Bundabotrányba keveredett az FC Porto, komoly szankciók várhatók

Vágólapra másolva!
2008.04.01. 22:41
A portugál bajnokságban listavezető Portót a játékvezetők lefizetésével vádolják. A nyomozás a csapat két 2003-04-es idényben játszott mérkőzését vizsgálja, ahol a jelek szerint megvásárolták a bírókat. A klub komoly veszélybe került, akár a másodosztályba száműzhetik az együttest, ha bebizonyosodik a bűnössége.
A 2004-ben BL-t nyerő csapat nem biztos, hogy mindig tisztességes körülmények között játszott
Fotó: Imago
A 2004-ben BL-t nyerő csapat nem biztos, hogy mindig tisztességes körülmények között játszott
A 2004-ben BL-t nyerő csapat nem biztos, hogy mindig tisztességes körülmények között játszott
Fotó: Imago
A 2004-ben BL-t nyerő csapat nem biztos, hogy mindig tisztességes körülmények között játszott

A portugál bajnokságban listavezető Porto komoly bajba került, akár a másodosztályba száműzhetik a csapatot, ha a vizsgálatok során bűnösnek találják a csapatot a játékvezetők megvesztegetésének ügyében.

A Portugál Labdarúgó-szövetség nyomozást végez a 2003-04-es idényben történtek miatt. Az akkor még José Mourinho által vezetett, Bajnokok Ligáját nyerő Porto a most nyilvánosságra került információk szerint két mérkőzésén lefizette a játékvezetőket.

Az értesüléseket a klub hivatalos internetes oldala is megerősíti rövid nyilatkozatban.

„A Portugál Professzionális Labdarúgó Liga (LPFP) tudatta az FC Portót és a klub elnökét a vádemelésről és a nyomozásról a csapat Estrela da Amadora és Beira Mar elleni mérkőzései kapcsán” – írja a honlap.

A Porto az Amadora elleni mérkőzésen 2–0-ra nyert, míg a Beira Marral gólnélküli döntetlent játszott a 2003-04-es idényben, a vádak szerint mindkét találkozón megvesztegették a meccs játékvezetőjét.

Az ügy vizsgálata már négy éve tart, a nevezetes „arany síp” botrány részeként tartják számon, amikor 16 portugál bírót és több futballban tevékenykedő vezetőt tartóztattak le a mérkőzések befolyásolása miatt.

A Porto ügyvédei már elemzik a vádakat, a klubnak öt nap áll rendelkezésére, hogy felállítsa védelmét.

Pinto da Costát, a csapat elnökét már 2005-ben vád alá helyezték korrupció gyanújával, de bizonyítékok hiányában felmentették. A vezetőt hosszú időre száműzhetik a futballtól, ha bűnösnek találják korrupció vádjával, akkor kettőtől tíz évig zárhatják ki a labdarúgásból.

A klubra is komoly szankciók várnak, ha bebizonyosodnak a vádak, akár a másodosztályba is száműzhetik a listavezetőt, vagy három pont levonásával büntethetik a csapatot.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik