Fütyültek a brazilokra

Akad néhány ország, ahol mindenki vagy legalábbis minden férfi szövetségi kapitánynak érzi magát, ám Brazília nyilvánvalóan e tekintetben is az élen jár. Az önjelöltek most éppen azt az embert kívánják a pokolba, aki több mint kétéves kapitányi tevékenysége során megnyerte az eddigi egyetlen jelentős tornát a selecaóval (Copa América, 2007); aki kimondottan jónak számító, 71 százalékos hatékonysággal dolgozik a válogatott élén; aki meccseinek 62.5 százalékát megnyerte; és aki – nem számítva az olimpiai brazil B-t vagy inkább C-t – még gólt sem kapott Argentínától, holott a vizsgált időszakban már háromszor egymásnak feszült a két ősi rivális (3–0, 3–0, 0–0). S tessék: Dungát, az ötszörös világbajnok brazilok szövetségi kapitányát legszívesebben megköveznék. Már megint. S az a legszebb az egészben, hogy tulajdonképpen joggal, bármennyire is veretes az eredménysor. A Brazíliába eddig jószerével négy-öt bekapott gólért járó Bolívia ugyanis 0–0-s döntetlent csikart ki az egy négyzetméterre jutó kritikusok számát tekintve országos listavezető Rio de Janeiróban, méghozzá úgy, hogy a mérkőzés utolsó 37 percében Alfredo Intriago játékvezető „jóvoltából” emberhátrányban futballozott.

A borsos jegyárakat eleve nehezen emésztette meg a nép (átszámítva tízezer forintba került a legolcsóbb, nem véletlen, hogy 80 helyett csak 40 ezer néző látogatott ki a Joao Havelange Stadionba), azt meg pláne, hogy a pénzéért cserébe a szórakoztatás nyomát sem fedezhette fel a kreatív játékosokat (Ronaldinho, Diego, Luís Fabiano, Robinho) felvonultató selecao vergődése láttán. Fél óra elteltével a szurkolók ki is kezdték Dungát, aztán Ronaldinhót, mígnem a tüntetés odáig fajult, hogy a második félidőben minden bolíviai támadásféleséget biztató taps és ujjongás kísért.

„Semmi különös nem történt, hiszen a brazil ember mindig így viselkedik, ha a válogatott nem futballozik eredményesen. Ezúttal tényleg nem játszottunk jól, de mégiscsak az a fontos, hogy az első négy között végezzünk a csoportban, nem?” – utalt a nem is oly nehezen (...) kivívható automatikus vb-részvételre Dunga, akinek csapata az elmúlt hét végén 3–0-s csapást mért Chilére idegenben, megmentve ezzel a kapitányt.

De e helyütt az egyik hátvéd, Luisao megállapítása a legérdekesebb: „Semmi problémám sincs azzal, ha idegenbeli fellépéseinkkor kifütyülnek minket, vagy ellenségként tekintenek ránk, ez a futball velejárója. De hogy itthon, Brazíliában is ilyen közeg fogadja a csapatot, az szerintem nem normális.”

Nem az.

Csak éppen a szurkolók meg a selecao teljesítményét tekintik nem normálisnak, és nekik is igazuk van. Ez a brazil válogatott ugyanis már nem légiesen könnyed, cselre és gólra törő csapat benyomását kelti, hanem – igazodván az európai trendhez – jelentős hangsúlyt fektet a védekezésre, a biztonságos játékra. A Rióban tapasztalt megmozdulásnak ez volt az üzenete: elköszönni a brazil futballra egyáltalán nem jellemző vonásoktól, s azzal együtt Dungától.

A baj egyébként Dél-Amerikában sem jár egyedül, mert a brazilokkal egy időben az argentinok is értetlenül állnak futballválogatottjuk produkciója előtt. Noha Alfio Basile kapitány nem számíthatott az eltiltását töltő Carlos Tévezre és Javier Mascheranóra, valamint a sérült Roberto Abbondanzieri kapusra, a harmatos Perut illett volna legyőzni – főleg annak fényében, hogy Esteban Cambiasso révén a 84. percben megszerezték a vezetést az argentinok. Tíz perccel később (!) azonban Juan Vargas 70 méteres sprintbe kezdett a labdával, a tizenhatos bal széléhez érve középre lőtt, a becsúszó Johan Fano pedig a kapuba; az első három selejtezőjét győztesen, kapott gól nélkül záró albiceleste a legutóbbi öt kvalifikációs meccséből egyet sem tudott megnyerni, egy vereség mellett négyszer végzett döntetlenre – kétszer ráadásul úgy, hogy neki kellett az eredmény után futnia.