Balról Kubatov Gábor, Berzi Sándor, Kocsis Sándor lánya, Alicia, Szabó Tünde, Tarlós István és ifjabb Kocsis Sándor a szoboravatón (Fotó: Szabó Miklós)

– Lassan már hazajár Magyarországra: augusztus végén Komáromban volt a Czibor 90 rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóján, szeptemberben édesapja szobrát avatták fel első és legjobban szeretett klubja, a Ferencváros stadionja előtt. De mit hallott Magyarországról a szüleitől, mielőtt először ide utazott, és milyennek képzelte az országot?
– A szüleim csodálatos élményeket meséltek a szovjet megszállás előtti Magyarországról – válaszolta ifjabb Kocsis Sándor. – Édesapám imádta az országot, és mindig vissza akart térni, de félt a megtorlástól. Én 1986-ban utaztam először Budapestre, akkor tapasztaltam meg, mennyire fantasztikus Magyarország. Édesapám újratemetése, 2012 óta sokat járok vissza, ez az érzés és a szeretet egyre csak fokozódik.

Szerzőnk, Bodnár Zalán áprilisban megjelent Kocsis-kötetével

– Milyennek találja a Ferencváros stadionja előtt szeptember 21-én felállított Kocsis Sándor-szobrot?
– Varázslatos, pontosan visszaadja, milyen volt az édesapám. Igazi mestermű, személyesen is gratulálhattam hozzá Lelkes Márk szobrászművésznek. És hálás vagyok Tarlós István főpolgármesternek is a kezdeményezésért, a Ferencvárosnak pedig a szobor elhelyezéséért a stadion főbejáratánál.

– Komáromban is ott volt az édesapja ferencvárosi, kispesti, válogatottbeli és barcelonai csapattársa, Czibor Zoltán életét bemutató musical ősbemutatóján. Láttuk, hogy az előadás után könnyezve ölelte át az édesapját a színpadon megformáló Tihanyi Dánielt. Ennyire tetszett a darab?
– A musical zseniális ötlet volt! Remekül megmutatja, hogyan állt össze, majd hullott szét az Aranycsapat. Volt szerencsém gratulálni a színészeknek, kiváltképp Dánielnek, aki az édesapámat alakította. Vele sokat beszélgettem, tudni akarta, milyen volt valójában az édesapám.

– Hét éve a két testvérével, Aliciá­val és Ágnessel együtt döntött úgy, hogy édesapja 83. születésnapján, 2012. szeptember 21-én Magyarországon helyezik végső nyugalomra. Mi motiválta önöket?
– Nagyon egyszerű a válasz. Édesapánk magyar volt, mindig magyarnak érezte magát, és miután befejezte a futballpályafutását, gyakran emlegette, hogy nagyon szeretne hazatérni a szülőföldjére, mert oda tartozik. És mi lehetne szebb annál, minthogy az Aranycsapat többi legendájával, Puskás Ferenccel, valamint az azóta már szintén elhunyt Buzánszky Jenővel és Grosics Gyulával nyugodhat a Szent István-bazilika altemplomában.

– Ön Svájcban született, egyéves korától Barcelonában él. Néhány mondatot tud is magyarul, de ezt az interjút is spanyolul készítjük. Milyen nyelven beszéltek a szülei otthon?
– Otthon mindig magyarul beszéltek. Eleinte magyarul kérdeztek, én pedig spanyolul válaszoltam.

Josep Maria Bartomeu, a Barca elnöke és a Kocsis testvérek, Sándor, Alicia, Ágnes

– Milyen volt a nagy Kocsis Sándor fiaként felnőni Barcelonában. Előnyökkel vagy hátrányokkal járt?
– Gyerekként nem sokat érzékeltem abból, hogy egy híresség fia vagyok, mert az osztálytársaim nem tulajdonítottak ennek akkora jelentőséget, mint a felnőttek. Aztán idővel, ahogy egyre nagyobb lettem, szembesültem azzal, mekkora sztár az édesapám, mert egyre többen kérdezték tőlem azt, amit ön is. Én pedig nagyon büszkén válaszoltam: hálás vagyok azért, hogy láthattam játszani az ötvenes-hatvanas évek nagy Barcelonáját, Kubala Lászlóval, Czibor Zoltánnal és az édesapámmal, valamint a remek katalán és dél-amerikai játékosokkal. Ahogy édesapám fogalmazott: az, hogy az ő fia vagyok, kevés előnnyel járt. Mindig azt mondta, ha én is úgy döntenék, hogy futballista leszek, az emberek állandóan hozzá hasonlítanának, és ez inkább hátrány lenne, mint segítség.

– Így aztán nem is vágyott arra, hogy futballsztár legyen?
– Apám sohasem gondolta, hogy annyira szerethetem a labdarúgást, mint ő. Ennek ellenére a fél életemet a futball töltötte ki, bele is kóstoltam a sportágba, de sérülések miatt hamar be kellett fejeznem a profi pályafutásomat, és utána már csak amatőr szinten folytattam.

A Kocsis fiú és a Kocsis unoka (balra) is ápolja Kocsis Sándor emlékét

– Híressé vált az a fotó, amely édesapja 1968-as barcelonai búcsúmérkőzésén készült, s az ön kezét fogva vonul le a pályáról. Emlékszik a mérkőzésre?
– Csak arra emlékszem, hogy én végeztem el az ünnepélyes kezdőrúgást az Uwe Seeler vezette Hamburg ellen, és hogy kézen fogva vonultunk le. Mindketten sírtunk, amikor láttuk, hogy a zsúfolt stadionban mindenki felállva tapsol.

– Édesapja nem csupán a Barca legragyogóbb futballcsillagainak egyike volt, de feltűnően jóképű is, filmsztár-megjelenéssel, Cristiano Ronaldóét idéző arcéllel. Hogyan tudta feldolgozni az ezzel együtt járó eget verő népszerűséget?
– Noha a vonásai némiképp tényleg Cristiano Ronaldót idézik, sokkal jobban szeretem, ha Lionel Messihez hasonlítják. Nemcsak azért, mert mindketten a Barcelonában futballoztak, a lelki alkatuk is hasonló. Mindketten rendkívül szerényen, alázattal, csendben tették a dolgukat, a külvilág csillogása, a külsőség kevésbé vonzotta őket.

– Futballistaként vagy emberként volt nagyobb?
– Nagyszerű apa és nagyszerű labdarúgó volt. Sajnálom, hogy olyan korán elment, és nem lehetett több időt mellettünk.

– A visszavonulása után csupán tizenegy évet élt. Fiatalemberként ön érzékelte azt a mélabút, amely elöntötte, miután nem futballozhatott tovább?
– A visszavonulása után edzőnek állt, irányította a Barcelona ificsapatát és a Hércules Alicantét, majd átesett néhány súlyos betegségen. Ez nem csupán az egészsége rovására ment, nem tett túl jót a lelki állapotának sem. Egyébként is elég introvertált típus volt, ezek után pedig még jobban bezárkózott, ami nyilvánvalóan hatással volt rám és az egész családra is.

(Fotó: Szabó Miklós)

– A halálát rengeteg találgatás, mítosz veszi körül. Rejtélyes körülmények között zuhant ki harmadik emeleti kórházi szobája nyitott ablakán. Ön szerint mi az igazság, mi történhetett?
– A teljes igazságot csak ő tudja, mivel a halála előtt egyedül volt a kórházi szobájában. Én mindig is úgy véltem, hogy baleset érte, és ezt a teóriát azóta sem tudta cáfolni senki, mivel senki sem látta, pontosan mi történt.

– Az ön fiát is beszippantotta a futball világa, évekkel ezelőtt a Barcelona utánpótlásában dolgozott edzőként. Most mi van vele?
– Testnevelést és angol nyelvet tanít egy jó nevű barcelonai egyetemen, és emiatt jelenleg nem tud a futballal foglalkozni.

– Milyennek látja a mai Barcelonát? Kijár meccsekre a Camp Nouba?
– A Barca kisebb átalakuláson megy keresztül, miután a játékosok jó része kicserélődött. Xavi, Carles Puyol és Andrés Iniesta távozása után a csapat játéka megváltozott, őket nagyon nehéz pótolni. Ugyanakkor szerintem Lionel Messi minden idők legjobb labdarúgója, és neki köszönhetően néhány évig garantálva van a minőségi és eredményes futball. Szerencsések vagyunk, hogy mi, akik imádjuk a labdarúgást, rendre megcsodálhatjuk a játékát a Camp Nouban. Remélem, minél tovább tart ez az időszak.

Ifjabb Kocsis Sándor az édesanya, Alíz ölében, az édesapa balján a nagyobbik lánytestvér, Ágnes
Édesapja kezét fogva az 1968-as barcelonai búcsúmeccsen


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. október 5-i lapszámában jelent meg.)