Öttusa: Nem hallgathatok tovább! – Vörös Zsuzsanna

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2023.10.20. 23:01
null
„Nem hallgathatok tovább!” (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
Lapunk bővebben foglalkozott a Magyar Öttusaszövetségen belüli, illetve azt érintő vizsgálatokról, mely a napokban rendőrségi feljelentésig jutott – Vörös Zsuzsanna, a Magyar Öttusaszövetség általános alelnöke eljuttatta szerkesztőségünkbe közleményét, melyet ezúton változtatás nélkül közlünk.

 

„Tisztelt Sportbarátok, Tisztelt Öttusázók!

Sportágunk tradícióihoz méltatlan módon – ahelyett, hogy minden erőnkkel az olimpiai felkészülésre koncentrálnánk – az öttusa sportágat, valamint személyemet szégyenteljes és méltatlan támadások érték a sajtó nyilvánosságát felhasználva.

Egy sportági szakszövetségnek a legfontosabb feladata, hogy a sportolók sikeres szereplésének feltételeit biztosítsa. Mizsér Attila főtitkári szerepvállalása óta mindezek a célok és feladatok háttérbe szorultak, amit a sportágon belül gerjesztett feszültségek mellett sajnos versenyzőink idei eredményei is igazolnak. Sajnos pentatlonistáink teljesítménye elmaradt a várakozásoktól.

Az alaptalan vádaskodás termékei az egyik országos portálon a közelmúltban megjelent írások, (de előtte és utána is voltak a sportágat és a szövetségünket Mizsér Attila által méltatlanul és alaptalanul pocskondiázó, sértő megjegyzések) melyben személyemet, a korábbi főtitkárt, Gallai Istvánt, továbbá egyesületemet, szövetségünket és elnökségünket is megalapozatlan, hamis vádak érték. A jelenlegi főtitkár az október 18-án tartott elnökségi ülés elején kérdésünkre jelezte, hogy rendőrségi feljelentést tett, amely személyemet is érinti. Valamint hozzátette, jogi képviselője szerint a feljelentés jogilag nem állja meg a helyét, ám Mizsér Attila elmondta, morálisan érezte úgy, hogy bizonyos lépéseket meg kell tennie. Ezzel nyilvánvalóan engem akar hiteltelenné tenni a sportágban. Tiszta lelkiismerettel állok bármilyen vizsgálat elé, nyugodtan alszom. De megjegyezném, Mizsér Attila lépése nem csak nekem fájó, veszélyeztetheti a sportágunknak járó állami támogatásokat is.

A cikk keletkezésének körülményei (szerző maga is korábbi öttusázó, Mizsér Attila sporttársa, a korábbi főtitkár) és annak időzítése arra enged következtetni, hogy a háttérben a főtitkár megkezdte – a Dr. Simicskó István elnök úr lemondását követő – versenyt az elnöki pozícióért. Ez önmagában még nem volna baj, de aki a lejáratásomat célzó karaktergyilkossággal próbál előbbre jutni, az biztosan nem alkalmas arra, hogy egy olyan sportág első embere legyen, ahol a fair play mindig is alapérték volt.

A sportág iránti elkötelezettségem és a becsületem megvédése okán nem hallgathatok tovább!

Meggyőződésem, a megjelent cikkek nyomán lehetőségem lenne jogi eljárásokat indítani a becsületem csorbítására alkalmas, valótlan tényállítások és sugalmazások miatt, de az öttusa iránti felelősségem és elkötelezettségem okán hiszem, hogy sportágunknak most nagyobb szüksége van a nyugalomra, mint bármikor máskor. Azonban azon erősen gondolkodom, hogy az elkövetkező időszakban jogi úton veszek elégtételt az engem ért igaztalan rágalmakért. A jogi eljárások megindítását a részemről a jelenlegi, nehéz helyzetben nem tartom célravezetőnek és szerencsésnek, de az alaptalan vádakra reagálni kívánok.

A tét nagy, ugyanis rövidesen elnököt választunk. A mesterségesen szított feszültség nem vet jó fényt a sportágra, ráadásul az utóbbi időben már az eredményességre is rányomja bélyegét. Bár a célkeresztben elsősorban én vagyok, a teljes hazai öttusa társadalomra is rossz hatást gyakorol. Ezért tisztelettel kérem a lövészárkok betemetését.

A valótlan tényállításokkal szemben szeretném, ha a közvélemény megismerné az igazságot. Néhány mondatot kiemelnék, bemutatva az újságcikkek hangulatkeltésének módszerét:

„2022 szeptemberében a székesfehérvári Európa Bajnokságon prímán teljesített mind a 6 sportló”. Ezzel szemben a könnyen ellenőrizhető és visszakereshető valóság az, hogy a hat érintett ló közül egy sem indult a székesfehérvári Európa-bajnokságon. A versenyzők és a lovak összesen 97 pályát teljesítettek, tehát a lovak nem voltak versenyzésre alkalmas állapotban, ha közel száz lehetőség közül egyszer sem számíthattak rájuk a szakemberek.

Valamennyi, az eladásban érintett ló hosszú éveken keresztül szolgálta az öttusázókat, egészségük megromlott, így magas szintű, versenyszerű lovaglásra már nem voltak alkalmasak, versenyeken nem indultak, évek óta csak komoly költségeket okoztak (egy ló tartása kb. havi 200 ezer Ft), eladásuk előtt állatorvosi szakvélemény készült. Keserű humorral azt is megjegyezhetném, ha az év elején nem adjuk el a lovakat, akkor meg az lett volna a baj, hogy miért tartunk évek óta nem versenyző lovakat az istállóban, egyenként havi 200 ezer forintért. A cikk azt is „elfelejtette” megemlíteni, hogy sajnos a lovaglást kivették a sportágból, így a junior versenyzők már nem, a felnőttek is csak a jövő nyári, párizsi olimpia idejéig edzenek-versenyeznek a lovakkal, ezért folyamatos „lófelesleg” képződik.

A cikkben valós árként tüntetnek fel egy apróhirdetést, amiben a kínálati ár 4,5 millió Ft-ról pár hét alatt 3 millióra csökkent. A jelenlegi, piaci viszonyok ismeretében valószínűsíthető, hogy ez az ár megy még lejjebb, néhány százezer forintra, tehát a valós értékre. Vajon mennyire megalapozott árazás az, hogy a tőlünk megvett, felgyógyszerezett lovat próbálnak rásózni egy balekra, egy hozzá nem értő vevőre. Továbbra is állítom, az említett lovak értékesítése logikus és megalapozott volt, az edzőkkel konzultálva, az ő javaslatukra történtek az eladások. Természetesen nem csak eladások, előzőleg, vásárlások esetén is mindig kikértük a megfelelő szakemberek véleményét.

A valótlan tartalmú cikk szerzője, aki maga is sporttársként kezelte valamikor ezeket a lovakat, ízléstelen módon négylábú társaink vágóhídi értékesítését is felvetette. Az etikailag minősíthetetlen lehetőség mellett arról is megfeledkezve, hogy nem minden ló alkalmas arra, hogy a vágóhíd átvegye, hiszen korábbi gyógyszeres kezeléseik és állapotuk miatt gyakran nem felelnek meg a szigorú állategészségügyi és élelmiszer-egészségügyi előírásoknak.

Fontos megjegyeznem, hogy a főtitkár úr kettős mércét alkalmaz, ugyanis május 10-én, immár az ő aláírásával értékesítették a szövetség Szidor nevű lovát, 200 ezer Ft-ért, a vevő pedig a Tattersallhoz szorosan köthető személy. A velem összefüggésbe hozott korábbi értékesítésekhez kapcsolódó lovak 2021 óta egészségügyi állapotuk miatt már nem versenyeztek, Szidor viszont még idén is indult nemzetközi öttusaviadalon.

Bízom benne, hogy a jövőben a megalapozatlan vádaskodások, rágalmak terjesztése helyett mindenki végzi a maga feladatát olyan színvonalon, amely lehetővé teszi, hogy a sportágunkról évtizedek alatt kialakult pozitív kép melyért sokan nagyon sokat tettünk – tovább élhessen a közvéleményben és ezután is büszkén vállalhassuk, hogy egy nagyszerű sportág szerelmesei és képviselői vagyunk!”

A témához kapcsolódó cikkünket ITT olvashatják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik