Görögország: belefúródott a talajba , eltörött légiósunk ujja

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2023.10.06. 08:47
null
A sérült kisujj
Nagy Gergely, a PASZ Lamia magyar kapusa a csütörtöki edzésen szenvedett sérülést, eltörött a jobb kisujja, a 29 éves futballistának előreláthatólag hat hetet kell kihagynia.

 

„A jobb alsó sarokba érkezett a labda, vetődtem, és a kis­ujjam belefúródott a talajba  – mondta lapunknak  Nagy Gergely,  a PASZ Lamia magyar kapusa, aki a nyáron szerződött a görög első ligás együtteshez.  –    Éreztem, hogy nagy a baj, és sajnos a röntgen után kiderült, hogy eltörött a kisujjam. Érdekes, de kétezerhúszban, amikor a Láriszában légióskodtam, és most is, egy-egy bajnokin védtem és utána sérültem meg, akkor is a kisujjam tört el, csak a bal kezemen… Az idényben bajlódtam betegséggel is, azért maradtam ki a keretből, most meg itt ez a sérülés. Nem vagyok jó szériában, de ez van.”

A futballista próbál optimista maradni, s már azon gondolkodik, mikor térhet vissza a pályára.

„Ha műteni kell, ha nem, körülbelül hat hetet kell kihagynom, úgy tervezem, a novemberi válogatott szünet után már lehet velem számolni. Annyi mázlim van, hogy a görög választások miatt a hétvégén nem rendeznek fordulót, majd következik az októberi válogatott szünet, vagyis körülbelül három-négy meccsről maradok le. A célom természetesen nem lehet más, mint hogy minél hamarabb visszatérjek és beverekedjem magam a Lamia kezdőcsapatába.”     

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik