Légióskörkép: Szoboszlai a meccs legjobbja lett, Sallai betalált

Vágólapra másolva!
2023.08.21. 16:06
null
Szoboszlai Dominik (Fotó: Getty Images)
Különleges hétvégén vagyunk túl, hiszen az angol és a német élvonalban is magyaros mérkőzést rendeztek: a Premier League-ben Szoboszlai Dominik és a Liverpool legyőzte Kerkez Milos csapatát, a magyar válogatott támadó középpályását a találkozó legjobbjának választották. A Bundesliga első fordulójában Sallai Roland betalált a Hoffenheim ellen, amelyben Szalai Attiláéval öngólt vétett.

 

Amilyen jól indult a hét Szalai Attilának, annyira rosszul végződött – a magyar válogatott védője hétfőn 4–1-es sikert aratott a Hoffenheimmel a Lübeck ellen a Német Kupa első fordulójában, ám szombaton csapata 2–1-ra alulmaradt a Freiburggal szemben. Szalai ráadásul az első félidőben öngólt vétett, a szünetben pedig le is cserélték. A Freiburg második gólját Sallai Roland jegyezte – a támadó egy kipattanóból estében lőtt a hálóba.

A nemzetközi kupaselejtezőkben sem maradtak észrevétlenek a mieink, Kleinheisler László eredményes volt a Marseille elleni tizenegyespárbajban a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában – a Panathinaikosz ki is ütötte a francia együttest.

Szombaton Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos egymással nézett farkasszemet az angol Premier League-ben. A Liverpool támadó középpályása kiharcolt egy tizenegyest, parádés játékának köszönhetően a mérkőzés legjobbjának választották.

Profi élvonalbeli vagy másodosztályú bajnokságban szereplő magyar légiósok, felnőtt-, illetve U-válogatott játékosok heti tétmérkőzései.

AUGUSZTUS 14., HÉTFŐ

AZERBAJDZSÁN
Premyer Liqasi
Neftci Baki–Sabail 1–1
Neftci: Tamás Márk végigjátszotta a mérkőzést.

NÉMETORSZÁG
Német Kupa, 1. forduló
Lübeck–Hoffenheim 1–4
Hoffenheim: Szalai Attila végigjátszotta a második félidőt.

 

AUGUSZTUS 15., KEDD

ANGLIA
League One (III. osztály)
Barnsley–Peterborough 1–3
Barnsley: Callum Styles kezdőként 87 percet játszott.
Cambridge United–Stevenage 1–2
Stevenage: Hegyi Krisztián végig a cserepadon ült.

BAJNOKOK LIGÁJA
Selejtező, 3. forduló, visszavágó
O
lympique Marseille (francia)–Panathinaikosz (görög) 2–2 – 11-esekkel 3–5
Panathinaikosz: Kleinheisler László a 106. percben állt be, a tizenegyespárbajban gólt szerzett.

CONCACAF LIGÁK KUPÁJA
Elődöntő
Philadelphia Union–Inter Miami 1–4
Philadelphia: Gazdag Dániel kezdőként 87 percet játszott.

AUGUSZTUS 16., SZERDA

AUGUSZTUS 17., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
Selejtező, 3. forduló, visszavágó
Aktobe (kazah)–Sepsi OSK (romániai) 0–1
Sepsi: Varga Roland a 80. percben 0–1-nél állt be csereként.

Besiktas (török)–Neftci Baki (azeri) 2–1
Neftci: Tamás Márk végigjátszotta a mérkőzést
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–AEK Larnaca (ciprusi) 1–0
AEK Larnaca: Gyurcsó Ádám végigjátszotta a mérkőzést
Midtjylland (dán)–Omonia Nicosia (ciprusi) 5–1
Omonia: Lang Ádám végigjátszotta a mérkőzést

 

AUGUSZTUS 18., PÉNTEK

AUSZTRIA
2. liga

Liefering–Bregenz 2–1
Bregenz:
Herbály Tamás nem volt a meccskeret tagja.

BELGIUM
1B Pro League (II. osztály)

Lommel–FC Bruges II 1–0
Lommel: Vancsa Zalán végigjátszotta a mérkőzést, a 93. percben ő adta a győztes gólpasszt.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
Volosz–PASZ Lamia 2–2
Lamia: Nagy Gergely végigjátszotta a mérkőzést.

 

AUGUSZTUS 19., SZOMBAT

ANGLIA
Premier League
Liverpool–Bournemouth 3–1
Liverpool: Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést, kiharcolt egy 11-est.
Bournemouth:
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést.

League One (III. osztály)
Barnsley–Oxford United 1–3
Barnsley: Callum Styles kezdőként 66 percet játszott, az ötödik percben sárga lapot kapott.
Reading–Stevenage 2–0
Stevenage: Hegyi Krisztián végigjátszotta a mérkőzést.

AUSZTRIA
Bundesliga

Tirol–LASK 1–1
LASK: Kecskés Ákos nem volt a meccskeret tagja.
Austria Lustenau–Sturm Graz 0–1
Lustenau: Tiefenbach Dániel végigjátszotta a mérkőzést.
Klagenfurt–Rheindorf Altach 1–1
Altach: Bukta Csaba nem volt a meccskeret tagja.

DÉL-KOREA
K League 1
Ulszan Hyundai–Csonbuk 1–0
Ulszan: Ádám Martin végigjátszotta a mérkőzést.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
Panathinaikosz–Atromitosz – a mérkőzést elhalasztották
Panathinaikosz: Kleinheisler László

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Bayer Leverkusen–RB Leipzig 3–2
RB Leipzig: Willi Orbán végigjátszotta a mérkőzést, Gulácsi Péter sérült.
Hoffenheim–Freiburg 1–2
Hoffenheim: Szalai Attila kezdett, öngólt vétett, a szünetben lecserélték.
Freiburg: Sallai Roland kezdett, gólt lőtt, a 84. percben lecserélték.

2. Bundesliga
Hamburg–Hertha BSC 3–0
Hamburg: Németh András a 85. percben állt be.
Hertha: ifj. Dárdai Pál végig a cserepadon ült, Dárdai Bence végigjátszotta a mérkőzést, Dárdai Márton kezdett, az 52. percben lecserélték.

OLASZORSZÁG
Serie B
Pisa–Lecco – a mérkőzést elhalasztották.
Pisa: Nagy Ádám

 

AUGUSZTUS 20., VASÁRNAP

AZERBAJDZSÁN
Premyer Liqasi
Sabah Baki–Neftci Baki 1–1
Neftci: Tamás Márk végigjátszotta a mérkőzést.

FRANCIAORSZÁG
Ligue 1

Le Havre–Brest 1–2
Le Havre: Loic Nego a keretben volt, de nem lépett pályára.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Union Berlin–Mainz 4–1
Union: Schäfer András sérült, nem volt a meccskeret tagja.

OLASZORSZÁG
Serie B
Parma–FeralpiSalo 2–0
Parma: Balogh Botond a meccskeretben volt, de nem lépett pályára.

SZLOVÁKIA
Niké Liga
Zlaté Moravce–Dunaszerdahelyi AC 0–2
DAC: Csinger Márk végigjátszotta a mérkőzést, Vitális Milán a meccskeret tagja volt, de nem lépett pályára, Veszelinov Dániel nem volt a meccskeret tagja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik