Légiósok: újra esélyt kaphat a bizonyításra Szalai Attila

Vágólapra másolva!
2023.12.07. 13:20
null
Lehet, hogy Szalai (41) a hétvégén újra pályára léphet (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hoffenheim védelméről, annak hibáiról és hiányosságairól írt cikket a Kicker, s a lap írásában Szalai Attila helyzetéről is szót ejtett. A magyar válogatott hátvéd ebben az idényben csupán három bajnokin lépett pályára, de most újra esélyt kaphat a bizonyításra.

A péntek esti, Bochum elleni bajnoki mérkőzésen előreláthatólag két védőt is nélkülöznie kell majd a Hoffenheimnek: míg Kevin Akpoguma sárga lapos eltiltását tölti, Ozan Kabak sérülése miatt szerdáig edzeni sem tudott. A legutóbbi, Mönchengladbach elleni vesztes meccsen mindketten komoly hibákat vétettek, így jól jöhet a csapatnak a kényszerű vérfrissítés.

A két játékos alternatívái között a magyar hátvéd is szerepel.

„Itt van Szalai Attila, aki a bal oldalon és John Anthony Brooks, aki újra középen játszhat. Itt van Kasim Adams és Stanley Nsoki, de utóbbi régóta nem szerepelt már, hiányzik belőle a rutin. Emellett számolhatunk Pavel Kaderábekkel is, aki szintén futballozott már a jobb oldalon”– magyarázta Pellegrino Matarazzo vezetőedző.

A Kicker véleménye szerint itt az idő, hogy Szalai esélyt kapjon a bizonyításra, hiszen a 12.3 millió euróért igazolt játékos a jelenlegi idényben mindössze három bajnokin lépett pályára.

Matarazzo – nyilatkozata alapján – hasonlóan vélekedik: „Ritkán találkoztam hozzá hasonló sráccal, aki ennyire pozitív, energikus, támogató és mindig ott van, amikor szükséged van rá. Soha nem volt egy rossz szava vagy gesztusa. Azt kell mondanom, lenyűgözően kezeli, hogy eddig kevés játékidőt kapott. Most, hogy megnyílik egy pozíció, talán újra lehetősége nyílik arra, hogy megmutassa magát.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik