Egervárit nem altatja el a győzelem, elemzi a hibákat

Vágólapra másolva!
2011.08.11. 09:04
null
A szurkolók is elégedettek lehetnek a tegnapi játékkal, a csapat mindent megtett a kiszolgálásukért <br />(Fotó: Szabó Miklós)
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor a 4–0-s siker ellenére a hibákat is észrevette a mieink játékában a tegnapi, Izland elleni mérkőzésen. A szakember elmondta, a hiányosságokat elemezni kell, hogy nagyobb eséllyel mehessünk neki a svédeknek. Az NSO Tv-nek Rudolf Gergely, Bogdán Ádám és Hajnal Tamás értékelte a találkozót. 

„Örülünk a nagy különbségű győzelemnek, és időnként a mutatott játékkal is elégedettek lehettünk. Sikerült felpörgetnünk a játékot, a ritmusváltásokkal is tudtunk galibát okozni" – kezdte az Izland elleni 4–0-s sikert követő értékelését Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki a fölényes győzelem ellenére hibákat is látott.

„Az első húsz percben jelentkeztek problémák a védekezésben, de a hiányosságokat még elemezzük, hogy minél nagyobb eséllyel menjünk neki a svédeknek – tekintett előre a szakember. – A támadószekció ugyanakkor igen jól teljesített, úgyhogy még ilyen különbséggel is megérdemelt a győzelem.”

„Válogatott meccs lévén nagyszerű megmérettetés volt. Hogy mennyit ér, és mennyit tudunk hasznosítani a győzelemből, kiderül élesben. Mindenesetre voltak figyelemre méltó teljesítmények, ami megnyugtató" – tette hozzá a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Egervári.

MAGYARORSZÁG–IZLAND 4–0

(A Sport Televízió felvétele)

Izlandi kollégája, Ólafur Jóhansson szerint akár nagyobb különbséggel is győzhetett volna a magyar csapat.

„El kell ismernem, akár több is lehetett volna a vége. Az első félidőben még elfogadhatóan játszottunk, mert bár kaptunk két gólt, abban a periódusban még voltak jó momentumaink" – mondta a vendégek szövetségi kapitánya, aki az eladott labdákban látta a fő problémát.

„Rendszeresen rosszkor, rossz helyen adtuk el a labdát, ebből rúgott két gólt is az ellenfél. Ilyen hibákat ilyen szinten nem lehet elkövetni, legalábbis büntetlenül nem. Kifejezetten jó csapatot ismertem meg a magyar együttesben, és sok sikert kívánok neki a közelgő Eb-selejtezőkhöz" – fogalmazott Jóhansson.

A mérkőzés után Egervári Sándorhoz hasonlóan a magyar labdarúgó-válogatott játékosai is elégedetten nyilatkoztak az NSO Tv-nek. Rudolf Gergely reálisnak nevezte az eredményt, Bogdán Ádám a nevek alapján többet várt az izlandiaktól, Hajnal Tamás pedig kiemelte, hogy az új szerepkörben bemutatkozó játékosok is jól teljesítettek.

ÍGY LÁTTÁK – RUDOLF, BOGDÁN ÉS HAJNAL ÉRTÉKELÉSE


EGERVÁRI: TÖBB JÁTÉKOS IS BIZTATÓAN JÁTSZOTT

EZ A CSAPAT NAGYON BEFOGADÓ – KORCSMÁR ZSOLT


EMLÉKEZTETŐ – VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–IZLAND 4–0 (online tudósítás)
Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 10 000 néző. Vezette: Wolfgang Stark (német)
MAGYARORSZÁG: Bogdán – Varga J., Lipták (Juhász R., a szünetben), Korcsmár, Laczkó (Halmosi, 85.) – Vadócz (Priskin, a szünetben), Elek Á. – Koman, Hajnal (Koltai, 76.), Dzsudzsák (Czvitkovics, 86.) – Rudolf. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
A kispadon: Csernyánszki, Király, Fehér Z.
IZLAND: Magnússon – Saevarsson (Adalsteinsson, 74.), I. Sigurdsson (Valgardsson, 52.), Hreidarsson (Helgason, 68.), Gudmundsson – Bjarnason, Gunnarsson (Fjóluson, 66.), E. G. Jónsson, Gíslason – Gudjohnsen (Smárason, 85), Helguson (Finnbogason, a szünetben). Szövetségi kapitány: Ólafur Jóhannesson
A kispadon: Björnsson, Vilhjalmsson
Gólszerző: Koman (32.), Rudolf (45.), Dzsudzsák (59.), Elek Á. (88.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik