Válogatott: február 24-én kezdődik a jegyvásárlás a márciusi mérkőzésekre

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.02.16. 12:39
null
A Bulgária elleni meccsre már csak a korábban el nem adott helyekre lehet majd jegyet venni (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Február 24-én, délelőtt tíz órakor indul a jegyértékesítés a magyar férfi labdarúgó-válogatott márciusi mérkőzéseire – írja hivatalos honlapján a Magyar Labdarúgó-szövetség.

 

A férfiválogatott kétszer lép pályára a Puskás Arénában márciusban, 23-án az észteket fogadja felkészülési találkozón, majd négy nappal később Bulgáriával játszik Európa-bajnoki selejtezőt.

„A Szurkolói Klub tagjai számára mindkét mérkőzésre február 24-én 10.00 órakor indul a jegyárusítás a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, míg SZK-tagság nélkül (amennyiben maradnak addigra jegyek) február 27-én, 10.00 órától lehet megvásárolni a belépőket.

Az észtek elleni találkozóra elhelyezkedéstől függően 3–12 ezer forintba, a bolgárok elleni Eb-selejtezőre 5–18 ezer forintba kerülnek a belépők. A Szurkolói Klub tagjai 10 százalékos kedvezményt kapnak a jegyek árából” – írja hivatalos oldalán a szövetség.

Az Eb-selejtezőkre szóló éves bérletek már mind elfogytak, így a bolgárok elleni mérkőzésre a bérletértékesítés során el nem adott helyekre lehet megvásárolni a belépőket.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 23., 19.30: Magyarország–Észtország

EURÓPA BAJNOKI SELEJTEZŐ
Március 27., 20.45:
Magyarország–Bulgária

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik