Vörös Zsuzsanna: „Tudom, mit jelent egy ötkarikás szereplés”

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2008.07.21. 12:59
A múlt heti moszkvai Európa-bajnokság után nem sok pihenő jut a legjobb magyar öttusázóknak: keddtől a tatai edzőtáborban megkezdik a közvetlen olimpiai felkészülést. Az Eb-ről és az olimpiai felkészülésről – Gyenesei Leila és Vörös Zsuzsanna nyilatkozott a távirati irodának.
Vörös Zsuzsa harmadik olimpiájára készül
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Vörös Zsuzsa harmadik olimpiájára készül
Vörös Zsuzsa harmadik olimpiájára készül
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Vörös Zsuzsa harmadik olimpiájára készül

Pécsi Gábor, a szövetség technikai igazgatója a távirati irodának elmondta elmondta, hogy Pálvölgyi Miklós férfi és Kulcsár Antal női szövetségi kapitány irányításával augusztus 5-ig tart az edzőtáborozás Tatán. A magyarokkal együtt edzenek spanyol és litván versenyzők is.

Az Eb-n egyéniben kilencedik, a nyári olimpián újonc Gyenesei Leila az MTI érdeklődésére úgy nyilatkozott: öttusázóként nagy felelősség olimpián szerepelni, már most érzékeli, hogy a hagyományok miatt lényegesen nagyobb az elvárás, mint amikor sífutóként indult.

Olimpiai céljaival kapcsolatban arról beszélt, hogy világbajnoki hatodik hellyel kvalifikálta magát a játékokra, és ennek a helyezésnek a megismétlését elképzelhetőnek tartja Pekingben is, már csak azért is, mert a budapesti vb-n a lövészete gyengébben sikerült az általa vártnál.

„Rutintalanságom miatt mégsem mondhatom, hogy a pontszerzés a cél. Bármi előfordulhat. Azt szeretném, hogy ha befutottam a célba, elmondhassam: a felkészülés során és a versenyen sem maradt bennem semmi” – tette hozzá Gyenesei.

A másik női olimpikon, a harmadik olimpiájára készülő, címvédő Vörös Zsuzsanna arról beszélt, a moszkvai Európa-bajnokság megerősítette abban, hogy jó úton jár.

Fizikailag nem készült rá az Eb-re, ám így is jó állapotban volt. A lövészetét még csiszolnia kell az olimpiáig.

„Némi előnyt jelent, hogy nekem ez már a harmadik olimpiám lesz, vagyis tudom, mit jelent egy ötkarikás szereplés. Mivel címvédőként indulok, bizonyára rám külön figyelnek majd a többiek. Lesz néhány éremesélyes a mezőnyben, az dönt majd, hogy az adott nap kinek a napja lesz” – fogalmazott Vörös.

A két férfi olimpikon, Balogh Gábor és Horváth Viktor kihagyta az Eb-t, ők már eddig is a játékokra készültek.

Az öttusázók augusztus 8-án utaznak Szöulba, ott zajlik majd a közvetlen ráhangolódás az ötkarikás versenyre, s Pekingbe 18-án és 19-én érkeznek meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik