Kaluczának olimpiai aranyat jövendöltek

CH. GÁLL ANDRÁS jelenti Roseto degli AbruzzibólCH. GÁLL ANDRÁS jelenti Roseto degli Abruzziból
Vágólapra másolva!
2008.02.27. 23:36
Címkék
A csütörtöki szünnapot követően pénteken négy magyar bokszolhat az olimpiai kvótáért, s bár mind a négyen feltétlenül dicséretet érdemelnek, a kvalifikációs tornán mindenki Kalucza Norbertről beszél.

A válogatott egyik edzőjén, Turu Istvánon kívül kevesen bíztak Kalucza Norbert olimpiai reményei életben maradásában. Az esélyesek felsorolása még véletlenül sem a húszéves debreceni fiú nevével kezdődött, már csak azért sem, mert a kilencgyermekes család szinte teljesen süket sarja valahol az 51 és az 54 kilós súlycsoport határán mozog, és sokan úgy vélték, képtelenség őt lefogyasztani a légsúlyra.

Csakhogy Kalucza hihetetlenül fegyelmezetten készült Rosetóra, nem kellett agyonsanyargatnia magát, és kirobbanó erőben lépett szorítóba. Már kedden parádézott a bolgár Eb-bronzérmes Salim Salimov ellen, de az semmi sem volt ahhoz képest, ahogyan szerdán leiskolázta az örmény Derenik Gizlarit. (Azért nem a világbajnok Jérome Thomasszal bokszolt, mert a francia kedden átesett a súlyhatáron.) Szédületes ütemérzékkel rendre megelőzte a kaukázusit, szemmel láthatóan élvezte a bunyót, akkor sem fogta vissza magát, amikor már behozhatatlan előnnyel vezetett, s a legjobb Kovács „Kokó” Istvánt idéző teljesítménnyel, a magyar tábor mámoros diadalordítása közepette besétált a legjobb négy közé.

„Jól bokszoltam?” – kérdezte Kalucza a szavakat nehezen, alig érthetően formálva, mire akadt, aki – a pillanat hatása alatt – így felelt: „Hogy jól-e? Fiam, olimpiai bajnok leszel!”

Ahhoz persze még ki kell jutnia Pekingbe, s pénteken le kell győznie az albánverő német Marcel Schneidert. Kalucza példaképe Bruce Lee, a néhai kungfu- és filmsztár, frizuráját is „brúszlísen” hordja, s ahogy itt, Rosetóban bebizonyította, az ökle is van olyan kemény, mint a kungfu királyáé volt…

A többiek? Szili Istvánt kedden, lapzártánk után meg sem tudták ütni – mert ellenfele átesett a súlyhatáron, s a magyar középsúlyú mérkőzés nélkül jutott a negyeddöntőbe. A nehézsúlyú Darmos Józsefnek ugyanez már nem sikerült.

Szerdán előbb legnagyobb reménységünk, a kislégsúlyú Bedák Pál búcsúzott, az orosz David Ajrapetjannal ugyanúgy nem bírt, mint a chicagói vb-n. Könnyűsúlyban viszont sziporkázott a hajdúsámsoni Varga Miklós! Máté Attila tanítványa hatalmas fölénnyel verte meg ír riválisát, Káté Gyula pedig úgy lett elődöntős egy súlycsoporttal feljebb, hogy az olasz Dario Vangeli megsérült, és nem vállalta a mérkőzést.

Egyszer nekünk, magyaroknak is lehet szerencsénk…

Szili Istvánnak nem szerencséje volt a moldovai Victor Cotiujaneschii ellen, hanem hatalmas szíve. A kőszegi középsúlyú felőrölte zord külsejű ellenfelét, ezzel ő is bent van a négy között, ráadásul 75 kilóban hárman jutnak kvótához.

Azaz Szilinek még két dobása van, de nem ártana, ha már az elsőt kihasználná…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik