Eb 2024: A magyarok elleni eredmény sorsdöntő lehet – Radulovics

Vágólapra másolva!
2023.06.13. 11:56
null
Miodrag Radulovics sorsdöntő meccsre készül a mieink ellen (Fotó: AFP)
A montenegrói labdarúgó-válogatott is megkezdte a felkészülést a mieink elleni, szombati Eb-selejtezőre – a győzelem reményében.

 

Hétfő este tartotta meg első edzését a teljes keretnek Podgoricában Miodrag Radulovics, a montenegrói válogatott szövetségi kapitánya. A szakember sajtótájékoztatót is tartott, amelyen elmondta, a Szerbia elleni márciusi selejtezőn (0–2) mutatotthoz hasonló játékot vár csapatától, természetesen a három pont megszerzése mellett.

„Nem elég jól futballoznunk, nyernünk kell! Ha pusztán jó benyomást kelt csapatom, nem sokat ér, ha nem szerzünk pontokat. Okosabban kell játszanunk, mindent alá kell rendelnünk az eredményességnek” – nyilatkozta Miodrag Radulovics.

„Magyarország Szerbia mellett a csoport másik favoritja, a selejtezősorozat folytatása szempontjából sorsdöntő, milyen eredményt érünk el. A pályán minden kiderül, a mérkőzés megmutatja, érettek vagyunk-e az Európa-bajnokságra” – tette hozzá a szakember.

A MONTENEGRÓI VÁLOGATOTT KERETE

KAPUSOK: Milan Mijatovics (Al-Adalah – Szaúd-Arábia), Danijel Petkovics (Kisvárda – Magyarország), Matija Sarkics (Wolverhampton Wanderers – Anglia), Lazar Carevics (Vojvodina – Szerbia)
VÉDŐK:
Sztefan Szavics (Atlético Madrid – Spanyolország), Zsarko Tomasevics (Asztana – Kazahsztán), Marko Vesovics (Qarabag – Azerbajdzsán), Riszto Radunovics (FCSB – Románia), Igor Vujacsics (Partizan – Szerbia), Nikola Sipcsics (Tenerife – Spanyolország), Andrija Vukcsevics (HNK Rijeka – Horvátország), Milos Milovics (Navbahor – Üzbegisztán), Jonathan Dresaj (Decsics)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Vladimir Jovovics (Jablonec – Csehország), Alekszandar Scsekics (Hapoel Haifa – Izrael), Marko Jankovics (Qarabag – Azerbajdzsán), Szead Haksabanovics (Celtic – Skócia), Marko Bakics (OFI Kréta – Görögország), Vukan Szavicsevics (Giresunspor – Törökország), Marko Vukcsevics (UTA Arad – Románia), Milos Raicskovics (Aktobe – Kazahsztán), Sztefan Loncsar (Debreceni VSC – Magyarország), Driton Camaj (Kisvárda – Magyarország), Novica Erakovics (Szutjeszka – Fehéroroszország), Andrija Radulovics (Radnik Szurdulica – Szerbia), Vladan Bubanja (Lokomotiva Zagreb – Horvátország)
TÁMADÓK: Sztevan Jovetics
(Hertha BSC – Németország), Sztefan Mugosa (Vissel Kobe – Japán), Milutin Oszmajics (Vizela – Portugália), Nikola Krsztovics (DAC 1904 – Szlovákia)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY:
Miodrag Radulovics

EB-SELEJTEZŐ, G-CSOPORT
EDDIGI EREDMÉNYEK, JÚNIUSI PROGRAM
Március 24., péntek

Bulgária–Montenegró 0–1 (0–0)
Razgrad. G: Krsztovics (70.)
Szerbia–Litvánia 2–0 (1–0)
Belgrád. G:Tadics (16.), Vlahovics (53.)
Szabadnapos: Magyarország

Március 27., hétfő
MAGYARORSZÁG–BULGÁRIA 3–0 (3–0)

Budapest. G:Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám M. (40.)
Montenegró–Szerbia 0–2 (0–0)
Podgorica. G:Vlahovics (78., 90+6.)
Szabadnapos: Litvánia

Június 17., szombat
Litvánia–Bulgária
Montenegró–Magyarország
Szabadnapos: Szerbia

Június 20., kedd
Magyarország–Litvánia
Bulgária–Szerbia
Szabadnapos: Montenegró

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia 2 2 4–0 +4 6
2. MAGYARORSZÁG 1 1 3–0 +3 3
3. Montenegró 2 1 1 1–2 –1 3
4. Litvánia 1 1 0–2 –2 0
5. Bulgária 2 2 0–4 –4 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik