Eb 2024: Szoboszlai egy igazi szupersztár – Styles

Vágólapra másolva!
2023.11.02. 17:55
Callum Styles a nyári Eb előtt visszatérhet az angol másodosztályba (Fotó: Szabó Miklós)
Callum Styles, a magyar labdarúgó-válogatott középpályása az angol Sky Sportsnak adott interjút, amelyben beszélt a Barnsleynál kapott új szerepéről, a korábbi sérüléséről, valamint Szoboszlai Dominikről és a nemzeti csapatról is.

 

A magyar válogatott futballista jelenleg a harmadosztályú Barnsleyt erősíti. Korábban a Watford és a Millwall is érdeklődött iránta, utóbbinál kölcsönben is szerepelt a 2022–2023-as kiírásban. Styles végül nem szerződött el a nyári átigazolási időszakban, de nem bánta meg, Neill Collins vezetőedző irányítása alatt ugyanis támadóbb szerepkört kapott a csapatban.

„Korábbi idényekben szárnyvédőként játszottam a bal oldalon, néha a középpálya közepén szerepeltem. Most bejátszom a tizenhatosok közötti területet, s van, amikor tízes poszton is számítanak rám. Úgy érzem, kicsit nagyobb szabadságot kapok, hogy előrefussak, és helyzeteket alakítsak ki” – mondta Styles, aki a korábbi sérüléséről is szót ejtett, amit még a Millwallnál szenvedett el.

„Az volt a legidegesítőbb, hogy a sérülésem előtt jól teljesítettem. Talán az volt az egyik legmélyebb pont a karrieremben, mert bizonyítani szerettem volna a Millwallban. Végül ebből is felálltam, és most újra jól megy.”

A középpályás elmondta, a Barnsleyval szeretnének feljutni a Championshipbe – ez nem lesz könnyű, de a csapata nincs rossz pozícióban a harmadosztályban, ugyanis az ötödik helyen áll három pontra a második, automatikus feljutást érő helyen található Oxford Unitedtől. Styles természetesen nemcsak klubszinten motivált, így a magyar válogatott mellett sem ment el szó nélkül.

„Nagyszerű élmény olyan futballisták mellett játszani, mint például Szoboszlai Dominik. Ő egy igazi szupersztár. Mindenki tudja, hogy neki különleges képességei vannak, és ezzel ő is tisztában van.

Úgy vélem, jó csapatunk van. Jó érzés a nemzeti együttessel meccseket nyerni, remélhetőleg ott leszünk a 2024-es Európa-bajnokságon is. Legközelebb Bulgáriával játszunk idegenben, ott szeretnénk is bebiztosítani a kijutást, utána pedig kezdődhet az ünneplés” – tette hozzá Callum Styles.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik