Újabb Kansas City-döntetlen, Gazdagék meccsét hat perc után lefújták

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.03.10. 07:28
Sallói Dániel és a Sporting Kansas City nem bírt a Los Angeles FC-vel (Fotó: Getty Images, archív)
Harmadik mérkőzésén is döntetlent játszott a Sporting Kansas City az MLS-ben, míg a Philadelphia Union találkozóját a rossz időjárás miatt hat perc után megszakították, és későbbi időpontban pótolják.

A Sporting KC mozgalmas mérkőzést játszott Los Angelesben az LA FC vendégeként, a missouriak 15-ször, a hazaiak 14-szer próbálkoztak kapura lövéssel, ezekből hat, illetve öt el is találta a kaput. Ám a mérkőzést végigjátszó Sallói Dániel és társai összes próbálkozását hárította Hugo Lloris, aki legutóbb tavaly februárban, még a Tottenham kapusaként, a Manchester City ellen zárt kapott gól nélkül tétmérkőzést. A Kansas City kapujában Tim Melia is mindent kivédett, így nem született gól a bajnokin. 

A Philadelphia Union Gazdag Dániellel a kezdőcsapatában kezdte el a Seattle Sounders elleni összecsapást, amely hatalmas felhőszakadásban vette kezdetét, és hat perc után úgy döntött a játékvezető, hogy nincs értelme folytatni a játékot, a labda ugyanis nem gurult és nem pattant a vizes pályán.

A mérkőzést így későbbi időpontban játsszák le.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik