Csonka Andrásra ezúttal is számít Gera Zoltán (Fotó: Szabó Miklós)

Az U21-es csapat október 11-én 20 órakor Zalaegerszegen fogadja a horvátokat, majd október 15-én Celjében lép pályára a szlovénok ellen.

„Levontuk a tanulságokat az előző meccsekből, ezután már a következő mérkőzésekre kell koncentrálnunk. Ismét két, nagyon erős riválissal mérkőzünk meg, ezért fontos, hogy előrelépjünk a játék minden elemében, különösen a norvégok elleni találkozóhoz képest. Ahogy azt a közös munka elején is említettem, egy hosszú listát állítottunk össze a válogatottban szóba jöhető játékosokról, szeretnénk minél többet megismerni közülük, hogy kialakíthassuk az optimális keretet. Ennek megfelelően ezúttal is érkeznek új játékosok az összetartásra, akik az előttünk álló másfél hétben megkapják a lehetőséget a bizonyításra” – idézi az mlsz.hu Gera Zoltánt, akinek csapata szeptemberben 0–0-t játszott Dániával, majd 3–0-s vereséget szenvedett Norvégiától.

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Demjén Patrik (ZTE FC), Varga Ádám (Tiszakécske), Varga Ádám Gábor (Soroksár)
Védők:
Bolla Bendegúz (ZTE FC), Kovács Krisztián (ETO FC Győr), Majnovics Martin (Mattersburg – Ausztria), Nagy Zsombor (MTK Budapest), Szalai Attila (Apollon – Ciprus), Tóth Bence (Vasas), Varjas Zoltán (KFC Komárno – Szlovákia)
Középpályások: Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd), Csonka András (Soroksár), Hinora Kristóf (Vasas), Kiss Bence (Haladás), Schäfer András (Chievo – Olaszország), Szabó Bence (Diósgyőri VTK), Tajti Mátyás (Zaglebie Lubin – Lengyelország)
Csatárok: Bíró Bence (Vitória Guimaraes – Portugália), Csoboth Kevin (Benfica – Portugália), Korbély Kristóf (Diósgyőri VTK), Kovácsréti Márk (Kisvárda), Májer Milán (Gyirmót FC Győr), Szánthó Regő (ETO FC Győr)