Asztalitenisz: Nincs magyar kvóta

LANTOS GÁBORLANTOS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2004.04.04. 21:15
Címkék
Hamar szertefoszlott a Fazekas Mária, Molnár Zita kettős álma a ludwigshafeni páros olimpiai selejtező befejező napján. Kis túlzással a kora reggeli órákban vívott mérkőzésükön mire fölébredt a két magyar, már nyújthatta is a kezét, hogy gratuláljon ukrán ellenfelének.
Az asztal túloldalán olykor a higanyt megszégyenítő mozgást produkálva táncolt és örült az a Jelena Kovtun, aki már az 1986-os prágai Eb-n a szovjet válogatott egyik erőssége volt. Akkor a szovjet csapat a magyarok mögött ezüstérmet vehetett át, most viszont Kovtun és társa örülhetett nagyon, miután ők verték meg Fazekast és Molnárt. "Nagyon sajnálom az elszalasztott lehetőséget, de nehéz volt játszani a két rutinos ukrán védő ellen – értékelt a találkozó után Fazekas Mária. – Úgy jöttem ki erre a versenyre, hogy az egyéni kvalifikációm mellé megszerzem a páros indulási jogot is, s az előzetes várakozások alapján nem volt rajtam nagy tehertétel. Zitát is sajnálom, hisz neki ez lett volna az egyetlen lehetősége ahhoz, hogy eljusson Athénba."A férfiaktól csoda lett volna a kijutás, más kérdés, hogy Temes Péter, a férficsapat edzője nem egészen ezen a véleményen van. "Két-három bravúr kellett volna ahhoz, hogy meglegyen a kiküldetése valamelyik párosunknak – értékelte a ludwigshafeni szereplést Temes. – Sajnos a bravúr ezúttal elmaradt. Hogy ezek után lesz-e magyar férfi versenyző az athéni olimpián, azt nem tudom, hiszen a május közepi innsbrucki egyéni világselejtezőről még nehezebb lesz kijutni Athénba."Ezen a világselejtezőn (május 13–16) egyébként három magyar férfi játékos indulhat egyesben. PÁROS OLIMPIAI SELEJTEZÔ, LUDWIGSHAFEN.
Nők. 2. szakasz, 2. forduló: Kovtun, Szorocsinszka (orosz)– Fazekas, Molnár 4:2 (5, –4, –9, 5, 9, 6). 3. szakasz, 1. forduló. Hain-Hoffmann, Stumper (német)–Fazekas, Molnár 4:2 (–8, –10, 6, 9, 9, 7)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik