A Tornádó újra lecsap

SZ. I.SZ. I.
Vágólapra másolva!
2009.07.24. 23:57
Címkék

Eldőlt: mindegyik találkozón szurkolhatnak magyar bokszolónak szombat este a várpalotai várba kilátogató érdeklődők. Három mérkőzésen négy honfitársunk lép a kötelek közé: a rendkívül tehetséges Balogh László Róbert mellett a ringbe három év kihagyás után visszatérő Kótai Mihály (ő a debreceni Szabó Titusz ellenében) és a hazai közönség előtt szereplő Vető Gábor. Az egykori nagyváltósúlyú IBO- és WBF-világbajnok Kótai év eleje óta edzésben van, ezalatt harminc kilót fogyott. Nyílt titok volt, hogy Tornádó előbb-utóbb újra bokszol majd, de menedzsmentje sokáig titokban tartotta visszatérésének időpontját.

„Fiatal vagyok még, harminchárom leszek augusztusban, és mindössze huszonkilenc voltam, amikor abbahagytam a rengeteg sérülés miatt” – mondta a nagyközépsúlyban visszatérő öklöző.

A nap főmérkőzését a könnyűsúlyú Vető Gábor (8 győzelem, 0 vereség, 7 K. O.–T. K. O.) vívja, a német színekben versenyző Mohesen Moradian ellen. A helyiek 20 éves kedvence az amatőrök között nem ért el nagyobb sikereket, a hivatásosok között azonban eddig remekel. Az összecsapást a korábbi profi világbajnok Kovács „Kokó” István vezeti, a gálára a belépés ingyenes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik