Mindenki bukott Egerszegen

BENKŐ GÁBOR, ZOMBORI ANDRÁSBENKŐ GÁBOR, ZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2006.05.10. 01:25
Címkék
Hétfő délután ismét véget ért egy fejezet Zalaegerszegen: a ZTE FC igazgatósága a csapat eredménytelen szereplése miatt felmentette a szakmai stábot, azaz Szentes Lázár vezetőedzőt és segítőjét, Kiss Lászlót. A hátralévő négy fordulóra Simon Antal és pályaedzőként Dzurják József kapott bizalmat.
Azok a labdarúgók, akik megfordultak mostanság Szentes Lázár keze alatt, állítják: a szakember érti a dolgát. Remek edzéseket tart, a hazai és nemzetközi futball történéseiből naprakész, játékosként a válogatottságig vitte, azaz a rosszakarói sem állíthatják róla, hogy nem rúgott labdába, ne szagolta volna az „öltözők illatát”. Hiába azonban a veretes múlt, a szakértelem, egy edző munkáját az minősíti, hogy milyen eredményeket ér el csapatával. A ZTE Szentes Lázár irányításával két győzelemmel kezdte a tavaszi idényt, azonban az elmúlt kilenc fordulóban egyszer sem tudott három pontot szerezni, és csak a 13. helyen áll a táblázaton...Nem lehet azt állítani, hogy Simon Antal meglepődött volna, amikor hétfő este telefonon keresték Zalaegerszegről. A váci bajnokcsapat egykori alapembere, a ZTE bajnokcsapatának másodedzője tisztában volt azzal, hogy Egerszegen néhány órával korábban igazgatósági ülés volt, és benne volt a levegőben, hogy a csapat gyenge szereplése akár személyi változásokat is maga után vonhat. „A gödi öregfiúkkal volt egy összejövetelünk, éppen Nyilas Elek születésnapját ünnepeltük egy vacsora keretében – elevenítette fel a megkeresés pillanatait Simon Antal. – A ZTE FC elnöke, Nagy Ferenc hívott, és azt mondta, személyesen szeretne beszélni velem. Autóba ültem, leutaztam Zalaegerszegre, és ott megtudtam, hogy a klubnak milyen elképzelései vannak velem kapcsolatban. A legfontosabb feladatom az, hogy a hátralévő négy fordulóra meg kell próbálnom egy olyan csapatot összerakni, amely teljesítményével elnyeri a szurkolók szimpátiáját és a szponzorok figyelmét magára irányítja. És hogy miért éppen rám esett az elöljárók választása? Erre talán nem nekem kellene válaszolnom, de talán azért, mert most nincs idő arra, hogy az edző a körülményekkel és a futballistákkal ismerkedjen, velem kapcsolatban pedig tudják, hogy nem az ismeretlenbe jövök.”Simon Antal valóban nem ismeretlen az egerszegi elöljárók számára, hiszen korábban több mint két éven keresztül Bozsik Péter segítője volt, azaz tevékenyen hozzájárult a ZTE 2002-es bajnoki címéhez. A hétfő esti megbeszélésen csak azt kérte a zalai elöljáróktól: Dzurják József legyen a pályaedző – az egykori Fradi-játékos decemberig Malajziában dolgozott Bicskei Bertalan segítőjeként –, és Balázs Zsolt maradjon a kapustréner. Kérése meghallgatásra talált...Simon Antalt amúgy nem foglalkoztatja, hogy mi lesz akkor, ha lejár négymeccses megbízatása. Úgy véli, álmodozásra nincs idő, azonban azt is tudja, a város és a szurkolók többet érdemelnek annál, mint amit mostanság kaptak a csapattól. „Ha a bajnokság befejezésekor a vezetők elégedettek lesznek velünk, akkor biztos tárgyalunk majd a jövőről. Felesleges hosszú távban gondolkodni, arról beszélni, mennyi pont megszerzése esetén lennék elégedett. Most a heti program az elsődleges, azt szeretném elérni, hogy a DVTK-t a lehető legjobb állapotban fogadjuk.”Kedd délután már a Simon Antal, Dzurják József edzőpáros vezette a zalaiak tréningjét, így a ZTE az új szakmai stáb irányításával készült a Diósgyőr elleni hazai megméretésre. A vezetőedző szakmai kérdésekben szabad kezet kapott a vezetőktől, és ahogy Nagy Ferenc elnök fogalmazott, mindenki igyekszik segíteni a munkáját. „Az a minimális elvárás, hogy a jelenlegi negatív sorozat megszakadjon – fogalmazta meg a követelményeket Nagy Ferenc elnök. – Azonban azt is szeretnénk, hogy a bentmaradás egy pillanatig se legyen kérdéses, a támogatók és szimpatizánsok lássák, ennek a csapatnak igenis van jövője.” Szentes lázár szakvezetőként az élvonalban

1992 tavasza: Győr 11. hely
15 mérkőzés: 4 győzelem, 5 döntetlen, 6 vereség
Az addig szakosztályvezetőként dolgozó Szentes Lázár Glázer Róbert helyét vette át, a nyáron lejáró szerződését nem hosszabbították meg.

2001–2002: Haladás 11. hely
16 mérkőzés: 5 győzelem, 6 döntetlen, 5 vereség
Szentes Lázár szerződése a bajnokság végén lejárt, ő pedig a DVSC ajánlatát fogadta el.

2002–2004 ősze: Debrecen két bronzérem
75 mérkőzés: 36 győzelem, 23 döntetlen, 16 vereség
Noha Szentes Lázár a klub történetének addigi legeredményesebb edzője volt, 2004 őszén a Pápa elleni idegenbeli egy egyes döntetlen után közös megegyezéssel szerződést bontottak vele.

2005: Lombard Pápa FC 14. hely
A 2004–2005-ös bajnokság 18. fordulójában vette át Tóth Bálinttól a Pápát, majd 2005 őszén morális és erkölcsi okokra hivatkozva kezdeményezte szerződése felbontását. A Pápa ekkor nyeretlenül az utolsó helyen állt.

2006 tavasza: Zalaegerszeg 13. hely
11 mérkőzés: 2 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség
A ZTE az ősszel a 11. helyen végzett, télen hiába erősítették meg a csapatot, nem tudott előbbre lépni. Az első vereséget éppen Pápán szenvedte el, az Újpest elleni kudarc után pedig felmentették a szakmai stábot a munkavégzés alól.

Egyes szám, első személy

Ne áltassuk Szentes Lázárt. Bukott edző. Nem feltétlenül rossz edző, de bukott. Szakmailag, emberileg. Debrecenben és Pápán is hasonló utat járt be, mint most. Noha mindenhol arra törekedett, hogy elszigetelje magát a külvilágtól, paradox módon rendszeresen felszínre kerültek a legrosszabb tulajdonságai. Mintha szerepet játszott volna, és mindig ugyanazt. Sértődött vagyok, mártír vagyok, tévedhetetlen vagyok, okosabb vagyok és itt csak én rúghatok labdába.

Kedden hiába próbáltuk utolérni, a telefonját kikapcsolta, vagy ha véletlenül kicsöngött, rögvest megnyomta a mobil piros gombját. Az is egyfajta önkritika, ha letiltja saját magát. Mint mindig, ha úgy érezte: nincs mondanivalója.
Szerintünk lett volna...

Morálisan is gyengék voltak

Régóta nyilvánvaló, morális problémák emésztik magát a klubot is. A vezetők átigazolási politikája kudarcot vallott, s tagadhatatlanul ez is hozzájárult Dajka László, majd Szentes Lázár bukásához. Mind gyakrabban szivárogtak ki olyan híresztelések, hogy a ZTE futballistái sportemberhez méltatlan életmódot folytatnak, ami szintén gátat szabott a jó szereplésnek. A legegyszerűbb az lenne, hogy kizárólag az edzőben keressék, keressük a hibát, de ezzel egyúttal a kialakult állapotot is félremagyaráznánk. Dajka László és Szentes Lázár bukása a ZTE FC bukása is.

Kritika az edzőnek

Sebők Vilmos 51-szeres válogatott. Hátvéd, de 11 találattal a ZTE házi gólkirálya. A csapat meghatározó játékosaként ő azon kevesek egyike, akik bátrabban mertek beszélni a kialakult helyzetről, és Szentes Lázárról.
– Válaszol kényes kérdésekre?
– Igyekezni fogok – válaszolta Sebők Vilmos, mintegy jelezve, hogy a kialakult helyzetről van mondanivalója. – Szentes Lázár a téma?
– Úgy van. Egyetért a menesztésével?
– Soha nem örülök, ha a csapatomnál leváltják az edzőt, mert az mindig azt jelenti, hogy az eredményekkel nagy baj van. Nagy baj van a ZTE-nél is, de nem tudom megítélni, szükséges volt-e Szentes Lázár távozása.
– Önök között volt összetűzés?
– Köztünk nem.
– Szerencsés ember. Szentes Lázár stílusa, habitusa magában hordozza a konfliktusokat.
– Ezt megerősíthetem. Nem könnyű vele együtt dolgozni. Mindenki ismeri. Önfejű, aki soha nem enged a saját elképzeléseiből, holott néha szükséges lenne. Másrészt viszont határozott, ami egy edzőnél nem feltétlenül baj, de Zalaegerszegen is voltak olyan húzásai, ami felszította a feszültséget az öltözőben. Száműzött játékosokat, és mindig megtartotta a három lépés távolságot.
– Állítólag voltak játékosok, akik az utóbbi időben kifejezetten ellene futballoztak.
– Hallottam ilyen pletykákat, ugyanakkor állítom, nem volt ilyen labdarúgó. Itt mindenki a saját bőrét viszi a vásárra, a futballista pénzt akar keresni, és – már megbocsásson – azért senki nem olyan hülye, hogy a saját pénztárcájából vegyen ki pénzt, csak azért, mert nem jön ki az edzővel.
– Ön tapasztalt labdarúgó, sok edzővel dolgozott már együtt. Szakmailag is merné kritizálni a volt edzőjét?
– A klubvezetők a télen merész célokat tűztek ki . Az első hat hely elérése nem is tűnt irreális vállalkozásnak, de ettől már igencsak messze kerültünk. Véleményem szerint elsősorban azért, mert ahogy haladtunk előre a bajnokságban, egyre inkább világossá vált, hogy a támadójátékunk teljességgel hatástalan. Hiányzott valami plusz, amivel hozni tudtuk volna a mérkőzéseket, de...
– Na, mondja ki.
– Szentes Lázárnak sem sikerült megtalálnia arra a receptet, hogy végre hatékony legyen a támadójátékunk.
– Erre talán a játékosállomány sem volt alkalmas.
– Igaza van. Jóval céltudatosabban kellett volna az igazolásokkal bánni. A külföldről hozott játékosok nem tudtak segíteni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik