Futsal: dec. 5-én búcsúzik a válogatottól Németh Péter

Vágólapra másolva!
2017.11.30. 16:36
A magyar futsalválogatott december 5-én 18 órakor, majd december 6-án 16 órakor Miskolcon, a Generali Arénában mérkőzik meg az Eb-résztvevő francia válogatottal.

A magyar futsalválogatott a szeptemberi selejtezős rájátszásban összesítésben egy góllal alulmaradt a lengyelekkel szemben, így nem lesz ott a január végén kezdődő szlovéniai Európa-bajnokságon – olvasható az mlsz.hu-n. December 5-i és 6-i ellenfele, a francia válogatott ugyanakkor története során első alkalommal kvalifikálta magát az Eb-re, mivel a pótselejtezőben legyőzte az esélyesebbnek tartott horvát csapatot.

Sito Rivera szövetségi kapitány a novemberi, svédországi felkészülési mérkőzéseinken, már a távolabbi jövőre is gondolva, fiatal válogatottat állított ki, és a franciák ellen is többen megmutathatják a tudásukat azon játékosok közül, akik korábban nem voltak tagjai a szűk keretnek. Elutazik a csapattal Miskolcra az UEFA Futsal Cup küzdelmeiben nagy bravúrt végrehajtó, a kontinens négy legjobb csapata közé bejutó ETO három játékosa is, két légiósunk, Dróth Zoltán és Harnisch Ákos azonban nem tud hazajönni az évzáró találkozókra.

A magyar válogatott évzáró dupla meccse közül az első egyben búcsúmérkőzés is lesz, ekkor lép pályára utoljára a nemzeti csapatban a 113-szoros válogatott Németh Péter, aki 36 évesen búcsúzik az együttestől. A Dunaújváros játékosa a december 5-i első mérkőzésen (amelyet az M4 Sport élőben közvetít) még pályára lép, míg másnap már nélküle szerepel Sito Rivera gárdája.

„Folytatjuk a svédek elleni erőpróbákon látványosan meginduló fiatalítási folyamatot, ismét megadjuk a lehetőséget több fiatalnak, hogy bizonyítsák, helyük van a keretben – mondta az mlsz.hu-nak Sito Rivera a közelgő mérkőzésekről. – A franciák kiváló képességű játékosokkal, remek csapattal rendelkeznek, ezt bizonyították a horvátok legyőzésével is. Mi a januári Visegrádi Négyek Tornájára is készülünk, mert hazai pályán szeretnénk megvédeni tavaly szerzett címünket. December 1-től Miskolcon gyakorlunk, a franciák elleni meccseket hat edzés előzi meg, bízom benne, hogy a felkészülés végére megfelelő állapotba kerül a keret minden tagja.”

A miskolci meccsekre ingyenes a belépés.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok:
Alasztics Marcell (ETO FC)
Mezei Dávid (Berettyóújfalu)

Mezőnyjátékosok:
Trencsényi János (Berettyóújfalu)
Németh Péter (Dunaújváros)
Birinyi Balázs (Ferencváros)
Nagy Imre (Nyírgyulaj)
Dávid Richárd (ETO FC)
Gál István (Berettyóújfalu)
Horváth Norbert (Dunaújváros)
Andorka Kristóf (Ferencváros)
Sánta János (Nyírgyulaj)
Klacsák Bence (ETO FC)
Fridrich Dávid (Dunaújváros)
Szabó Péter (Berettyóújfalu)
Hajmási Milán (Haladás)
Tatai József (Veszprém)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik