Csoda: végre futballozni kell

K. Z., T. N.K. Z., T. N.
Vágólapra másolva!
2007.01.13. 01:21
Címkék
Ma délelőtt Zalaegerszegen elkezdődik az idei teremfociszezon: bár most csak három játéknap lesz, az összesen csaknem negyven mérkőzés vélhetően tartogat majd elég izgalmat a szurkolóknak.
Balajcza Szabolcs újpestiként elôször parádézhat a kapuban a terembajnoki meccseken
Balajcza Szabolcs újpestiként elôször parádézhat a kapuban a terembajnoki meccseken
M. Németh Péter
Balajcza Szabolcs újpestiként elôször parádézhat a kapuban a terembajnoki meccseken
Balajcza Szabolcs újpestiként elôször parádézhat a kapuban a terembajnoki meccseken
Balajcza Szabolcs újpestiként elôször parádézhat a kapuban a terembajnoki meccseken
M. Németh Péter
Balajcza Szabolcs újpestiként elôször parádézhat a kapuban a terembajnoki meccseken

Hogy mi már a teremfoci kapcsán is tudunk veszekedni, azt jól példázta a két évvel ezelőtti eset, amikor csaknem ölre és perre ment egymással a főszervező, illetve a csak fiatalokkal fellépő Ferencváros. Azóta sok minden változott, immár Tippmix néven fut a torna, és a másodosztályban szereplő Fradit értelemszerűen meg sem hívhatták a terembajnokságra. Kevesebb a helyszín, kevesebb a játéknap, sűrűbb a program és eltűntek a hihetetlenül monotonul püfölő kongadobosok is, de a tavalyi évvel ellentétben (amikor gyakorlatilag csak meghívásos döntőt rendeztek, és előmeccsek sem voltak), most valamennyi élvonalbeli együttes számára kötelező a rajthoz állás, és ugyancsak kötelező minden csapatnak a legjobbjait szerepeltetni.

Bokakímélő műfüves pálya

Teherautók pöfögésétől és kopácsolástól visszhangzott csütörtök éjjel a zalaegerszegi sportcsarnok és környéke. A munkások ugyanis akkor állították fel a szombat délelőtt kezdődő teremlabdarúgó-bajnokság játékterét. A lapjaira szerelt, összméretét tekintve 25x40 méteres, műfűborítású játékteret első alkalommal a tavalyi, meghívásos teremlabdarúgó-kupán próbálhatták ki a játékosok – nagy sikerrel. A nem granulátumos, úgynevezett tépőzáras pálya lényege, hogy a kvarchomokot nem kell külön eljárással belehengerelni a talajba, ezáltal jobb minőségű, térd- és bokaízület-barát játéktéren léphetnek pályára a futballisták. Az utómunkálatokat péntek délután végezték el a szervezőbizottság emberei. A reklámtáblák, kapuk és palánkok felállítását követően ma már a labdarúgók is birtokba vehetik a pályát. A játéknapot követően ismételten a munkásoké lesz a főszerep, akik elköltöztetik a pályát Miskolcra, a következő helyszínre.
Ettől persze még nem biztos, hogy valóban jó lesz a terembajnokság. Nem, hiszen az együttesek a felkészülés első, illetve második hetében járnak, sok edző kimondva-kimondatlanul nyűgnek érzi a tornát, így korántsem biztos, hogy valamennyi csapat a továbbjutás szándékával lép műfűre.
Ez pedig baj.

Baj, mert ezzel szemben a szurkolók igencsak várják a teremfutballt, még akkor is, ha zsúfolt házas meccseket a drága belépőjegyek okán talán dőreség lenne remélni – legfeljebb a jövő vasárnap délelőttjén telhet meg a miskolci csarnok. Az irányított sorsolás szerint a haragban lévő táborok mind térben, mind időben jó távol kerültek egymástól (bár a Zalaegerszegről hazainduló, illetve oda megérkező kispesti és újpesti szurkolók nem kifejezetten szerelmetes randevúja azért létrejöhet), így viszont hiányzik az igazi meccshangulat, hiszen mondjuk egy debreceni drukker nyilván nem ugyanazzal a hévvel kiabál, ha az Újpest helyett a Paks az ellenfél. Igazán kellemetlen a szervezők szempontjából persze az lenne, ha a Loki elvérezne a selejtezőben – ebben az esetben a január 27-i döntőnek otthont adó Főnix-csarnok majd' hatezres lelátójának elég lenne csupán a másfél szektorát kibérelni...

Persze az kétségtelen, az újabb terembajnokság megszervezése nagyszerű ötlet: a futballisták az unalmas edzések helyett végre játszhatnak, a szurkolók ismét megrohanhatják a tökmagot áruló néniket, a jól szereplő klubok eltehetnek néhány forintot, mi, újságírók pedig a télen megszokott feljelentés, átverés, tartozás, megszűnés mellett a labdarúgás kapcsán végre a játékról is tudósíthatunk.

Ennyi pozitívum ismeretében még azok a kongások sem hiányoznak.

Amit tudni érdemes
Helyszín: Városi Sportcsarnok, Zalaegerszeg
A-csoport (szombat, 10 óra): Bp. Honvéd, Kaposvár, Sopron, Zalaegerszeg
B-csoport (szombat, 15 óra): Pécs, Győr, Újpest, Vasas
(Mindkét csoportból az első két együttes jut tovább, a mérkőzések sorrendjét a helyszínen sorsolják ki.)
Játékidő: 2x12 perc, futóórával
Jegyárak: 2200 Ft (délelőtt vagy délután), 4400 Ft (egész napra) ---- Elsőként Zalaegerszegen lépnek pályára a teremlabdarúgó-bajnokság csapatai. A nyolc induló között természetesen ott találhatjuk a házigazda ZTE-t is.
– Mennyire élvezik a hazai pálya előnyét?
– Ha a felkészülésünkre gondol, mindenkit ki kell ábrándítanom – mondta Simon Antal, a ZTE vezetőedzője. – Miután a héten kezdtük el a munkát, csak háromszor gyakoroltunk teremben, akkor is parkettán. A szervezők csütörtök éjjel építették meg a pályát, így még mi sem mehettünk be a csarnokba. Röviden ennyit a hazai pálya előnyeiről.
– Játékosként mindenki szereti a teremfutballt, az edzőknek azonban más a véleményük. Ön melyik állásponton van?
– A sérülésveszély miatt én sem örülök felhőtlenül... Játékosként híve voltam a teremfutballnak, de edzőként most fő a biztonság. Így is sokan hiányoznak a keretből, nem kellenek az újabb sérülések. Waltner Róbertre idegbecsípődése, míg Máté Péterre a hasfalizom-szakadása miatt nem számíthatok. Molnár Balázsnak a lovaglóizma, Darko Ljubojevicsnek a bokaszalagja húzódott meg.
– A szurkolókat azért csak kiszolgálják.
– Hogyne! Hazai közönség előtt tovább kell jutnunk. Bár nem szerencsés az első hétre tenni ezt a versenyt, de nem mi vagyunk a szervezők, így a lehető legtöbbet kell kihoznunk a csapatból. Nem olcsó a jegy sem, ezért a pénzért minden együttesnek illik mindent megtennie. ---- Továbbjutók
Talán csak a ZTE továbbjutására mernénk nagyobb öszszegben fogadni, ugyanis a hazai közönség előtt illik kitennie magáért a zalai csapatnak. Igaz, kispesti és újpesti szurkoló is sok lesz a csarnokban, de a két fővárosi csapat azért nem volt olyan acélos nagypályán, hogy biztos legyen a döntőbe jutása. Inkább érdemes a Vasasra figyelni, Mészöly Géza együttese meg is nyerheti a csoportot.

Gólkirály
A tippelés nem könnyű, hiszen kispályán bárki lehet gólkirály, és a 2x12 perces bruttó játékidő, továbbá a csapatonkénti három sor alaposan behatárolja az elérhető gólok számát. Három-négy találattal már be lehet futni, és szerintünk az újpesti Tisza Tibor, a soproni Feczesin Róbert, az egerszegi Sebők József, valamint a honvédos Hercegfalvi Zoltán jöhet ki legeredményesebben a szombati játéknapból.

Legjobb kapus
Szasa Sztevanovicsra szavazunk, talán ő keseríti meg a leginkább a riválisok életét. A győri kapus nagypályán is mindig csapata legjobbjai közé tartozott, de a teremben még inkább kitűnhet. Márpedig az ő jó teljesítménye az ETO továbbjutását is jelentheti. Szasa Sztevanovicson kívül az újpesti Balajcza Szabolcs és a kaposvári Milinte Árpád is sok csodálót szerezhet a védéseivel.

Trükkmester
Kár, hogy Vincze Ottó még sérült, hiszen a győri futballista nagyszerűen bánik a labdával. Távollétében a kispesti Szabó Tibor, Dobos Attila kettős lehet az ügyeletes zseni, higgadtságuk pontokat érhet a piros-fekete csapatnak. Rajtuk kívül érdemes megemlíteni a gólkirályi címre is esélyes Tisza Tibort, hiszen az újpesti támadó remekül cselez és tényleg érti a teremfoci minden csínját-bínját.

Nyerő taktika
Viszonylag egyszerű, általában elég egyetlen góllal többet rúgni, mint az ellenfél... Az edzők többsége a legtechnikásabb játékosokat egyetlen sorba válogatja, amelynek a góllövés a feladata, a másik két sor pedig inkább a védekezésre, az előny megtartására ügyel. Fontosak a gyors döntések is: ha valaki hátrányban kapusát mezőnyjátékosra cseréli, a létszámfölény miatt értékes pontot szerezhet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik