-s végeredménnyel Brazíliának adták, Chilét pedig kizárták, nemcsak ebből a sorozatból, hanem a 94-es vb-selejtezőkről is. A csaló Rojast a FIFA örökös eltiltással sújtotta, amit végül 2001-ben visszavontak. Az 51 éves chilei jelenleg a brazil Sport Club do Recife kapusedzője.


NEM AZ A SZIMULÁLÓS TÍPUS. VAGY MÉGIS?
Az átlag sportbarát számára a 2006-os Ázsiai Játékok is egy kapus miatt maradtak emlékezetesek. Bár ő nem használt semmilyen segéd(vágó-)eszközt, az alábbi videót megtekintve egyesekben mégis felmerült a kérdés: lehet, hogy a derék hálóőr kissé túljátszotta az esetet? Döntsék el önök!

KISSÉ ELTÚLOZTA




EGYVELEG
Végezetül következzen egy összeállítás a futballpályákon látott legviccesebb színészi alakításokból.

A LEGJOBBAK EGY HELYEN



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik