Stieber Zoltán igyekszik kellő türelemmel kezelni a helyzetét (Fotó: Getty Images)

– Rosszkor keresem?
– Dehogy, épp vége az edzésnek – mondta a 30 esztendős Stieber Zoltán, a washingtoni D. C. United légiósa. – Jó volt a gyakorlás, minden rendben.

– Ez kissé meglepő.
– Miért?

– Csak mert alig játszik, azt gondoltam, szomorú, csalódott emberrel beszélek majd.
– Nagyon szeretek futballozni, egészséges vagyok, rengeteg örömöt találok a munkámban, élvezem az edzéseket. Azt nem állítottam, hogy minden ideális körülöttem. Megtanultam kezelni a nehezebb helyzeteket, képes vagyok megtalálni a vidám perceket a mindennapokban akkor is, ha nem játszhatok.

AZ ELSŐ FECSKE

Az NB I-ben szereplő magyar futballistákat tekintve egyelőre a Bp. Honvédból a svájci Luganóhoz szerződő Holender Filip az egyetlen, aki külföldön folytatja pályafutását. Bár még bőven van idő, az elmúlt három idényt tekintve vélhetően nem követik tömegével honfitársaink. A 2016–2017-es évadot megelőző nyár óta csak a Bolognából elvágyódó Nagy Ádám és a Genoába távozó Schäfer András volt, aki a négy nagy (angol, német, olasz és spanyol) bajnokság valamelyikébe szerződött a magyar élvonalból, de például a régen népszerű célpontnak számító Hollandiába sem igazolt senki a nagykorú játékosaink közül.
A tisztánlátás végett: táblázatunkban a hazatérők közé vettük azokat is, akik kölcsönbe vagy kölcsönből tértek vissza, azokat ugyanakkor nem vettük figyelembe, akik külföldi amatőr klubokhoz igazoltak át, továbbá azokat sem, akik magyarországi kölcsönszerződésük lejártával tértek vissza külföldre.

center

– A napokban több válogatott játékos nyilatkozott lapunknak, Nikolics Nemanja Chicagóból, Nagy Ádám Bolognából távozna – felteszem, ön sem marad az Egyesült Államok fővárosában.
– Egyelőre nem tudom, mit hoz a jövő.

– Nos, nézzük: klubja ebben az idényben eddig tizenhét bajnoki mérkőzést játszott, ezek közül egyetlenegyszer volt végig a pályán, május tizenhatodikán Torontóban.
– Nem segítek magamon, ha ezen rágódom. Még akkor sem, ha a legutóbbi öt bajnokin nem nyertünk, mégsem változtat Ben Olsen vezetőedző. Kénytelen voltam ezt belátni, mert hiába jöttek folyamatosan olyan visszajelzések, hogy kifogástalan az edzésmunkám, a hozzáállásom, és sokak szerint helyem lenne a csapatban, megtanultam, hogy az edző dönt. Ő pedig ennyi lehetőséget adott, ráadásul öt különböző poszton kaptam szerepet, de szó sincs arról, hogy panaszkodnék. Átéltem már nehéz szituációkat, ezekből merítve másképp, higgadtabban, több türelemmel kezelem a helyzetet – a pályán és azon kívül egyaránt.

– Ettől még ez olyan állapot, amely sem önnek, sem a klubnak nem jó. Mit lehet tenni? Kitölti a szerződését, kölcsönadják, eligazol, vagy jó ez így, ahogy van?
– Az biztos, hogy a vezetőkkel át kell beszélnünk a helyzetet, mert ez tényleg senkinek sem jó. Úgy tudom, Európába elengednének, de sok konkrétum nincs az ügyben. Az biztos, hogy váltani szeretnék, mert az álmaimról nem mondok le!

– Az álmairól?
– A minap kaptam egy videót a barátaimtól: aznap volt három éve, hogy Ausztria ellen játszottunk Bordeaux-ban, az Európa-bajnokságon. Igen, azt a bizonyos második gólt küldték el nekem, és nem tagadom, hátborzongatóan jó érzés volt újra visszanézni a történteket – nem mintha ne emlékeznék tűélesen minden másodpercre. A válogatott, igen, az nagyon is jelentős ösztönző erő, ugyanakkor az is tény, érdemes mindig a realitások talaján állni.

– Ezt hogy érti?
– Októberben harmincegy leszek. Nem gondolom magam öregnek, vannak nálam idősebbek is a keretben, de azért a fiatalabbak vannak többségben, és főleg lesznek, ahogy múlik az idő. Nagy örömmel látom, hogy az előző három Eb-selejtező nagyszerűen sikerült, a csapat versenyben van a továbbjutásért a kulcsfontosságú őszi mérkőzések előtt.

– A kapitány jól ismeri: amikor Marco Rossi először állította össze a magyar válogatottat, tavaly szeptemberben Finnországban ön ott volt a kezdőcsapatban. Aztán a második félidő elején lecserélték, és azóta nem lépett pályára a nemzeti csapatban. Eddig huszonhatszor volt a válogatott tagja…
– És nem szeretnék lemondani arról, hogy legyen huszonhetedik, huszonnyolcadik alkalom is. Ugyanakkor egyértelművé vált: az Egyesült Államok túl messze van, innen a nullával egyenlőek a keretbe kerülési esélyeim. Közelebb kell jönnöm.

STIEBER ZOLTÁN
Született: 1988. október 16., Sárvár
Posztja: támadó
Válogatottság/gól: 26/3
Klubjai profi játékosként: Aston Villa (angol, 2007–2009), Yeovil Town (angol, kölcsönben, 2007–2008), TuS Koblenz (német, 2009–2010), Alemannia Aachen (német, 2010–2011), 1. FSV Mainz (német, 2011–2012), Greuther Fürth (német, 2012–2014), Hamburger SV (német, 2014–2016), 1. FC Nürnberg (német, kölcsönben, 2016), 1. FC Kaiserslautern (német, 2016–2017), D. C. United (egyesült államokbeli, 2017–)

– Európába?
– Nézze, egyelőre a klubomon múlik, hogy mire hajlandó. Hallottam, hogy az MLS-ben szereplő más csapathoz nem szívesen engednének el, és mint mondtam, a válogatott miatt elköszönnék az Egyesült Államoktól.

– Érdekelné akár a magyar élvonal is?
– Ha a klubom elenged, minden ajánlatot meghallgatok.

– Nemrég lehetett olvasni az USA-ban szereplők bérezéséről, ne haragudjon, Magyarországon aligha keresne ilyen összeget.
– Ez nem zavarna, a játéklehetőség, a válogatotthoz való közelség miatt lemondanék akár sok pénzről is. Csak a fizetés miatt nem akarok itt maradni. Az nem én vagyok. Nyilván kompromisszumot akkor köt az ember, ha látja az értelmét. Engem a válogatottság motivál, és az álmaimról nem akarok lemondani. Főleg ezért váltanék.