„Életem a Barca”

Magyarországon óriási népszerűségnek örvendett a kilencvenes években, sőt örvend még most is, mert egy kicsit egész Kelet-Európa sikereként éltük meg, amikor 1994-ben Aranylabdát kapott.

Szóval önök magyarok? – örvendezett Hriszto Sztoicskov. – Nekem azért ennél a lelki kapcsolatnál szorosabb a kontaktusom a magyar futballal. Azt önök sem tudják, hogy fiatal labdarúgóként a nálam három évvel idősebb Détári Lajos volt a példaképem. Figyeltem németországi, majd görögországi pályafutását, csodáltam a megoldásait.

Tudja, hogy most edzősködik?

Most már tudom. Úgy látszik, ő is azon az úton jár, mint én.

Mit üzen neki?

Azt, hogy legyen türelmes, ne idegeskedjen, várja ki, amíg a siker ráköszön, ne erőltesse a nagy eredményeket, mert annak csak kudarc lesz a vége. Tudom ezt a magam praxisából. Volt idő, amikor magam is siettettem az eredményeket – például amikor kétezer-négy és kétezer-hét áprilisa között szövetségi kapitány voltam –, aztán csak szenvedés lett belőle.

Úgy néz ki, hogy a Celta Vigónál révbe ért. De vajon szeretne-e a Barcelona edzője lenni?

Most nem. Tudják, nekem a Barca a mindenem, ez a klub az életem, ott lettem híres labdarúgó, de ennek még nem jött el az ideje. Frank Rijkaard remek edző, Txiki Begiristain kiváló sportigazgató, Joan Laporta nagyszerű klubelnök – én meg a Celta edzője vagyok. Igaz, hogy csak a másodosztályban, de biztos vagyok benne, hogy feljutunk, s egyszer szakvezetőként is felvirrad majd az én napom.

Igaz, hogy annak idején még Johan Cruyff figyelt fel önre, s ő ragaszkodott ahhoz, hogy a Barca játékosa legyen? Talán még zseninek is nevezte…

Hát tőlem biztosan nem fogják azt hallani, hogy Johan Cruyff zseninek titulált, de az tény, hogy amikor 1989-ben a Kupagyőztesek Európa-kupája elődöntőjében – amelyet az akkor Szredecként szereplő CSZKA Szófia vívott a Barcelonával – rúgtam egy hatalmas gólt a katalánoknak, a holland edző felfigyelt rám.

Azt nyilatkozta: „Zseni ez a srác, akarom!”

Állítólag ezt mondta… De nem ez a lényeg, hanem hogy csodálatos csapatba kerültem, együtt játszhattam Michael Laudruppal, Txiki Begiristainnal, később Romárióval, 1992-ben BL-t nyerhettem, majd öt évvel később KEK-et.

Azért az sem ártott, hogy az 1989–1990-es évadban harmincnyolc bajnoki gólt rúgott, és európai aranycipős lett.

Persze, nem akarom én kisebbíteni a saját érdemeimet, otthon, Bulgáriában amúgy sem hinné el senki sem, hogy ilyen szerény vagyok…

Manapság milyen a kapcsolata a Barcával?

Kezdjük azzal, hogy Barcelonában élek a családommal. Napi kapcsolatban állok a klub legendáival, az utcán percenként megállítanak az emberek. Most ragozzam? Az életem a Barca. És tudom, hogy egyszer eljön az én időm.

Bulgáriában már eljött, csaknem három évig irányította a válogatottat, de úgy, hogy két csapatkapitánya is lemondta a válogatottságot éppen ön miatt. Találkoztak a magyarokkal is…

Emlékszem, döntetlen lett az eredmény, de aztán otthon kettő nullára győztünk.

Apropó, hallott arról, hogy három egyre megvertük az olaszokat?

Persze hogy hallottam. Büszkék lehetnek erre az eredményre, nem azt kell nézni, hogy barátságos meccsen győztek, hanem azt, hogy egyáltalán győztek. És ahogy hallom – mert a mérkőzést nem láttam –, magabiztos siker volt. Manapság nincs barátságos meg tétmeccs, csak válogatott mérkőzések vannak. Tessék büszkének lenni arra a három egyre!

Oda akarok kilyukadni, hogy mit tanácsol a magyar futball irányítóinak, netán a szövetségi kapitánynak?

Azt, hogy tárják szélesre a kapukat, minden tehetséges fiatalt engedjenek ki külföldre. Amikor mi 1994-ben negyedikek lettünk a világbajnokságon, azt hiszem, tizennyolc légiós szerepelt a keretünkben. A hazai bajnokság nem fontos, a futballt a nagy európai ligákban játsszák. Ha majd a világ futballszurkolói úgy ismerik a magyar labdarúgókat, mint annak idején Détári Lajost, akkor elmondhatják, hogy újjászületett a magyar futball. És ezt az ismertséget csak az olasz, a spanyol, az angol vagy a német bajnokságban lehet kiérdemelni.

Nagyjából ez történik most. De térjünk vissza a Barcához. Ön szerint megfér-e egymás mellett négy világklasszis?

Miért ne férne meg? Remek futballisták, akik értenek az összjátékhoz.

És a négy zseni – Ronaldinho, Thierry Henry, Samuel Eto’o, Leo Messi – közül ki a kedvence?

Messi. Tudom, most azt mondják, azért, mert ő is ballábas, mint én. Meglehet, igazuk van. De a világon senkiben sincs olyan elementáris játékszeretet, a gól keresése, mint benne. Mihelyt megkapja a labdát, azonnal kapura tör, nem érdekli, hányan állnak előtte. Imádom a játékát. Nagyon fontos, hogy vigyázzanak rá. Még alig húszéves, rengeteg a csábítás, ami elvonhatja a figyelmét a futballtól. Itt van Valerij Bozsinov, aki korszakos tehetségnek indult, aztán most kezd elkallódni, mert rá nem figyelt oda senki. Ezt különben önöknek is címzem: nagyon vigyázzanak a tehetségeikre!

Köszönjük, megfogadjuk. Egyébként ki nyeri a spanyol bajnokságot?

A Barcelona. Leo Messivel ne nyerné meg?!