London 2012: a kötöttfogásúaknál az utolsó simítások zajlanak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.25. 12:02
Jövő szerdán utaznak a londoni olimpiára a magyar kötöttfogású birkózók, akik jelenleg a formába hozáson dolgoznak a tatai edzőtáborban.

„Azt hiszem, a felkészülésünk olyan volt, amilyet szerettünk volna - nyilatkozta az MTI-nek szerdán Struhács György szövetségi kapitány. - Mindenhova eljutottunk, ahova menni akartunk, Olaszországban és Lengyelországban edzőtáboroztunk korábban. Az elmúlt két hétben pedig itt, Tatán volt egy nemzetközi edzőtábor, melyben jó ellenfelekkel, az olimpiára szintén kijutott bolgár, egyiptomi és szerb riválisokkal birkózhattak a fiúk."

A szakágat négy magyar, Módos Péter (55 kg), Lőrincz Tamás (66 kg), Bácsi Péter (74 kg) és Deák Bárdos Mihály (120 kg) képviseli majd Londonban. Struhács abban bízik, hogy valamennyi versenyzője tiszta fejjel áll majd szőnyegre.

„Fizikailag teljesen rendben vagyunk, jó állapotban várják a fiúk a rajtot. Azt szeretném, ha Londonban valamennyien úgy állnának a versenyükhöz, hogy olimpiai bajnokok akarnak lenni, mert ha mentálisan is rendben lesznek majd, az eredmények sem maradnak el” – mondta a szakvezető.

A tatai tábort a külföldiek már elhagyták, a magyar csapat pedig az utolsó simításokat végzi London előtt. Az edzések mellett a riválisok feltérképezésével töltik ki az időt, illetve a fogyasztás van fókuszban.

„Úgy látom, nem lesz gond a súlyokkal, mindenki szépen hozza magát. A versenyzők hangulatával sincs baj, úgy érzem, senkiben sem nagyobb a feszültség, a várakozás az egészségesnél, egyszóval bizakodunk, persze minden a szőnyegen dől majd el” – mondta Struhács.

A játékokon először Módos és Bácsi lép szőnyegre jövő vasárnap, aztán hétfőn Deák Bárdos, kedden pedig Lőrincz versenyez. Szerdán Sastin Marianna (63 kg), míg pénteken a szabadfogású Hatos Gábor (74 kg), szombaton pedig Ligeti Dániel (120 kg) érdekelt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik